Evangéliumi kálvinizmus
Békési Andor-Galsi Árpád szerk.

Evangéliumi kálvinizmus

Az evangéliumi kálvinizmus füzetei sorozat rövidített, szerkesztett és kiegészített kiadása egy kötetben.

Több mint két évtizeddel ezelőtt jelent meg Békési Andor szerkesztésében tizenegy könyvecske, "Az evangéliumi kálvinizmus füzetei" címmel. Ezekben az írásokban a neves szerzők a református egyházban is ismeretlen ismerős reformátor, Kálvin tanítását, örökségét próbálták fontosabb témák köré csoportosítva közkinccsé tenni, nemcsak a lelkipásztorok és a teológushallgatók, hanem a presbiterek és az átlagolvasó számára is érthetõ, felhasználható módon, hogy a sorozat "Kálvint közel vigye a gyülekezetekhez". Ha erre akkoriban szükség volt, úgy ma talán még inkább. Ebben a kötetben ezeket a régi tanulmányokat találhatjuk meg tömörített, egységesen szerkesztett formában kiegészítve (hiszen az eredeti szerzők közül sokan sajnos már nincsenek közöttünk) egy-két olyan mai tanulmánnyal, melyek talán még inkább alkalmassá teszik ezt a szellemi kincsünket arra, hogy aktuális módon segítsen utat keresni a mai reformátusoknak, az "evangélium szerint reformáltaknak", Kálvin örökségének segítségével az élet, az istentisztelet és emberszeretet kérdéseiben. "A kötet tanulmányait olvasva megerősödik bennünk a meggyőződés, Kálvinhoz nem visszatérünk a történelem lapjaira: Kálvin ma is kortársunk. Kálvin ma is időszerű" (dr. Márkus Mihály püspök előszavából).

2 900 Ft
2 465 Ft
ISBN: 9789635581252
Format:
B/5
Dimensions:
168×240 mm
Binding:
keménytáblás
Pages:
412
Publication date:
2009

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Church & Community

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary