Szűcs Ferenc olvasása közben szívem szerint felemelném a telefont, és megkérdezném őt erről-arról. De persze nincs erre idő. Olvasni is alig-alig. Ki az manapság, aki veszi a fáradságot, és végigböngészi az Institutiót, hogy megkeresse, pontosan mit is értett Kálvin az úrvacsorán?

Úri huncutság ez ma már. Inkább másodkézből a magyarázat magyarázatának a magyarázatát olvassuk, amely persze mindig tévelygés. De Szűcs Ferenc annak a nemzedéknek a tagja, aki leül a karosszékbe, kezében megcsörren a papír, és olvas. Ráadásul minket is olvasásra és kérdezgetésre ösztönöz.
Ezzel a könyvvel beszélgetni kell, no meg gondolkodni rajta. A mai világ kérdéseivel ülhetünk le Kálvin mellé. Például ezzel: hogyan tudunk ma hidat verni az individuumok és közösségi identitások közötti? Hiszen mindenünnen az egyénieskedés árad, mégis soha nem látott vágy van a közösségre! Vagy: meghatározottak vagyunk? Isten egy nagy könyvbe eleve megírta, mi lesz velünk? Nyilván nem. Akkor minden csak úgy esetlegesen történik? Bármit megtehetünk? Teljesen szabadok vagyunk? Nem így van.

Szűcs Ferenc a végletek közötti egyensúlyra tanít genfi mesterével. Megfogja a kezünket, és bevezet a templomba, amelyben Kálvin olyan otthonos volt. Jól megfontolja, melyik bejárat az, amelyiken be kell mennünk. Körbejárjuk vele az egész teológia gyönyörűen kifaragott szent várát, és a legszebb ajtón beléphetünk vele a Titokba. Szűcs Ferenc azt mondja, ez a körbejárás, a megfelelő ajtó kiválasztása Kálvin sajátja. A reformátor elfogadja, hogy rengeteg érdekes út, sok emberi okosság vezethet el a Szentség helyére, de ő nem a mellékbejáraton szeretne bemenni, hanem a legkülönlegesebb, leggyönyörűségesebb ajtón. A Szentháromságot ugyanis lehet magyarázni, meg lehet próbálni leírni, kereshetünk rá értelmező képeket, lehet őt érthetővé tenni, de ennél sokkal értékesebb, amikor azon a nyomon járunk, ahogyan ő maga mutatja meg magát. Ez a kegyelmi kiválasztás üzenetének a lényege.
Szűcs Ferenccel azért jó együtt gondolkodni, mert nem akarja mindenáron kiegyenlíteni az egymásnak ellentmondó gondolatokat. Hagyja egymásnak feszülni azt az örök dilemmát, hogy az ember szabadsága és Isten kiválasztása együttes valósága az életnek. Ugyanakkor a szabadság oldaláról is magyaráz: Isten nem elbizonytalanítani akar, nem megfosztani, hanem örök életet adni – de nem köti magát az orrunkra. Kálvin egyfajta aranyláncot forraszt egybe szemtől szemig, és ezzel az isteni logikával juttat el minket arra a felismerésre, amelyet csak az Urat dicsőítve mondhatunk ki: eleve kiválasztott szentjei közé tartozhatunk.
Csak azt sajnálom, hogy ezt a könyvet sokan nem fogják elolvasni, mert Szűcs Ferenc latinos kultúrája már nem az övék. Aki mégis veszi a bátorságot és segítségével szeretne közelebb jutni az igazsághoz – a szabadosság és a determinizmus Szküllája és Kharübdisze között szeretne hajózni –, annak nagyon tanulságos olvasmány lesz a Kálvin olvasása közben című mű.

Fekete Ágnes