Isten igent mond ránk
Lukácsiné Kádár Éva (szerk.)

Isten igent mond ránk. Barth és Brunner...

Barth és Brunner megbékélő találkozása

Karl Barth (1886–1968) és Emil Brunner (1889–1966) emblematikus párosként, a dialektika-teológia meghatározó alakjaiként indultak. Szellemi-lelki rokonságuk vitathatatlan. Mindketten megkerülhetetlen alakjai a 20. század protestáns teológiatörténetének. Ez még akkor is így van, ha a természeti teológiáról folytatott vitájuk a Barmeni Teológiai Nyilatkozat elfogadásának évében vált egészen élessé. (...) A vita a későbbiekben is nagy hullámokat vert, de a magyar református teológusok Barthra és Brunnerre egyaránt kíváncsiak voltak, hiszen a magyar református teológiának mindketten fontos impulzusokat adtak, sőt az őket hallgató magyar tanítványaik egy életre hálás kötődéssel lettek gazdagabbak. (...) A tömeghitetlenséggel és szekularizációval küzdő, üzenete felől is bizonytalanná váló egyházban mindkét teológus azt a feladatot tűzte ki célul, hogy az egyház legyen ismét igazán egyházzá, álljon az Isten igéje alapjára. Ismerje fel sajátos rendeltetését e világban, és ez a felismerés mozgósítani fogja az egyházat. A gyülekezetgondozásból kiindulva a missziói egyház képét erősítették előadásaikkal.

Miközben az elmúlt évtizedekben Karl Barth neve folyamatosan jelen volt egyházi életünkben, addig Emil Brunner gondolatai méltatlanul háttérbe szorultak, és kevésbé lettek ismertek. (...) A reformáció jubileumi évében adósságtörlesztés ez a tanulmánykötet, amelyben sok értékes, Magyarországon eddig még nem ismert írás, levél és kutatási eredmény mutat rá Karl Barth és Emil Brunner párhuzamos teológiai pályájára, gondolatvilágára, tanításaik közös és eltérő hangsúlyaira.

1 300 Ft
1 105 Ft
ISBN: 9789635583843
Formátum:
B/5
Méret:
150×230 mm
Kötés:
kartonált
Oldalszám:
296
Kiadás éve:
2017

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Reformátusok Lapja 2017. december 10.


Az elefánt és a bálna

A címbeli hasonlattal jellemezte egy interjúban Barth Károly zürichi kollegájához, Emil Brunnerhez fűződő kapcsolatát. A 20. század református teológiájának két meghatározó egyénisége együtt kezdett foglalkozni az Ige teológiájával, azaz az újreformátori, dialektikus teológiával, de egy ponton végképp elváltak útjaik. Amikor Emil Brunner érzékelte a barth-i teológia bizonyos egyoldalúságát, és Kálvinhoz hasonlóan az Igét befogadó emberről és annak eredendő istenkapcsolatáról is beszélt, Barth határozott nemmel utasította el azt. Attól kezdve valóban úgy tűnhetett, hogy a két teológus különböző élettérbe került, és annyira nincs kapcsolatuk egymással, mint az elefántnak és a bálnának.

Bővebben

Lukácsiné Kádár Éva könyve azért is hézagpótló munka, mert árnyalja ezt az ambivalens kapcsolatot, és nem utolsósorban kiemeli Brunner alakját abból az árnyékból, amely Barth egyre növekvő népszerűsége miatt vetődött rá. Ez különösen így volt Magyarországon a második világháború után, ahol az új egyházpolitika igyekezett Barth tekintélyét és megnyilatkozásait felhasználni a maga céljaira. Amikor pe­dig később Barth a rendszert egyoldalúan igen­lő teológiát kritizálta, ezt a hangot már teljesen elhallgatta. A Barth–Brunner kettőshangzat azon­ban kezdettől fog­va jelen volt a magyar teológiai élet­ben, hiszen a magyar „barthiánusok" alig követték Barth éles szembenállását. Jó példa erre Török István munkássága, akinek Dogmatikája teljesen Barth szellemét tükrözi, míg Etikájában Brunner szemléletével találkozunk. Mind­két teológus járt Magyarországon is előadói körúton, Brunner 1935-ben, Barth pedig kétszer is: 1936-ban és 1948-ban.
A könyvből megtudhatjuk, hogy hasonló volt a helyzet Barth számos külföldi diákja esetében is. Öt tanulmánya is szerepel a kötetben John Hesselink amerikai professzornak, aki Barth doktorandusza volt, de gyakori vendége és tisztelője volt Emil Brunnernek is. A neves Kálvin-kutató többször járt Magyarországon, előadásokat tartott Budapesten és Sárospatakon. A professzor – aki szenvedélyes fényképész is – számos, eddig ismeretlen fényképet bocsátott a szerkesztő rendelkezésére, köztük a címlapképet is. Ugyancsak ő számol be arról a megbékélő találkozásról is, amely 1960-ban nem oldotta ugyan fel az igenek és nemek dialektikus feszültségét kettejük teológiája között, mégis bizonyította barátságukat és kölcsönös tiszteletüket. Ezt mutatja az a baráti hangú levelezés is, amelyből szintén kapunk ízelítőt.
Hálásak lehetünk az Amerikában élő szerkesztő lelkipásztornak, a kötet több kiváló tanulmánya szerzőjének, hogy olyan könyvvel ajándékozott meg a reformáció évében, amely a református teológia 20. századi történetének izgalmas fejezetébe ad bepillantást. A szerzők, fordítók között itthon élő családtagjai közül is többen szerepelnek.
Teológusoknak, lelkipásztoroknak szinte kötelező olvasmány ez a könyv, de haszonnal forgathatja mindenki, akit érdekelnek az újabbkori református teológia fordulatai, azok az igenek és nemek, amelyeket az úton járó egyháznak időről időre ki kell mondania a történelem és a történelem Urának kérdéseire.

Szűcs Ferenc

Lukácsiné Kádár Éva: Isten igent mond ránk. Barth és Brunner megbékélő találkozása. Kálvin Kiadó – Tiszántúli Református Egyházkerület, Budapest–Debrecen, 2017.

Kevesebb

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója