Köntös László

Hittem, azért szóltam I–III. kötet (DREK)

15 830 Ft
14 247 Ft
Készleten
Kedvenceim

  I. kötet, Publicisztikai írások 2011–2014
 II. kötet, Publicisztikai írások 2015–2018
III. kötet, Publicisztikai írások 2019–2023

„Köntös László egy prófétai bátorsággal megáldott, hitvalló szolga. Hitt, ezért szólt (2Korinthus 4,13). Nem félt, hanem szólt, nem hallgatott (Cselekedetek 18,9), amikor a keresztyénség ügyét, benne a népegyházat, a mai is eleven örökséget és értékeket bántás érte. A Dunántúl Református Egyházkerület pedig erre mindvégig teret adott, így járulva hozzá a hitvallásokhoz. Ezek az írások 2011⌐2023 között, két nagy saját egyházkerületi felületen jelentek meg, amelyek aztán országosan, az egyházi belterjességet is túllépve, olvasottak és szemlézettek lettek.” (Részlet Steinbach József püspök Előszavából)

„A »megoldás« könnyedén adja magát: inkább ne mondj semmit.
Nos, ezek az írások abból a meggyőződésből születtek, hogy az állásfoglalást, a nyílt kiállást nem lehet megkerülni még akkor sem, ha az komoly kockázatokkal jár. Ellenkező esetben a kereszténység könnyen a semmit mondás csapdájába eshet. A történeti kereszténységre nyilván sok veszély leselkedik. Az egyik minden bizonnyal a gyávaság.
(…) S mindez persze csak azért volt lehetséges, mert az Úr eleve elrendelt és kifürkészhetetlen kegyelméből, az Ige és a Lélek által részesültem az igaz hitben, s az Úr soha nem engedte, hogy ez a hit egy pillanatig is megrendüljön bennem. »Hittem, azért szóltam« (2 Kor. 4,13).” (Részlet a szerző ajánlójából)

ISBN:
9786156430380
Formátum
B/5
Méret
170×240 mm
Kötés
keménytáblás
Oldaszám
544+632+648 oldal
Kiadás éve
2025

SimplePay - Online bankkártyás fizetés