Miközben a nyugat-európai teológiában – ha némi túlzással is de – könyvtárnyi irodalma van a témának¹, aközben a magyar protestáns szakirodalomban eddig ilyen összegző, elméleti és történeti áttekintő munka még nem igazán állt a kíváncsi és érdeklődő olvasó és egyháztag rendelkezésére. Jóllehet főként római katolikus részről, s a felekezeten belül különösen is a szerzetesi spiritualitást prezentálva, számos kiadvány segítette a protestáns kegyesség és spiritualitás útkeresését, mégis időszerű, hogy a témát és annak gyakorlati megvalósítási lehetőségei sajátos protestáns szemszögből is kifejtésre kerüljenek, a felekezeti és egyben az egyház-, teológia- és kegyességtörténeti sajátosságok körvonalai jól láthatóvá váljanak, a bátortalan kezdeményezések pedig szakmai kompetenciák révén kapjanak bátorítást, erősítést. Ilyen szempontból valóban hiánypótlónak mondható a kötet, hiszen nem kevesebbre vállalkozik, minthogy a spiritualitás kimeríthetetlennek tűnő témakörét holisztikus igénnyel járja körül, amint arra a tartalomjegyzék négy fő pontja is egyértelműen utal: 1) Történet; 2) Szentség; 3) Egészség; 4) Gyakorlatok.
A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának (KRE HTK) oktatói (Siba Balázs, Szabóné László Lilla, Lányi Gábor) által szerkesztett kötet tanulmányait tizenegy szerző jegyzi, nagy többséggel az egyetemi katedra felől érkeznek. Legtöbben a KRE HTK oktatói (John Brouwer, Fodorné Ablonczy Margit, Hanula Gergely, Kovács Endre, Lányi Gábor, Németh Dávid, Siba Balázs, Szabóné Lászó Lilla, Thoma László, Bernhardt Dóra, Fabiny Tibor, Tóth Sára – utóbbi három a KRE Anglisztika Intézetének oktatója, valamint Szászné Lázár Csenge Eszter a KRHE HTK doktori iskolájának hallgatója), de képviselteti magát a PRTA (Bartha Zsolt), a DRHE (Fazakas Sándor), az EHE (Varga Gyöngyi) is, továbbá Mucsi Zsófia többek között református lelkész, szerkesztő és pszichodrámavezetőtől, Votin Dóra filozófus-művészettörténésztől is olvashatunk egy-egy tanulmányt. A református többség előre is vetíti a téma felekezeti beágyazottságát, a felismerések alkalmazhatóságát, s nem burkoltan a kezdeményezések, felvetések egyházon belüli otthonra találását is.
A kötet minden bizonnyal nem egy kézikönyv igényével készült, hanem különböző tanulmányok, személyes meglátások és tapasztalatok, tudatos teológiai koncepciók révén átfogó képet kíván adni arról, hogy milyen megközelítési útjai és módszerei lehetnek a protestáns spiritualitásnak a 21. században a református egyházon belül is. S ezen a ponton érdemes a munka felépítésére és szerkesztői koncepciójára tekinteni. Hiszen nem lehet úgy beszélni a mai spirituális útkeresésről, hogy ne tekintenénk vissza a református kegyesség biblikus megalapozottságára, amely nagy mértékben meghatározza mind a mai napig a felekezetünkre jellemző kegyességet; így Németh Dávid nyitótanulmánya (A biblikus – avagy protestáns – spiritualitás jellemzői) eligazító lehet mindazok számára, akik a protestáns spiritualitás jellegzetességeit, főbb fogalmait, s egyben a más felekezetektől és felekezeti hagyományoktól eltérő sajátosságait kívánják megismerni.
De ugyanígy kell feltérképezni azt a történeti örökséget is, amely felől protestánsként is érkezünk, vagy amelyet éppen – akarva vagy akaratlanul – gyakran a hátunk mögött hagyunk. Ilyen szempontból megkerülhetetlenek azok a teológia- és kegyességtörténeti etapok, amelyekről az első részben olvashatunk tanulmányokat. Reformátusként éppígy meghatározó számunkra az ókeresztyénség kegyessége (Az egyházatyák útmutatásai a lelki életre – Hanula Gergely); mint a középkor sokoldalú lelkisége (A 12-14. századi teológiai paradigmaváltás és a mai teológiai oktatás hatása a kegyességre – Kovács Endre). Fazakas Sándor Luther és Kálvin kegyességéről írt tanulmánya nem csupán új fénybe állítja a reformátorok eddig elnagyolt és klisészerű megvilágítását a kegyesség terén, illetve a közép-kori misztikához való kapcsolatukat illetően, hanem a bűnbánat, sákramentumok, imádság témáin keresztül a mai alkalmazhatóság és a teológiai felismerések tudatos foganatosítására is bőven ad inspirációt és bátorítást. A protestáns spiritualitás számára igen fontos gyülekezeti éneklés és a kegyességi irodalom magyarországi történeti hátterét vázolja fel Lányi Gábor (A magyar református spiritualitás törté-netének vázlata). John Brouwer tanulmánya („Hogy minden Igazság tapasztalhatóvá válhasson” – Puritán lelkiség a 21. században) által közelebb kerülhetünk a református kegyességre is nagy hatást gyakorló puritán kegyesség 16. és 17. századi meghatározó alakjaihoz, úgy mint Richard Baxter, William Perkins, William Ames, John Owen, John Milton, John Bunyan.
A spiritualitás kereteiről olvashatunk a második részben, ahol a szenttel való találkozás egyéni és közösségi formái kerülnek a középpontba, olyan témák és fogalmak révén, amelyek sajátos nézőpontba és olvasatba kerülhetnek a spiritualitás szempontjából, s amelyek – őszinte református önkritikát gyakorolva – újragondolást is igényelnének egyházunkban. Így lenne szükség fókuszálni a művészet helyére és helyzetére a református istentiszteleti terek kialakításában (Szakralitás és művészet. A művészet szakralitása – a szakralitás művészete – Votin Dóra); az Istennel való találkozás minősített idejére (A hétköznapi, a rendkívüli és a szent – A protestáns spiritualitás és a szentséges megtapasztalása – Tóth Sára; Ünnep mint lelki betöltekezés – Szászné Lázár Eszter Csenge). Mindezek a szempontok ismét előtérbe helyezik a szenttel való találkozás teológiai és vallásfenomelógiai értelmezését, a nonverbalitás lehetőségeinek és kommunikációjának feltérképezéseit, és a mindent szavakkal elmondás református komfortzónájából való kilépésének teológiai kereteit. S ennek a nézőpontnak is megvan a maga teológiatörténeti beágyazottsága, amelyet olyan teológusok felimerései képviselnek többek között, mint Rudolf Otto vagy Paul Tillich. Az egyház istentiszteletére nézve útkeresésre indító és gondolatébresztő Barta Zsolt tanulmánya (Liturgia és spiritualitás), amely egyrészt a római katolikus teológus Romano Guardini alapján vázolja fel a kettő kapcsolatában rejlő lehetőséget, de az úrvacsora és spiritualitás viszonyának kapcsán eloszlatja a rekatolizálás kísértésének vádját. Szintén égető kérdése egyházi életünknek az áldás és gyakorlata, amely a sajátos jogi és liturgiai bizonytalanságokon túl hatalmas spirituális lehetőséget foglal magában. Az evangélikus Varga Gyöngyi írása (A legősibb szentség: az áldás) bátorságot ad az áldás lelki és spirituális dimenziójának felfedezéséhez, és a személyes Istenkapcsolattal való összekapcsolásához.
A nyugat-európai teológiai gondolkodásban egyre gyakrabban találkozhatunk a „Lebenskunst” (életvezetés, szó szerint életművészet) kifejezéssel, amelynek többek között olyan jelentésárnyalata is létezik, amely a lelki kiegyensúlyozottságot összekapcsolja a testi egészséggel, mindezt a keresztyén teológia és Istentapasztalat keretein belül. Ebbe az irányba mozdul el a kötet harmadik nagy fejezete. Olyan témák mentén teszi ezt, mint a másik ember mellé állás lelkigondozói aspektusa (Gyógyító jelenlét – Isten jelenlétének valósága a lelkigondozás, lelki kísérés, testvéri melle állás alkalmain – Szabóné László Lilla), a nemzedékeken átívelő spiritualitás (Van-e transzgenerációs spiritualitás? – Az „isteni matematika” – Fodorné Ablonczy Margit), vagy a test és lélek, betegség és egészség kapcsolata (A mindennapok spiritualitása: test és lélek, egészség és betegség – Berhard Dóra). A témák mind önmagukban, mind pedig a kötetben található tanulmányok által való megszólaltatásukban arra irányítják a figyelmünket, hogy a spiritualitás nem légüres térben mozog, s nem is redukálható le a konkrét vallásgyakorlás leginkább nép-egyházi formáira, hanem összefüggésben áll saját élet- és családtörténetünkkel, testi és lelki egészségünkkel, mindennapi rutinjainkkal, identitásunkban hordozott önmagunkról, Istenről, a másik emberről alkotott képeinkkel.
A kötet utolsó fejezete a gyakorlati megvalósulás és megvalósítás irányába invitálja az olvasót, hogy az Istennel való kapcsolat és találkozás ne egy kényszeres vallásos aktus, vagy egyház és felekezet által előírt mechanikus séma, végképp ne ösztönös és lélektelen rutin legyen, hanem megélt lelkiség, tudatosan alakított spiritualitás, teológiailag reflektált kegyesség. Így olvashatunk útmutatást a spiritualitás mindennapi megéléséhez (Előírt szabályok helyett útikalauz – Szempontok a protestáns spiritualitás megéléséhez a mindennapokban – Siba Balázs), az imádkozás formájának alakításához (Teret készíteni Istennek – Elméleti és gyakorlati meg-fontolások az imádság formájáról – Mucsi Zsófia) vagy a bibliaolvasás módszerének átgondolásához („Találkoztam Jézussal!” – Egzisztenciális tapasztalatok a megelevenedő bibliai szöveggel). Végül Fabiny Tibor rövid írásában (A keresztyén spiritualitás történetének tanítása – a teológushallgatók olvasónaplóinak tükrében) olyan, a teológiai hallgatók által is olvasott és feldolgozott teológia- és kegyességtörténeti munkákra hívja fel a figyelmet, amelyek elősegítik a továbbgondolkodást, elmélyülést és teológiai megalapozást.
Az egyes tanulmányokat nem egy esetben nem csupán a felhasznált irodalom jegyzéke, hanem további szakirodalmi ajánlások követik, amely által az érdeklődő valóban tovább kutathat és mélyülhet a témában. A kötetet névmutató és tárgymutató zárja, amelyek segítségével konkrétumokra is rá tud keresni az olvasó, illetve megismerheti a témához kapcsolható legfontosabb teológiai hívószavakat.
A spiritualitás és a spirituális útkeresés sosem volt egy felülről vagy kívülről generált folyamat a keresztyén egyház történetében. A hívő ember megérintettsége, az érdeklődő keresés iránti nyitottsága, az Isten-tapasztalatban elmélyült élménye mindig személyes esemény, történés és folyamat volt, és ma is az. Ehhez elsősorban az a nyitottság kell, hogy teret engedünk a bennünk cselekvő Szentháromság Istennek, s engedjük, hogy megtörténjen a Szenttel való találkozás. De külső segítségként, a nyitottságra való bátorításként, mások hitének és meggyőződésének inspiráló bemutatásaként, a további elmélyülésre való buzdításként kiváló útmutató és gondolatébresztő lehet ez a kötet, amely a szerzők – minden bizony-nyal nem titkolt – szándékaként csillapíthatja az egyre inkább megtapasztalható lelki éhséget.
[1] ld. többek között Zimmerling, Peter (szerk.): Handbuch Evangelische Spiritualität, Band 1. Geschichte, Band 2. Theologie; Band 3. Praxis, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2017; 2017; 2020.
Dr. Kovács Krisztián (Debrecen)
Megjelent az Igazság és Élet. Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára 2022/3. számában.
