Lovas András

Isten Igéje és az Ige szolgája

1 300 Ft
In Stock
My Wishlist

Ebben a kötetben három egymásra épülo bibliatanulmány olvasható a lelkipásztor jóllétérol és krízisérol. A szerzo három próféta: Ezékiel, Jeremiás és Ézsaiás küldetése alapján, az elhívás, a megpróbáltatás és a reménység útját követve beszél arról, mi mindent jelent, hogy a lelkipásztor az „Ige embere”.

„Az ige az élo Isten élo szava. Eleven, dinamikus valóság, sot: az Ige Isten maga velünk, közöttünk és bennünk Krisztus által a Szentlélek erejében. Mivel pedig ez ennyire közeli valóság, ezért minden lelkipásztori jóllétünk és krízisünk, minden próbánk és minden szabadulásunk mélységesen Istenhez, Isten szavához kötött. Az ige számunkra véletlenül sem csupán, sot nem is elsosorban munkaeszköz, nem a tevékenységünk, szorosabban az igehirdetésünk tárgya, hanem az élo Úr maga, és minden szolgálatunk, sot teljes életünk alanya. Ez a három bibliatanulmány Isten igéjérol és az ige szolgájáról szól – értve ezalatt nem csupán a feladatunkat, hanem a teljes valónkat. Az igével, Isten élo és eleven beszédével való kapcsolatunk egyáltalán nem elválasztható lelki életünktol, lelki egészségünktol, különféle lelkipásztori kríziseinktol.”

Lovas András református lelkipásztor, jelenleg a Dunamelléki Református Egyházkerület missziói referense.

Várható megjelenés: 2025. június 26.

ISBN:
9789635585700
Format
Fr/5
Size
124×183 mm
Binding
kartonált
Page number
88
Year of publication
2025
Megjelenés ideje
2025. július 6. (Nyomdai szállítás: 2025. június 26.)

Look Inside

SimplePay - Online bankkártyás fizetés