Illik, nem illik? Viselkedési tanácsok 12–18 éveseknek

Egészen kicsi korunktól úgy nevelnek minket, hogy tudjuk, kinek mit lehet köszönni, hogy át kell adni helyünket az idősebbeknek, előre kell engedni a hölgyeket az ajtóban, hogy a templomba illő öltözetbe megyünk. Erre vagyunk nevelve. Legalábbis elméletben. Mégis a legtöbb férfi nem engedi előre a hölgyeket, a legtöbb fiatal nem adja át a helyét, sok idős nem tudja megállni, hogy ne rágcsáljon valamit a színházi előadás alatt. Ezek sajnos rossz beidegződések.

A gyógyír az ilyen problémára, ha az ember megtanulja a helyes viselkedési formákat és hozzászoktatja magát ezek betartásához. Ebben van – elsősorban – a fiatalok segítségére Dizseri Eszter Illik, nem illik? című könyve, amelyben 12-18 éves fiatalok számára ad viselkedési tanácsokat. Nem kell azonban nagyon belemerülni a könyvbe ahhoz, hogy lássuk, ez a kis gyűjtemény nem csupán a fiatal generáció számára lehet hasznos. Bár stílusában valóban nekik szól, tartalma mindenkinek hasznos.

A fiatalság múló állapot, de önmagában az évek számának gyarapodása sem érdem. Attól, hogy valaki idősebb, nem biztos, hogy udvarias, és attól, hogy valaki fiatal, még nem lesz neveletlen. Alapvető szabályokkal így is, úgy is tisztában kell lennünk. Ezekkel a szabályokkal pedig, ha eddig nem sikerült, most megismerkedhetünk ebből a kis könyvből. A kiadvány amellett, hogy komoly témát boncolgat, szórakoztatóan teszi mindezt: jópofa rajzokkal és találó idézetekkel teszi könnyebben feldolgozhatóvá az illem kérdéskörét. A fiatalok például megtudhatják azt is, miként legyenek tisztelettudóak sms-ben, vagy hol gördeszkázhatnak szabadon.


Szabados Orsolya
Reformátusok Lapja 2011/46.
 

Ennek megelőzésében vagy enyhítésében és a felnőtt életre való felkészítésben lehet segítségül ez a könyv.

Mert ha a kamaszkor szükségképpen az illetlen viselkedés korszaka is, hamar kerülnek az ifjak olyan helyzetekbe, amikor tudásuk és lelki, emberi értékeik előtt megjelenésük és a legalapvetőbb viselkedésük fog először árulkodni róluk. Ebből a szempontból nem könnyű a mai tizenévesek élete. Többségük magabiztosan mozog az interneten, de bizonytalan és ügyetlen azokban az élethelyzetekben, amelyekkel pedig egyre gyakrabban kell találkoznia és megbirkóznia. Például ilyen lehet egy egyetemi szóbeli felvételin vagy állásinterjún a terembe való belépés, köszönés és bemutatkozás. Esetleg a kedves szüleinél tett első bemutatkozó látogatás vagy családi vacsora, ahol éppen eléggé nem lehet tudni azt, hogy mit mondjon az ember, és a természetes jelenlét az érzelmi igénybevétel miatt gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Legalább kéznél lenne egy pár begyakorolt, eltéveszthetetlen, „ezzel rosszat nem teszek” beszédfordulat és viselkedési elem, vagy tudni lehetne pontosan, hogy mi fér bele az asztali etikettbe!

Dizseri Eszter mindezekhez támpontot ad olvasóinak, de nem elégszik meg annyival, hogy a nagybetűs életre készítsen fel fiatalokat. A helyes viselkedés a másik iránti odafigyelés és tisztelet kifejezése, amit a boltban vásárló idegen éppúgy megérdemel, mint a legközelebbi rokon vagy barát. A társas élet egyik pillére és a másik ember iránti megbecsülés kifejezése, hogy például nem telefonálok hangosan a buszon vagy vonaton, és nem megyek el valakihez napokra hívatlanul vendégségbe. Az illem betartása üzen, azt üzeni, hogy figyelek rád, látlak, figyelembe veszem az igényeidet, felismerem a köztünk lévő kapcsolatot és annak megfelelően vagyok jelen benne. Mi másra lenne ma szükség, mint hogy megragadjunk minden alkalmat arra, hogy éreztessük másokkal: fontos, értékes vagy. Ennek egyik jó eszköze az illemszabályok megtartása. Nem mellékes az sem, hogy a keresztyén etikához köthető kapcsolódási pontokat is megtalálhatjuk a könyvben. Talán aki személyesen ismeri a szerzőt, megerősíti, hogy Dizseri Eszter gyönyörködik is az illem alkotta rendezettségben. Humorral és könnyeden ír, és sokszor igyekszik felmutatni, hogy milyen szépséget, esztétikumot és értéket hoz létre két ember között vagy egy társaságban a helyes viselkedés. Arra vezeti rá a fiatalokat, hogy az illemszabályok nem korlátozzák az életünket, hanem mederbe terelik, hogy magabiztosan és harmonikus emberi kapcsolatokban teljesedhessen ki személyiségünk. A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy a viselkedésünk árulkodik arról, mennyire tartjuk magunkat. Van, amit azért nem engedünk meg magunknak, mert figyelünk magunkra. Az önmagát helyesen értékelő ember fog helyesen viselkedni is.

Mint mindennek, az illemtannak is van határa. Ez ma nem elsősorban azt jelenti, hogy kerüljük a viktoriánus kor szellemében vett, „az ember van az illemért” felfogást. Ma a legtöbb esetben nincs komoly, helyrehozhatatlan következménye az illetlen viselkedésnek, mint századokkal ezelőtt. A mai kihívás a fiatalokkal foglalkozó felnőttek számára inkább az, hogy a helytelen, bántó viselkedés mögött a jószemű és együttérző szülő és pedagógus nem csak a korrekcióra szoruló viselkedést ismerheti fel, hanem a határfeszegetésben megbújó dühöt, sérelmet vagy félelmet is. A könyvben a szerző korrekten jelzi a fiatalok felé is azokat a pontokat, ahol a saját kompetenciahatárai vannak, és ahol érdemes segítőhöz fordulni.

Talán furcsa lehet, de idén már több változatlan utánnyomást követően jelent meg a könyv megújult külsővel és frissített tartalommal. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem csak a szülők, nagyszülők és nevelők veszik meg a fiataloknak, hanem az olvasó gyerekek is szívesen jutnak hozzá. „Azt mondjuk, hogy a stílus maga az ember. Ahogy kinéz, ahogy viselkedik, ahogy gondolkodik, ahogy társaságot, barátot választ stb., az mind rá, az emberre jellemző. A serdülőknek jellemük, karakterük kialakításával egyúttal lehetőségük nyílik a saját stílusuk megtalálására is. Nagy esély, élni kell vele!” (Részlet a könyvből)

Mucsi Zsófia
Magyar Református Nevelés 2011/4.