Ravasz László Erdélyi évei és gyakorlati teológiai munkásságának kezdetei (DRHE)

Acta. Debreceni Teológiai Tanulmányok 17. kötet

Kulcsár Árpád széles szakirodalmi háttérrel rajzolja meg a magyar református egyház- és teológiatörténet jelentős személyiségének, Ravasz László nagyívű pályájának indulását, életének és munkásságának 1907-1920 közötti, erdélyi éveit. (...) A 20. század elejének teológiaitörténeti szituációja s izgalmassá teszi ezt az időszakot, hiszen a gyakorlati teológia átalakulóban volt.

Egykori tanítványa, majd munkatársa, Makkai sándor így jellemezte a fiatal Ravasz Lászlót: „Szellemének ősvonásai a poéta és a filozófus, amelyek az aesthetában olvastak össze, másfelől művészi látó és szemléltető erővé egyesülnek a theologusban és igehirdetőben. A theologiát a pozitív, modern, építő irány fundamentumára vitte át, megőrizve a tudományosság s az evangéliumi hit teljes létérdekét...”

A szerző kutatásainak újdonsága, hogy a gazdag nyomtatott anyag mellett a korszak fennmaradt és eddig még nem kutatott kéziratos forrásait és levéltári anyagait is vizsgálat alá vonta.