Theologiai Szemle 2012/2. szám

A Magyar Bibliatársulat megbízásából a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg 2010-ben Kustár Zoltán legújabb monográfiája: A héber Ószövetség szövege. A masszoréta szöveghagyományozás és annak megjelenítése a Biblia Hebraicában címmel, melyet a Doktorok Kollégiuma 2011. évi közgyűlése az „Év könyve” díjjal tüntetett ki.

A könyv előzménye a Kustár Zoltán által 2000-ben közreadott egyetemi jegyzet: A héber Ószövetség szövege. Kézikönyv a Biblia Hebraica Stuttgartensiához (Debrecen, DRHE, 2000). Ennek első fejezetét dolgozta ki aztán a szerző jóval nagyobb részletességgel és mélységgel, melyet mint habilitációs dolgozat nyújtott be és védett meg 2008-ban az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Ennek a dolgozatnak könyvváltozatát veheti most kezébe a téma iránt érdeklődő olvasó.

A különösen is igényes és esztétikus megjelenésű könyv 460 számozott oldalt tartalmaz, címben megadott témáját hét fejezetben tárgyalja, melyet függelékek, képtáblák, irodalomjegyzék és különböző mutatók követnek.

A könyv egyfajta bevezetőjének tekinthetjük a Biblia Hebraica bemutatását tartalmazó első rövid fejezetet. Ebben figyelemmel kísérhetjük a nyomtatott héber Bibliák történetében végbemenő paradigmaváltást, amikor a Bombergiana textus receptusát felváltja a Codex Leningradensis mint a héber Ószövetség legkorábbi rendelkezésünkre álló teljes kézirata, valamint betekintést nyerünk a modern kritikai kiadások (BHK, BHS, BHQ) általános szerkesztési elveibe.

A 2. fejezet az írástudók tevékenyégét mutatja be, akiket a bibliai szöveg első „hivatásos” hagyományozóinak tekinthetünk. A mássalhangzós szövegben végzett módosításaikat a zsidó hagyomány gondosan megőrizte. Ezen ismereteink alapján a könyvfejezet sorra veszi és elemzi az írástudók javításait, kihagyásait, az olvasandó, de ki nem írt, és a kiírt, de nem olvasandó szavak listáját. Egy-egy alfejezet részletezi az írástudók hagyományos szövegtagolását, valamint a BH szerkesztőinek egyedi szövegtagolását, végül a mássalhangzós szöveg különleges jelzéseinek ismertetésével zárul a fejezet.

A 3. fejezet a masszoréták tevékenységét, meghatározó iskoláit és irányzatait mutatja be, mintegy felvezetve a következő négy részt. A 4. fejezetben a tibériási akcentusrendszer részletes bemutatásával találkozunk. Miután az olvasó megismerkedhetett az akcentusok kialakulásának rövid történetével és használatuk lényegével, a fejezet sorra veszi a két nagy rendszer, ti. a prózai és költői rendszer minden egyes összekötő és elválasztó akcentusát, melyek a Biblia Hebraicában megjelennek. Az egyes hangsúlyjelek leírásában megtaláljuk az adott akcentus nevét, jelét, a jelzés elhelyezkedését, az akcentus funkcióját, valamint jó néhány szemléltető bibliai példát is. Az elválasztó akcentusok esetében a hangsúlyjelek hierarchiáját és a hozzájuk tartozó lehetséges összekötő akcentusokat is ismerteti a leírás. Különösen is jó útbaigazítást ad teológus hallgatók számára az akcentusok és az exegézis kapcsolatával foglalkozó alfejezet.

A tibériási masszoréták speciális jele a mellékhangsúlyok jelölésére a meteg, mellyel külön fejezet (5.) foglalkozik. Ebben olvasunk a meteg eredetéről, zenei és fonetikai funkcióiról. A különböző funkciókat és a meteg fajtáit számos példán keresztül ismerheti meg az olvasó.

A 6. fejezet röviden kitér azokra a jelzésekre, melyek az akcentusok mellett segítik a bibliai szöveg helyes értelmi tagolását. A két szót elválasztó pászéq négy fajtája mellett az értelmi összetartozást kifejező maqqéf-vonal használatáról olvashatunk itt.

A könyv legterjedelmesebb fejezete (7.) a masszóra eredetét, felosztását, megjelenését és funkcióit mutatja be több mint száz oldalban. A masora parva, masora magna és a masora finalis bemutatásában a pontos fogalmi tisztázások és definíciók mellett a gazdag példatár is hozzájárul a könnyebb megértéshez. A masszoréták munkájához tartozik a magánhangzók jelölési rendszerének, a punktációnak kidolgozása is. A szerző terjedelmi okokból tudatosan eltekintett ennek a témának a tárgyalásától, ami talán némi hiányérzetet kelthet az olvasóban.

Nagyon nagy gyakorlati haszna van a kritikai kiadások héber szövegének tanulmányozásában az utolsó fejezet után álló függeléknek. Ebben egyrészt a masora parva rövidítéseinek, valamint héber és arám szóanyagának jegyzékét találjuk, másrészt egy táblázatot a héber betűk számértékéről, mely a masora parva statisztikai adatainak megértéséhez nyújt elengedhetetlen segítséget.

Külön említést érdemel a mű végére illesztett hat képtábla, melyek a Codex Leningradensis (B 19A) és Jákób ben Chajjím rabbi-bibliájának néhány lefényképezett lapján mutatják be a korábban tárgyalt szöveghagyományozási jellegzetességeket. A képtáblák mellett részletes leírás segíti az olvasót az eligazodásban, a jelek és jelenségek pontos beazonosításában.

A szerző kettős célja, hogy a monográfia a maga részletességével és mélységével egyfelől szakmai körök segítségére lehessen az Ószövetség kutatásában, másrészt a didaktikusság és praktikusság elvét is szem előtt tartó mű mint tankönyv és kézikönyv is használható legyen. A kettős célközönség megszólítása mindig magában rejti azt a veszélyt, hogy ami kielégít egy komoly kutatót, az túl sok egy diáknak, és ami igazodik egy hallgató igényeihez, az túl didaktikus egy gyakorlott exegétának. Hozzá kell persze tennünk, hogy kevés kutató engedheti meg magának, hogy ilyen megfontolásból ugyanabban a témában két könyvet is publikáljon, egyet haladók, egyet pedig kezdők számára. A szerző a dilemma feloldása érdekében bekeretezett szövegrészekként különíti el a jártas exegéta számára talán evidenciának tűnő, de a kezdők számára alapvető fontosságú gyakorlati megjegyzéseket a BHS használatával kapcsolatban. A könyv rendkívül gazdag és informatív jegyzetanyaga és a tematikusan felosztott irodalomjegyzék pedig jó eligazítást ad a téma után komolyabban érdeklődő kutatóknak. A szerző így joggal remélheti, hogy kettős célkitűzése ténylegesen megvalósul.

Már a monográfia elődjének tekinthető kézikönyv keresettsége, valamint gyakori hivatkozottsága is jól mutatja, hogy a külföldi szakirodalom mellett magyar nyelven is szükség van egy alapműre, mely az ókori-középkori zsidó szöveghagyományozás és a tibériási masszóra jellegzetességeit szisztematikusan bemutatja, és egyben gyakorlati segítséget nyújt a héber Ószövetség modern kritikai kiadásainak használatához. Ezen igényeinket Kustár Zoltán új könyve maradéktalanul kielégíti. Jó hír továbbá az olvasóknak, hogy a szerző arról is említést tesz az előszóban, hogy az ebben a könyvben nem tárgyalt szövegkritika kérdésének egy másik részletes monográfiát szeretne majd szentelni, melynek előmunkálatai már folyamatban vannak.

Várva tehát az újabb művet, ajánlom jó szívvel ezt a monográfiát mindazoknak, akik már alapszintű héber nyelvismerettel rendelkeznek, és a héber szövegek olvasásán és fordításán túl szeretnék még jobban megismerni az Ószövetség ránk hagyományozott héber szövegét. Ószövetségkutatók, exegéták, hebraisták, lelkipásztorok, egyetemi hallgatók egyaránt haszonnal forgathatják ezt a kiváló munkát. Köszönet érte!

Németh Áron