Boross Géza

Engem pedig betölt az Úr Lelke. Válogatott igehirdetések

Magyar református igehirdetők 4. kötet

"Dr. Boross Géza az Úr szentlelkes szolgája volt mint igehirdető. Hitte, kidolgozta, bemutatta, bebizonyította, hogy az igehirdetés nem elavult »műfaj«. Az emberek várják azt, hogy megszólítsák és valóságos táplálékkal éltessék őket. Ez a valóságos táplálék Jézus Krisztus, az élet kenyere, az Őbenne kapott bűnbocsánat, új élet és örök élet. Minden homiletikai gyakorlaton ezért küzdött velünk.
Számtalanszor elmondta, hogy az igehirdetés akkor áldott, ha egyszerű, világos, követhető, és mégis mélyszántást végez, miközben a helyesen megértett igéből következő üzenetet adja át, ami egy mondatban összefoglalható, és amit a hallgatóság magával vihet." (Részlet Steinbach József Utószavából)
Ez a gyűjteményes igehirdetés-kötet csaknem minden fontos homiletikai műfajból válogatott jellemző darabokat Boross Géza igehirdetői életművéből. Ünnepi prédikációi mellett (Ünnepek) a teológiai tanári igehirdetői szolgálat többféle műfajából kerestünk példát (Az Úrnak Lelke van énrajtam), továbbá egy keresztelési igehirdetés-sorozat, két temetési és két házasságkötési igehirdetés olvasható a kötetben (Meg vagyok keresztelve). Végül Boross Géza számos sorozata közül egy úrvacsorai sorozattal zárul a válogatás (Miért szerezte Krisztus az úrvacsorát?).

Dr. Boross Géza (1931–2010) először Budapest-Kálvin téri, majd törökőri lelkipásztor, a budapesti Teológia gyakorlati teológus professzora, nagy hatású igehirdető és tanár, illetve – jelen kötet szerkesztője, Boross Géza tanítványa, Steinbach József püspök megfogalmazása szerint – „az Úr szentlelkes szolgája” volt.

A Magyar református igehirdetők sorozatban 20. századi igehirdetők prédikációiból teszünk közzé válogatásokat, jelezve, hogy igehirdetői örökségük megőrzésre, továbbadásra érdemes, és a mai olvasóközönség számára is érthető és építő üzeneteket hordoz. A sorozat szerkesztői: Fekete Károly és Steinbach József.

2 500 Ft
2 125 Ft
ISBN: 9789635585410
Format:
A/5
135×195 mm
Binding:
kartonált, füles
Pages:
176
Publication date:
2023

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Faith & Life

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary