Nagy örömmel tölt el, hogy ez a kiváló kötet megjelenhetett magyar nyelven is, és hogy ebben a folyamatban én is részt vehettem a könyv szakmai lektoraként. Meggyőződésem, hogy Steve Mason könyve nagy segítséget jelent elsősorban azoknak, akik a keresztyén hit vagy a Biblia felől érkezve érdeklődnek Josephus Flavius munkássága iránt, és egy alapos bevezetést keresnek a témához. Magyarországon a Josephus-szal kapcsolatos tudományos munka éppen csak elkezdődött, és ebben nagy szerepe van a könyv magyar megjelentetését szorgalmazó és elősegítő Kókai-Nagy Viktornak és a Selye János Egyetemen működő Josephus Flavius kutatóközpontnak.

A könyv szerkezete egyszerű és áttekinthető: az első fejezetben a Josephus Flavius műveivel és hatásával kapcsolatos félreértéseket, illetve visszaéléseket, szándékos torzításokat igyekszik korrigálni. A második fejezetben Josephus életét, a harmadikban műveit, a negyedikben a vele egykorú újszövetségi személyeket, az ötödikben Josephust mint az újszövetségi kortörténet egyik forrását, a hatodikban pedig Josephus műveinek a Lukács-ApCsel iratcsoporttal való kapcsolatát mutatja be. A könyv nagy érdeme szakmai szempontból, hogy részletes szakirodalmi segítséget tud adni minden fejezethez. Steven Mason empátiával közelít mind a tárgya, az első századi zsidó Josephus Flavius, mind pedig mai olvasói felé, akik nagyobb többségében valószínűleg a Biblia és Jézus Krisztus iránt érdeklődő keresztyének.

Bár igaz, hogy az Újszövetség kortörténetének megírásában Josephus Flavius a legfontosabb független történeti forrásunk, azt a könyv szerzője is elismeri (amit sok újszövetséges kutató érzékel Josephus írásaiban), hogy az első századi krónikás bizony néha hadilábon áll mind a „függetlenséggel”, mind pedig a „történetiséggel”.

Az első fejezet címe: felhasznált vagy kihasznált irodalom. Valóban, Josephus műveivel az elmúlt évszázadokban sokszor jól-, de talán még többször visszaéltek. Mason talán ebben a fejezetben a legszemélyesebb és szubjektívebb, de ezt a téma is indokolja: Hogy mit kifogásolok vagy tekintek visszaélésnek egy téma tudományos igényű feldolgozásában, az rólam is sokat elmond.

A második és harmadik fejezet Josephus személyét és irodalmi munkásságát ismerteti. Megismerjük konfliktusait, belső és külső ellentmondásait és azokat az értelmezési lehetőségeket, amelyeket a művei mind a mai napig felkínálnak.

A negyedik fejezetből megismerhetjük a heródesi dinasztia tagjait, a Júdeában állomásozó rómaiak vezetőit, és a korabeli zsidó vallási élet fontos irányzatait, a farizeusokat, a szadduceusokat, némileg az esszénusokat is, valamint a főpapi körökhöz tartozókat. Josephus nagyon sok ponton hasznos információkkal bővíti, árnyalja azt a képet, amelyet ezekről a személyekről és csoportokról az Újszövetségből már eddig is ismertünk.  

Az ötödik fejezetben a szerző megpróbálja rekonstruálni a keresztyénség első évtizedeit Josephus művei alapján. Itt olvashatunk a sokat vitatott, Jézusról szóló Testimonium Flavianumról. Mason álláspontja kiegyensúlyozott a kérdésben: szerinte nem valószínűtlen, hogy Josephus említést tett a názáreti Jézusról munkájában, de a testimonium a mai formájában már határozottan a keresztyén interpoláció jeleit mutatja. Josephus írt Keresztelő Jánosról is, és ez a beszámoló egészen más értékű, mint a Jézusról szóló. Ugyan sajátos, és hangsúlyaiban eltér az akár Lukácsnál, akár Máténál megismert Keresztelő János-képtől, de fontos pontokon nem ellentmond azoknak, hanem inkább kiegészíti, ugyanakkor az így festett kép sajátosan belesimul Josephus történetmagyarázatába, és – akárcsak az evangélisták beszámolói – a maga szempontjából és nem másokkal összefüggésben konzekvens és kerek egész.

A hatodik fejezetben Josephusnak a lukácsi szerzőségű újszövetségi iratokkal való kapcsolatát bontja ki a szerző. Itt nagyon fontos és szoros kapcsolatok mutatkoznak, és a szerző valószínűsíti, hogy a szentíró ismerhette Josephus műveinek legalább egy részét.

Steve Mason folyamatosan úgy rendezi el az anyagát, hogy az olvasóban a „felismerés, ráismerés” élményét keltse, és ez nagyon értékes irodalmi vonása a könyvnek. Talán ezért nevezte Kókai-Nagy Viktor egy minapi interjújában izgalmas kriminek a könyvet. Mason kerüli a száraz tudományosságot, és igyekszik bevonni az olvasót abba az elkötelezettségbe és érdeklődési körbe, amelyben ez a könyv is megszületett. Mason felrója az előző századok tudósainak, hogy Josephust kifelejtették a képből, amikor pedig nagy haszonnal forgathatták volna az újszövetségi kortörténet megírásánál.

 A szerző által említett lehetséges okok, Josephus nagy terjedelme és fárasztó stílusa, valamint az elavult fordítások azonban csak részben jogosak. Talán az is közrejátszhatott Josephus „láthatatlanságában”, hogy az Újszövetség-tudomány megszületése idején még igazán nem fedezték fel Josephust, hiszen ő sem zsidó/rabbinikus forrásnak, sem igazi görög-római klasszikus forrásnak nem nevezhető, és természetesen a keresztyén forrás megjelölést is bizonyára elutasítaná, ha megkérdeznék. Így hosszú ideig tűnhetett feleslegesnek Josephus kutatása a szakemberek közösségében. Ez ma már egészen másként van, szinte egy Josephus-reneszánsz szemtanúi lehetünk, és ebben Steven Mason kezünkben tartott könyvének és egész munkásságának oroszlánrésze van.

 

Pecsuk Ottó

A könyvismertetés 2024. április 10-én élő szóban hangzott el a Josephus és az Újszövetség c. könyv bemutatóján.