Magyar nyelven még sosem jelent meg ilyen átfogó, kizárólag a kortárs (1990-től kezdve megjelenő) vallásos költészetből tallózó antológia. Noha ez a cezúra poétikai szempontból kevésbé érzékelhető a magyar líratörténetben, viszont azt jól fel tudja mutatni, hogy a rendszerváltással induló, vallásilag szabad, ám a keresztyén-keresztény identitás szempontjából egyszersmind elbizonytalanító, közel három és fél évtizedes időszak valamiképpen mégiscsak újabb korszakot jelenthet az istenképről szóló nyilvános beszédben, s ekképpen talán a vallási szempontból értelmezhető irodalomban is. A kötet ekképpen lehetőséget ad a mai – akár fiatalabb, akár a rendszerváltás előtt vagy akörül szocializálódott – olvasók számára a saját istenkeresésük, hitük és identitásuk, valamint tépelődéseik és kétségeik, hálájuk és dicsőítésük átgondolására, újramondására.

A vallásos költészetet egyberendező korábbi antológiák, amennyiben a kortárs lírát is figyelembe vették, mindig a klasszikus versekkel együtt szemlézték azt. Az egyik legismertebb ezek közül az Új aranyhárfa című, Tenke Sándor szerkesztette gyűjtemény 1987-ből (címében is az 1929-es Aranyhárfa kötet folytatása), amely népszerűsége máig érzékelhető, főleg a református egyházi – hitéleti és kulturális – nyilvánosságban. Hasonló előzmény lehet a nemrég, 2019-ben kiadott Égre néző – Isten jelenléte a magyar költészetben című, a Szent István Kiadótól, Kemény András sajtó alá rendezésében, de ebben a hangsúly még inkább a 20. század első felének, közepének istenes költészetén van, mint a későbbi időszakén. Kisfaludy Zsófia viszont valóban a kortárs szerzők művei közül válogatott, akik nagyrészt az 1950-es, ’60-as és ’70-es években születtek, a legfiatalabb az 1987-es Áfra János. Még úgy is érvényes ez a szempont, hogy a gyűjteménybe bekerülhettek azon alkotók 1990 után megjelent költeményei, akiknek a (vallásos szempontból is értelmezhető) művészete a rendszerváltás előtti időszakban teljesedett ki, illetve akár már sok éve, évtizede elhunytak: Csoóri Sándor, Füle Lajos, Hárs Ernő, Jókai Anna, Kalász Márton, Kányádi Sándor, Koncsol László, Pákolitz István, Tornai József, Túrmezei Erzsébet és mások. A mintegy 520 oldalas kötet mérete azonban lehetővé teszi a gazdag merítést: százharminc költőtől mintegy háromszáz vers olvasható, 18 fejezetbe rendezve. A kötet utolsó egysége pedig a szerzők néhány szavas jellemzését, illetve a közölt verseik forrásául szolgáló folyóiratszámok és gyűjtemények adatainak pontos listáját foglalja magába.  Ezt a tömör bio- és bibliográfiát áttekintve nemcsak az utóbbi három és fél évtized irodalmi és egyházi-kulturális lapjainak szerkesztői munkája sejlik fel, azok sajátos keresztmetszete válik láthatóvá, hanem a szerkesztő komoly érdeme is világossá válik az olvasó számára: igen nagy mennyiségű anyagot lapozott, olvasott és válogatott át gondosan. Gyűjteményében ugyan nem teljességre törekedve, mégis szinte reprezentatív jelleggel tárul elénk az elmúlt közel három és fél évtized keresztyén-keresztény vonatkozású magyarországi költészete. A határon túli költők közül is többek verse olvasható, bár itt kevésbé volt szisztematikus a folyóiratok, illetve az antológiák, egyszerzős kötetek áttekintése. Némiképpen meglepő volt mindezt egyben látni számomra, aki egyébként rendszeresen olvas irodalmi lapokat, és figyel az effajta költészetre, s felismerni, hogy ilyen nagy számban születtek többségében magas minőségű istenes versek az utóbbi évtizedekben.

A kötet abból a szempontból is reprezentatívnak tűnik, hogy a kortárs magyar költők vallásos lírájának sokféle műfajú, beszédmódú és tematikájú, illetve igen eltérő hitbéli alapról megszólaló költeményeit veszi számba. A szerkesztő aligha azokat a verseket kereste, amelyek az evangélium üzenetét dogmatikailag megfelelően, ám vallási szempontból kevésbé bátran vagy poétikailag gyengébb minőségben viszik színre. (Noha ilyenek elő-előfordulnak a keresztyén-keresztény költészetben, fel-felhangzanak gyülekezeti alkalmakon, meg-megjelennek egyházi lapokban.) Sokkal inkább példákat mutat a töprengő, az Istennel tusakodó, az Úr előtt alázatosan megálló, a krisztusi kegyelmet elfogadó, a hinni akaró, a kételkedő, avagy az állhatatosan könyörgő kegyesség igényes költői megszólalásaira: a szerkesztő mintha a nagyon is emberi, nagyon is mai, de egyszerre sok ezer éves hagyományszálakat is felidéző, színvonalas lírára volna kíváncsi. Ekképpen a kötet egyrészt túllép a berögződött kegyességi szokásokon, túllép a felekezeti határokon és markáns teológiai szempontokon, a prűd és bigott vallásosságon. Másrészt pedig jó ízléssel olyan szövegeket foglal magába – felülemelkedve az irodalmi berkeken, a kánonok uralta és szekértáborok szabdalta irodalmi közegen –, amelyek megítélésem szerint is nagyrészt magas minőségűek, s megállják a helyüket poétikai-esztétikai szempontból. Ekképpen finom arányérzékkel képes beemelni ismert és kevéssé ismert, befutott vagy elfeledett, egyre népszerűbbé váló vagy alig olvasott költőknek a – jelző igen tág értelmében vett – keresztyén-keresztény verseit. A szerkesztő, aki bár színésznőként és magánemberként szoros viszonyban van a költészettel és a transzcendenssel, talán éppen azért volt képes erre az értékes, nagy szabadságfokkal rendelkező válogató munkára, mert nem teológus és nem irodalmár kötöttségekkel látta át ezt a hatalmas anyagot. S noha nem volt szerkesztői rutinja, nemcsak a szentírási igék tagolta 18 fejezet sorrendjét tekintve, hanem a ciklusokon belül is jól érzékelhető tudatossággal építkező antológiát állított össze: ekképpen a versek sok esetben egymással is képesek párbeszédbe lépni. (A művek szűkebb válogatása az antológia honlapján és YouTube-csatornáján színművészek szép tolmácsolásában is elhangzik: https://remenytovis.hu/) A tördelőszerkesztő-grafikus, Mikáczó Kamilla munkája is dicsérendő: a külcsínt tekintve is igen míves kötetről van szó, öröm kézbe venni.

Mivel egyes, a kortárs költészetben poétikai-esztétikai szempontból talán kissé kevésbé jelentős szerzők nagyobb számú istenes verset írtak, mint néhány tehetségesebb pályatársuk, az előbbiek óhatatlanul valamivel nagyobb számban vannak jelen az antológiában, mint mások, s ezáltal – természetes módon, s éppen ez a kötet egyik jelentősége – némileg másfajta kánon mutatkozik meg a válogatásból, mintha nem a keresztyén-keresztény verseket gyűjtenénk össze. Ezt az arányt a szerkesztő azzal finomítja, hogy a vallásos költeményeket nagyobb számban író szerzők közül igyekszik többet közölni a jobbaktól, mint a talán kevésbé jelentősektől. Mindazonáltal számomra az is a válogatás tanulsága, hogy az utóbbi három és fél évtizedben nem biztos, hogy mindig azok a költők írták a legjobban kimunkált és legmegrendítőbb istenes verseket, akik a kortárs magyar vallásos költészet ismertebb szerzőinek számítanak. Ekképpen egyszerre tarthatjuk szakmai szempontból, irodalmi és istenesvers-antológiaként figyelemre méltónak ezt a gyűjteményt, és egyszerre hitbéli-kegyességi vonatkozásban is megrázó, lelkesítő és elgondolkodtató, akár többedik végigolvasásra is.

Dr. Fazakas Gergely Tamás főszerkesztő, a TTRE presbiteri főjegyzője, intézetigazgató egyetemi docens (Debreceni Egyetem)

A recenzió a Református Tiszántúl. A Tiszántúli Református Egyházkerület lapja 2025/3. számában jelent meg.