Kovács Mihály

Ma, ha az ő szavát halljátok. Bibliai üzenetek ünnepnapokra és hétköznapokra

Mi szükséges ahhoz, hogy jól használjuk fel a ma lehetőségeit? Olyan belső békesség, amelyet egyedül csak Isten adhat, de amelyet nem is vehet el tőlünk senki. Nem tépelődünk elhibázott helyzeteken, nem szorongunk a jelen körülményei miatt. Mivel Isten minden vétkünket megbocsátotta, jövőnk is az ő kezében van. Ha ennek tudatában élünk, akkor a mai nap kegyelmi idő: lehetőség, hogy az elrontott dolgokat helyrehozzuk, hogy az elmulasztott feladatokat pótoljuk, hogy megújuljunk hitben, reménységben és szeretetben. Ezért „ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” (Zsid 3,7).

A kötetben Kovács Mihály nyugalmazott református lelkipásztor, esperes Reformátusok Lapjában megjelent elmélkedései közül adunk közre válogatást, hogy a ma, akár ünnepnap, akár hétköznap, valóban az örökkévalóság felé kitárt ajtó legyen az olvasó számára.

800 Ft
680 Ft
ISBN: 9789635584154
Oldalszám:
112
Formátum:
Fr/5
Kiadás éve:
2019
Kötés:
kartonált
Méret:
124×183 mm

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Mi meghalljuk?


Kovács Mihály nyugalmazott esperes, lelkipásztor, lapunk rendszeres szerzője, aki más elmélkedései mellett hosszú éveken át írta hétről hétre az Ige mellett rovat bibliamagyarázatait, a közelmúltban ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból rendezte  kötetbe Ma, ha az Ő szavát halljátok címmel huszonöt, a Reformátusok Lapjában 2009 és 2018 között megjelent írását a Kálvin Kiadó.

Bővebben

Misi bácsi – ahogyan sokan nevezik őt, hiszen édesapáink, nagyapáink, sőt dédapáink korosztályát képviseli – derűs, szelíd természete átszüremlik az írások hangvételén. Azt is érezzük, hogy nem ismer megalkuvást, amikor a hit dolgairól, az üzenet átadásáról van szó: valódi, féltő szívű, felelősségteljes pásztorként próbálja terelgetni a nyájat, ez esetben az olvasókat. Hiszen nem kisebb a tét, mint az üdvösségünk, ő pedig arra tette fel az életét, hogy rámutasson az Isten kegyelmére, ajándékaira, és segítsen a helyes ösvényen haladni, amely nem mindig sima és napsütötte. Ezt a szerző is jól tudja, hiszen megélte két évszázad jeles és kevésbé jeles eseményeit, a mai napig számos gyülekezetben szolgált és szolgál, sokféle emberrel találkozott, van honnan témát merítenie az írásaihoz. Éppen ezért érezzük sorait olvasva, hogy jól ismer bennünket, tudja, milyen kísértések, hitpróbák vagy apró-cseprő hétköznapi dolgok jöhetnek elénk, amelyekben szükségünk van arra, hogy odafigyeljünk Isten szavára, és tovább is adjuk azt.

Az olvasó a kötetet lapozgatva, (újra)olvasva a Reformátusok Lapjából már ismert elmélkedéseket rácsodálkozhat, mennyire bátorító látni, hogy egy-egy sokat megélt, tiszteletreméltó lelkipásztor is ugyanolyan esendő ember lehet, mint a gyülekezeti tagok. A szerző betekintést enged saját tépelődéseibe, kudarcaiba, sőt élettörténetének legfájóbb, ugyanakkor leginspirálóbb pillanataiba is, hogy ezáltal is rámutathasson a kegyelemre, a megoldásra, Istenre. Nem fentről lefelé, valamiféle képzeletbeli díszes szószékről szól, hanem beszélgetőtársként kezeli az olvasókat, és biztat arra, hogy éljük meg hitünket ott, ahová Isten helyezett bennünket. Mert „a hit ugyan személyes, de nem magánügy. Nem örökölhető és nem pótolható olvasmányokból, mások elbeszéléseiből” – mondja a Boldogok, akik nem látnak, és hisznek című írásában, ugyanakkor hozzáteszi: „…a hitnek közüggyé is kell válnia jó cselekedeteink által.”

A kötet címlapján megjelenő templomtorony sziluettje mellett másik szimbólum, egy hegedű F-nyílása is feltűnik. Kovács Mihály gyermekkorától kezdve hegedült, eredetileg zenei pályára készült, egy családi tragédia által innen hívta el az Isten – erről is ír a Sorsdöntő találkozás című fejezetben. A könyvben azt is megkérdezi, hogy szoktunk-e bocsánatot kérni, hogy kihez tartozunk, de tanácsot ad a lelkünk lomtalanításához és a helyes imádkozáshoz is. A kötet első részében az ünnepekhez kapcsolódó írásokat olvashatjuk, a másodikban pedig, amelynek a címe Hétköznapok, az imént említett szövegek mellett az Észrevétlen szavak-sorozat is helyet kapott. A Reformátusok Lapját rendszeresen olvasóknak ismerősek lehetnek a Ha, a Jaj, a Majdnem, a Magától és a Több címek – ezeket most is érdemes és érdekes egymás után fűzve újra elolvasni. Kovács Mihály az ünnepekben, a hétköznapokban és az alig észrevehetőt is észrevéve szolgálja Istent és az olvasókat, hogy mi is meghallhassuk azt a bizonyos szót.

JEZSOVICZKI NOÉMI

Megjelent a Reformátusok Lapja 2019. június 30-i számában.

 

Kevesebb

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója