Bakk-Miklósi Kinga és Hézser Gábor munkáját örömmel vettem kézbe. Tisztelet és köszönet a szerzőknek, lektoroknak, bizonyára sok munkát fektettek az alkotásba. A Kálvin Kiadó, Exit Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent mű hiánypótló, izgalmasnak és tartalmasnak ígérkezett.

Nem vagyok a pasztorálpszichológia szakértője. Gyakorló lelkipásztorként, lelkigondozóként, egyetemi oktatóként, önismereti csoportok vezetőjeként vettem kézbe a könyvet.
Számtalan kérdéssel találkozom, amelyben konkrét segítségre, hasznos szempontokra számítottam az új kiadványból.

Összességében egy ismeretanyagban nagyon gazdag, jól strukturált, hasznos kézikönyvet ismerhettem meg, de több helyen hiányérzetem maradt. Különösen a hitvallásosság, a
teológiai, bibliai megalapozottság hiányzott: többféle irány és elképzelés ismertetése mellett kevéssé vagy egyáltalán nem jelenik meg benne a teológiai háttér, református, hitvaló örökségünk, az evangéliumi szemlélet.

1. Önmeghatározás
A könyv bevezetésében olvashatunk önmeghatározásáról: egy oktatói gyakorlat összegzését tarthatjuk kezünkben, mely a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar alkalmazott teológia–pástanulási helyzetben. A tankönyv azonban sosem áll magában: mögötte tanmenet, tanterv, tanulási célok, célrendszerek vannak, s a felhatalmazó közösség is, akik érdeke, feladata, kötelessége a nevelés, tanítás. Ha ez a könyv tankönyv, olvasóként érdekelt volna nemcsak a tanítási alaphelyzet, de a háttér többi részletének az ismerete is. Így kicsit lóg a levegőben, hogy pontosan kinek, miért íródik.

Olvashatunk a pasztorálpszichológia önmeghatározásáról is: magát a teológia és a humán társtudományok közti határsávba helyezi el, talán közvetítő, szintetizáló szerepe is van. Az örök kérdésekben való elmélyedés s a tudományok egymásra utaltságának hangsúlyozása is feladata. A megközelítésben kiemelt jelentőségű a rendszerszemlélet, ami több humán tudományterületről is jól ismert.

2. Forma
A könyv kellemes megjelenésű, grafikai szempontból átgondolt, elegáns. A szerkezete érthető, tagolása segíti a tartalom megértését, befogadását. Az egyes témák elején tartalmi összefoglalást, címszavakat találhatunk, ami segíti a fejezet átláthatóságát, sőt akár a tanulás is történhet a címszavak megjegyzésére építve. Ugyanakkor a fejezetek végén kérdések, gondolattérképek hozzájárulhatnának a tankönyvként való használathoz. További ábrák, kiemelések, definíciók is hiányoznak, melyek tovább hangsúlyozhatnák a tankönyvi jelleget.

A fogalmazás, nyelvi megoldások eltérőek a könyvben: néha egyetemi jegyzetszerűen rövid, szinte vázlatos, máskor alapos, hosszabban kifejtett. A lábjegyzetekben gazdag további irodalom, megjegyzések, hasznos utalások találhatóak. A legvégén található kulcsszavak és szerzők szerinti név- és tárgymutató segíti a kézikönyvként történő használatot is.

3. Tartalom
Összességében rendkívül informatív, gazdag tudásanyaggal találkozunk a Pasztorálpszichológia című könyvben, a szakirodalmi áttekintés alapos, az esetek leírása pontos, és helyénvaló módon alkalmazzák őket a szerzők. A humán tudományok oldaláról sok szempontot kaphatunk, a teológiai oldalról viszont annál kevesebbet. A biblikus megalapozottság, a rendszeres teológiai szempontok, a hitvallásosság hiánya fájó. Ez még akkor is lehetséges lenne, ha a szerzők valamiért nem akarnának kizárólagos álláspontot megnevezni egy-egy kérdésben. Kérdés számomra, hogyan lehet az emberről, az embert érintő kérdésekről pasztorálpszichológiai állításokat
megfogalmazni, modelleket állítani, gyakorlati útmutatásokat kijelölni teológiai megalapozás, hitvallásosság nélkül?

A könyv első fejezetében a pasztorálpszichológia fejlődését ismerhetjük meg, majd nagyon találó ábrákon értelmezhetjük a pasztorálpszichológia tudományos elhelyezkedését (34–36.). A teológiai rész különösen figyelemfelkeltő: a gyakorlati teológia jelen van, de hiányzik a többi teológiai tudományterület. Pedig ezek nélkül nem lehet teológiai megközelítésről beszélni: a végeredmény nagy valószínűséggel egyoldalú vagy hiányos lesz.

A második, harmadik és negyedik fejezetekben a pasztorálpszichológia és az emberkép, vallásosság és az egzisztenciális témák tárgyalása következik. Számtalan rendkívül hasznos megközelítéssel, modellel találkozhatunk, akár az egészség–betegség kérdése kapcsán (Antonowsky funkcionális vallásfelfogása – 81.), az istenképtípusok leírásában. A patológiákban megjelenő vallás témakört a teológiai oktatás keretében nagy hangsúllyal kellene tanítani, mert ezek ismerete elengedhetetlen a gyülekezeti tagokkal való kapcsolatrendszerben, ugyanakkor ezen a ponton a kompetenciahatárok felismerésére nagy szükség lenne: hol vannak a lelkipásztori, lelkigondozói kompetencia határai, felelőssége ezen a téren?

Nagyon örvendetes a depresszió és szuiciditás, valamint a szenvedés-vigasztalás témáinak jelenléte: ezek a gyülekezeti gyakorlatunk, lelkipásztori és lelkigondozói munkánk mindennapos részei. A spirituális kompetenciáról szóló rész igen előremutató és figyelemfelkeltő része a könyvnek, mely a jövőben a teológusok és segítő hivatásban munkálkodók között egyre fontosabbá fog válni.

A könyv legnehezebb részei azok a teológiai szempontból sarkalatos kérdések voltak, melyek a mai világban nagyon aktuálisak, nehéz témák, és igénylik a hitvalló állásfoglalást is.
A genderkutatás emberképe című fejezetnél (9 –107.) nem igazán volt világos a szerzők szándéka. Az egész fejezet leíró jellegű, és kicsit zavaros. Ha ez egy tankönyv, akkor ebben a kérdésben különösen is felelőssége a szerzőknek az átfogó tudásátadás és a különböző felfogások ismertetése mellett megszólaltatni az evangéliumi, református keresztyén hitvalló megközelítést. Ez teljesen hiányzik ebből az egységből. A fejezetben a genderelméletek minden tekintetben tudományosan vannak bemutatva, miközben azok tudományos megalapozottsága még a tudományos diskurzus részét képezi, illetve az egész kérdés erőteljesen politikailag, ideológiailag meghatározott. A gender ideológia sarokpontjaival találkozhatunk, de a teológiai érvek a genderelmélet kritikájára vonatkozóan nem szerepelnek a könyvben. Akiket említ: katolikus antigenderizmus, fanatikus fundamentalista keresztyén csoportok – ennél bővebb teológiai reflexiója lehet a témának. Még kevésbé érthető a gender és feminista teológia együtt tárgyalása, valamint a nők és férfiakkal szembeni különbségtételek, hátratételek, bántások említése, mint amire a gender teológia/feminista teológia a megoldás. Égetően hiányzik ezen a ponton az evangélium: az, hogy miként lehet a férfi férfivá és a nő nővé Krisztus újjáteremtő, gyógyító munkájában?

A fejlődéslélektani résznél szomorúan tapasztaltam, hogy Erikson fejlődési modellje (125–127.) kritika nélkül szerepel a műben. Ha ez tényleg tankönyv, akkor Erikson kritikájának helye lenne benne: a majd 75 éves modellel szemben már a 2000-es évek elején megjelentek a kritikák (F. Schweitzer stb.), hiszen a modell a modernista, lineáris fejlődés alapú világképére alapul, ami napjainkra rég nem aktuális. A bűnről és megbocsátásról szóló rész hasonlóan csalódás volt, mint tankönyv egyáltalán nem közvetít teológiai állításokat, a keresztyén tanítás lényegét. Feltérképezi, mit tesz a bűn a személyiséggel, hogyan hat rá, s torzítja, de a bűnt mindössze kapcsolati zavarként határozza meg (248.). A bűn ennél jóval több: hiányzik a rendszeres teológiai megalapozás, fogalmi tisztázás, így ez a fejezet, hasonlóan több más egységhez, csak nyomokban tartalmaz teológiai karaktert, evangéliumi megfogalmazásokat.

A Pasztorálpszichológia ötödik fejezete a gyakorlatról szól. Ez az egység mintha egy különálló könyv lenne: könyv a könyvben, nagyon gazdag függelékkel, gyakorlati anyaggal, ötletekkel, esettanulmányokkal. A tárgyalt témák a segítő kapcsolat, család, családbiográfia, konfliktus, krízis és trauma, gyermek-lelkigondozás, öregedés, álom, rítusok. A mindennapi lelkészi, tanári munkát segítő, rendkívül hasznos és jól forgatható egység, ez teszi igazán kézikönyvvé ezt a művet. Az ehhez az egységhez kapcsolódó függelék egy igazi kincsesbánya, különösen azoknak, akik sokat mozognak a segítő gyakorlatban.

4. Összegzés
Összefoglalóan elmondható, hogy a Pasztorálpszichológia. Rendszerszemléletű alapok és gyakorlati szempontok segítőknek hasznos kézikönyv lehet lelkipásztoroknak, segítőknek, égető kérdésekben azonban nem foglal állást, nem ad útmutatást. Az adott témában elmélyedni akaró olvasónak magának kell hozzátennie és megfogalmaznia a teológiai tartalmakat, a hitvallásos megközelítést. Ennek a szintézisét is magának kell elvégeznie a könyvben olvasható tudásanyaggal. Az a benyomásom, hogy az egyensúlykeresés közben inkább a humán tudományok felé mozdul el a mű.

Nyitott kérdés maradt számomra, hogy ha ez tankönyv, akkor kiknek szól, és kiknek nem? Sokkal inkább egy hasznos kézikönyvet ismerhetünk meg, amely segédanyaga lehet egy majdan születő pasztorálpszichológiai munkának, ami valóban tükrözi a teológiai oldalt, biblikus, evangéliumközpontú és széles körben használható a keresztyén közösségekben.

Dr. Thoma László

Dr. Thoma László Hangsúlyeltolódás című recenziója megjelent a Sárospataki Füzetek 2023/1 lapszámának 151-154 oldalain.

Bakk-Miklósi Kinga – Hézser Gábor: Pasztorálpszichológia. Rendszerszemléletű alapok és gyakorlati szempontok segítőknek, Kálvin Kiadó – Exit Kiadó – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Budapest – Kolozsvár, 2023. 612 oldal