A jelen könyv szerzője: Steve Mason, napjaink Josephus-kutatóinak vezető személyisége, a torontói, aberdeeni, majd groningeni egyetem ny. tanára, Josephus műveinek kiadója és fordítója. Ő maga ugyan nem teológus, de tanára, E. P. Sanders révén az újszövetségi kutatásban is otthonosan mozog – teljesen érthető, ha a Hendrickson kiadó arra kérte, hogy ezúttal olyan könyvet írjon, ami a bibliai tudományok és az ókortudományok együttesét tárgyalja. A könyv nagy sikerét mutatja, hogy németül, olaszul, koreaiul – és ezúttal magyarul is megjelent, több kiadásban is. Amit az olvasó ezúttal a kezében tart, koncepcióját tekintve már 30 évvel ezelőtt megszületett, adataiban pedig teljesen napra kész, hiszen Steve Mason nem csak összefoglalja, hanem vezeti is a kutatást.

Miért éppen Josephus? A kérdést föl se teszi az, aki az első nagy fejezetet elolvassa: „Felhasznált vagy kihasznált irodalom?” Titus Josephus Flavius (kb. 37–100) műveit azért írta meg, hogy egy legyőzött nép hatalmas története és becses kultúrája vonatkozásában fölkeltse a figyelmet. Érdeklődést állt szándékában kiváltani, ugyanakkor azonban érdekeltség volt az, aminek révén hosszú távon hagyományozták művét: főként keresztyének tálalták úgy az általa megírt történetet, hogy Isten ezen a módon büntette meg Izraelt, amiért a Messiást keresztre feszítették.

A bűnbánat gondolata ugyan nem áll távol se Josephustól, de a zsidó olvasóktól sem: ők azonban inkább a Törvény elhanyagolását, az atyák tanításától való elhanyatlást említik. Világos, hogy jelentős a hangsúlyeltolódás – a modern kutatásnak éppen az a célja, hogy bár örülünk annak, ha ezeket az iratokat egyáltalán tovább hagyományozták, az interpretációban azért igyekeznünk kell Josephus tényleges mondanivalójának meglátására és korrekt kiértékelésére. Óriási a feladat!

Hogy mennyire nagy, azt rögtön mutatja a következő fejezet: a szerző Josephus életének bemutatása. Ugyan abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Josephus megírta saját élettörténetét („Vita”), s bizonnyal jó adatok vannak benne. Steve Mason azonban pontosan rámutat azokra a mozzanatokra, amelyek a hellénista életrajzok kliséi – és akkor kiderül, hogy éppen azokról a számunkra döntő fontosságú kérdésekről van szó, amelyek alapján mi meg tudnánk ítélni Josephus személyét. Azzal is számolnunk kell, hogy nem csak az utókor volt érdekelt a történetírás felhasználásában: Josephus maga is bizonnyal sok dolgot úgy ír le, hogy személyét elfogadhatónak tartsa az olvasó. Hogy így mondjuk: a bemutatás „reálpesszimista”:Mason szerint soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen volt a kapcsolata Josephusnak más katonai vezetőkkel a zsidó háború során, nem tudjuk meg azt sem, hogy hogyan maradt életben az általa vezetett Jotapata eleste után, de az is elkendőzve marad előttünk, hogy hogyan maradt életben, ill. hogyan került Vespasianus közelébe, akinek (saját elmondása szerint) megjövendölte, hogy majd császár lesz belőle. Ő maga ugyan prófétának tartja magát – de még az is elképzelhető, hogy csupán a történeti események logikus következtetését vonta le. Az pedig, hogy élete második felében a Flavius-császárok jóvoltából békében és jólétben élt Rómában, bármennyire is lényeges a művek megírása szempontjából, már kevéssé áll a történelem kutatójának érdeklődésében.

A mű derekas részét természetesen Josephus munkáinak a bemutatása teszi ki. Mintegy 90 lapon a modern kutatást foglalja össze itt a szerző, aminek visszaadása aligha lehetséges egy rövid könyvismertetés történetében! Csupán két rövid megjegyzést fűzzünk a bemutatáshoz: jóllehet Mason történész, az ókori történelem kutatója, mégis több írásában bizonyította, hogy a történetfilozófiában mennyire jártas. Josephus történészi érdemeinek kidomborítása ezért nagyon erős része a könyvnek, különösen az, amikor bemutatásra kerül, hogy a hellénista történetírás és a zsidó hagyományok mennyire jutnak érvényre az egyes passzusokban. Mi például nyilván szkeptikusok vagyunk, amikor egy-egy alkalommal hosszú ideig beszélteti szereplőjét Josephus: nem hisszük el, hogy egyáltalán ilyen beszéd elhangzott, vagy ha mégis, akkor nemigen lehetett lejegyezni a mondottakat…

Viszont arra teljesen alkalmas ez a hellénista eszköz, hogy jellemezze a szereplőt! – A másik fontos momentum: a Zsidó háborúban és a Zsidók történetében néha átfedések is vannak; külön érdekesség, amikor a szerző ugyanazt kétféleképpen mondja el! Ez ismét Josephus történetírói kvalitásainak a kiértékeléséhez kell vezessen: a célkitűzés annyira más a Zsidó háborúban, mint Izrael történetének ábrázolásában, hogy nem kell megbotránkoznunk ezen. Viszont ki kell értékelnünk: mit és mennyire tudott „megváltoztatni” Josephus – adott esetben más helyen is, ahol egyébként nincs dublett! És nyilván az is roppant érdekes, hogy az Izrael történetében fölhasznált bibliai (kanonikus, de sokszor a kánonon kívüli) iratok anyagként történő kezelése hogyan történik Josephusnál. Számtalan érdekes kérdés, s nyilván nem csak Josephus, hanem minden korabeli szerző esetében így kell eljárni!

Ami az Újszövetség és Josephus írásait illeti, elengedhetetlenül fontos írásokról van szó: egy kortárs, aki Jézussal ugyan nem találkozhatott, hiszen Jézus halála és feltámadása után született, s nem valószínű, hogy az újszövetségi szerzők közül is valakit ismert volna. Viszont írásaiban rendre dokumentálja azokat a tradíciókat, amelyekből a mi Újszövetségünk is áll, ráadásul abszolút kívülállóként. Név szerint nem sokakat ismer Josephus az újszövetségi szereplők közül, annál érdekesebb, hogy Keresztelő Jánosról beszámol – s megerősíti, amit az Újszövetségből is olvasunk; csakhogy nem úgy, ahogy azt megszoktuk, hiszen mi Jézus Krisztus előfutárának tekintjük őt, míg Josephus saját érdemeiért említi. Jézus említése, az ún. Testimonium Flavianum régóta vitatott kérdés; nyilván itt is magyarázati problémát jelent, hogy a későbbi keresztyén hagyományozók (hogy Mason már idézett kifejezésével éljünk) „felhasználták és kihasználták” ezt a megjegyzést is, ami nyilván az I. század végének tradícióját, s nem a keresztyén üzenetet tolmácsolja. Hasonló az eset az Úr testvére Jakab kivégzése esetén: látható, hogy nem is annyira a személy érdekli Josephust, mint inkább a korabeli helyzet jellemzésére talál jó példát, amivel illusztrálja a történelmet. Gondolatébresztő az összehasonlítás.

A bibliaolvasót nyilván Josephus történeti művének Lukács történeti művével (Lk és ApCsel) való egybevetése érdekli leginkább. Itt is meglepő, hogy sok ismert tényt mennyire másként látunk, ha a hellenista történetírás hátterén értelmezzük az ábrázolást. Köszönet illesse a Kálvin Kiadót, valamint a Selye János Egyetem Josephus Kutató Intézetét a példás együttműködésért, aminek eredménye egy szép könyv, élvezhető fordításban, megfelelő mutatókkal ellátva. Reméljük, sok hasonló dolgot olvasunk majd az Intézet és e kiváló szerző, Steve Mason együttműködésének gyümölcseként.

Steve Mason
Josephus és az Újszövetség

Budapest / Komárom
Kálvin Kiadó / SJE RTK
2023, 351 lap

Miért ilyen jelentős Josephus személye? Mit érdemes róla tudni?

Josephus Flavius nevével az említés szintjén mindannyian találkoztunk történelemórán, amikor két mondatba sűrítve megemlékeztünk a zsidó háborúról, aminek elvesztése után, Kr. u. 70-ben a jeruzsálemi templomot a rómaiak lerombolták, és ezzel megsemmisítették a zsidó vallás központi szentélyét. Nagyjából ennyi az az információmennyiség, amit egy érettségizett magyar ember tudhat róla. Pedig ennél sokkal egyedülállóbb történetíróról van szó. Már eleve a kor, amiben élt, rendkívül izgalmas, hiszen az első század az európai történelem egyik legfontosabb időszaka, ekkor éltek a legismertebb római császárok, a Julius-ház uralkodói, majd váltja le őket a következő dinasztia, a Flaviusok, akik három császárt adtak Rómának. A pax Romana korszaka ez, amibe szinte belehasít a zsidók felkelése a hatalom ellen. Szóval ebben a hihetetlenül izgalmas korban élt a zsidó Josephus, aki szabadságharcosként részt vesz a zsidó háborúban, majd fogságba kerülése után egy jóslatnak köszönhetően a császár barátjaként Rómában telepedik le, és ott írja meg műveit. Ugyancsak kivételessé teszi életművét, hogy eltérően az ókori szerzők többségétől, a teljes életmű elérhető, ráadásul mindez magyarul is olvasható. Írásai értékes források megérteni az első század második felének eseményeit, a zsidóság önértelmezését ebben a korban, ahogyan Ószövetség-értelmezését is, hiszen második terjedelmes könyve feldolgozza annak teljes anyagát, továbbhúzva a történeti szálat egészen Nagy Heródesig, tehát olyan zsidó és pogány forrásokat is felhasználva, amelyekhez nekünk már nincs hozzáférésünk.

Miért fontos ő az Újszövetség-kutatásban?

Ahogyan említettem, Josephus szemtanúja az első század második fele eseményeinek, így kortársa az evangélium szerzőinek. Noha a keresztyénséggel mint vallással nem foglalkozik, nem is említi Krisztus követőit, ugyanakkor azokkal a személyekkel, akikről az Újszövetségben olvasunk, nála is találkozunk. Sokkal részletesebben számol be például Júdea római helytartóiról, mint az Újszövetség könyvei, ugyanakkor a nekünk kedves főszereplőkről alig. Jézus és Keresztelő János megjelennek ugyan, de csak röviden emlékezik meg róluk. Viszont olyan mennyiségű háttér-információval szolgál a korabeli társadalomról, annak szociológiájáról, mozgalmairól, a gazdasági környezetről, olyan földrajzi adatokat ad meg, amelyek feldolgozása mind a mai napig zajlik.


Kinek szól ez a könyv, és mit adhat egy egyszerű olvasónak, aki csupán a Bibliát akarja jobban megérteni?

Steve Mason könyve egy olvasmányos, izgalmas bevezetés Josephus műveibe, azok hatástörténetébe és nem utolsó sorban személye és munkássága jelentőségébe az Újszövetség-kutatás szempontjából. A könyv első felében bevezetést kapunk Josephus négy művébe, amihez hasonló összefoglalás eddig nem jelent meg magyarul. Ezt egy kiváló kortörténeti áttekintés követi: „Ki kicsoda az Újszövetség korában?” Majd miután már képet alkottunk a szerző műveiről és a történelmi háttérről, érkezünk meg a korai keresztyénség személyeihez és ezek megjelenéséhez Josephusnál. A könyv végén Mason egy külön fejezetet szentel Lukács kettős művének, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen úgy az evangélium, mint Az apostolok cselekedetei sajátos vonása, hogy szerzőjük történészként dolgozza fel forrásait, vagy legalábbis a korabeli történeti művek mintáját követve. Összességében a könyv tehát olyan háttérismereteket ad az Újszövetség olvasásához, ami egyfelől életre kelti a sok esetben száraz történeti leírásként kezelt szakaszokat, másrészt értékes kortörténeti hátteret ad a szövegekhez, miközben elkerüli azt a csapdát, hogy csak a szakemberek számára legyen érthető. Steve Mason könyve egy jó krimihez hasonlít, ahol a történelem eseményeinek rekonstruálása, az abban szereplő személyek megismerése és megértése közös nyomozás eredménye lesz. Mindenkinek izgalmas olvasmány, akit az Újszövetség háttere is érdekel.

Csak az Újszövetség szempontjából izgalmasak Josephus művei?

Noha Mason ebben a könyvében csak az Újszövetség korát vizsgálja, más írásaiban ennél sokkal nagyobb korszakkal foglalkozik. Kijelenthetjük, hogy Steve Mason korunk egyik legjobb és legismertebb Josephus-kutatója. A kanadai vallástörténész a farizeusokról írt könyvével vált ismertté, amiben teljesen átírta a korábbi elképzeléseket nemcsak Josephus és a farizeusok kapcsolatáról, hanem a farizeusok közösségéről is. És ezzel máris jóval az Újszövetség kora előtt járunk, hiszen a farizeusi mozgalom kezdetei a Makkabeusok korára datálhatók. De ha valaki a Krisztus előtti első század legmeghatározóbb zsidó uralkodója, Nagy Heródes személyével akar foglalkozni, akkor is Josephus lesz a legfontosabb forrása. Josephus második átfogó műve, A zsidók története pedig az Ószövetség kutatásához is elengedhetetlenül fontos. Nemcsak azért, mert a zsidóság történetét nem fejezi be ott, ahol az Ószövetség, hanem azért is, mert az Ószövetség teljes anyagát feldolgozza ebben a művében, így könyve tekinthető az ószövetségi hatástörténet részének, de úgy is szemlélhetjük, mint egy zsidó ember szövegértelmezését, amivel pogány olvasóinak kívánja érthetővé tenni népe történetét, sajátos vonásait, monoteista vallását, az ehhez kapcsolódó szokásokat és előírásokat, mindez pedig a mai olvasót is hozzásegítheti az Ószövetség jobb megértéséhez.


Melyik lenne az a fejezet, amit ön kiemelne?

Számomra a legizgalmasabb része az a fejezet, amiben Lukács műveit veti össze a szerző Josephus munkamódszerével. Egészen új megvilágításba kerülnek így a jól ismert, sok esetben talán túlságosan is egysíkúan értelmezett szövegek. Elolvasva ezt a fejezetet, az ember óhatatlanul megint a kezébe fogja venni Az apostolok cselekedetét, és megpróbálja egészen más szemlélettel olvasni azt. De valójában az egész könyvet roppant módon élveztem, nagyon tetszett a közérthető, finoman provokáló stílusa, ami tökéletesen tükrözi Steve Mason személyiségét. Erről pedig bárki személyesen is meggyőződhet április 10-én 19 órától, ha eljön Révkomáromba, a CJTA könyvtárába, ahol a szerző jelenlétében lesz a könyv hivatalos bemutatója, amit a Kálvin Kiadó és a Selye János Egyetem Josephus Kutatóintézete közösen szervez. Ezt követően pedig két napig Josephus lesz a főszereplője annak nemzetközi konferenciának is, amit szintén Révkomáromban rendeznek meg, és amin Steve Mason is előadást tart.

Horváth Bálint cikke a reformatus.hu oldalon jelent meg 2024. április 06-án.