A téli hónapok ünnepi időszakának napjai-hetei a legalkalmasabbak arra, hogy a lelkünket, szemünket, agyunkat ünneplőbe öltöztessük. Ehhez a Reformatus.hu csapata és a Kálvin Kiadó könyvajánlóval szeretne hozzájárulni. Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója és Mucsi Zsófia, a kiadó szerkesztője nagy örömmel ajánl 4 hét alatt 4 könyvet az olvasás kedvelőinek – vagy épp az olvasást kerülőknek. Ezen a héten rendhagyó módon két írást is kiemelünk. Elsőként a napi betevő falatunk mellé szellemi menüt is ajánlunk. A Napi menü című könyv téged keres, ha szereted a karikatúrákat. A belső ember megújulása című alkotás útmutató a biblikus hit és a pszichológia összhangjában.

Advent közepén már sokunknak jócskán eszébe jut a karácsonyi menü. Beleillik a „karácsonyi menübe” a Napi menü című könyv? Ha igen, hogyan?

Nem igazán karácsonyi könyv ez, ezért nem magához az ünnephez kötném, de nem is szakácskönyv, ezért nem szó szerint a sütés-főzéshez kapcsolódik. Ahogy az alcímből is kiderül, gondolatokat, bibliai igéket és imádságokat találunk benne. Azért illik mégis a karácsonyi időszakhoz, mert ilyenkor különösen érdemes nemcsak kenyérrel, ünnepi ebédekkel, sütikkel élni, hanem megteremteni magunk körül a csendet, a gondolkodást, az Istenre figyelés lehetőségét is. Ebben pedig más hasonló kiadványokhoz hasonlóan segíthet ez a kötet.

 



Hogyan lehet jellemezni ezt a kiadványt? Mi a műfaja?

Leginkább rendhagyó áhítatos könyvnek nevezném. Abban rendhagyó, hogy a gondolatok, az igék és az imádságok egy amerikai keresztyén rajzoló karikatúráihoz kapcsolódnak. Mutatok egy aktuális példát:

Ehhez „A minden” címmel rövid gondolatmenet kapcsolódik s egymondatos fohász a bibliai Salamon király gazdagságát felidéző citátummal – a gazdagságról, a birtoklásról, az ajándékozásról.

 


A kereszténység és a karikatúra hogyan fér meg egymás mellett? Ez a mű mennyire karikíroz?

Szerintem jól megfér egymás mellett a kettő. Remélem, ez a könyv is ezt bizonyítja, az olvasói visszajelzések alapján mindenképp. Ha a próféták ismerték volna ezt a műfajt, lehet, hogy ők is használták volna. Sok bibliai példázatnak van csattanója, például gondoljunk bele, Nátán hogyan csalja tőrbe Dávid királyt egy történettel, miután Betsabéval vétkezett. A próféták sokszor használtak különböző tárgyakat szemléltetésül, és gyakran folyamodtak meghökkentő megoldásokhoz, hátha elérik a hallgatók ingerküszöbét, ahogy ma mondani szoktuk. John Bush karikatúrái nem bántóak; bár sokszor prófétaian kritikusak, viszont ez mindig az önvizsgálat bírálata, nem öncélú és romboló, hanem építő szándékú, amit a hozzájuk kapcsolódó rövid áhítatok tovább segítik az olvasót. Ez a kötet kétségkívül a könnyedebb kategóriába tartozik az áhítatos alkotások sorában. De nem a szórakoztatás öncéljával, hanem azzal a szándékkal, hogy a vicces és a komoly, a nevetés és az elgondolkodás találkozásában mélyebben értsük a Bibliát, a keresztyén hitet és életet.

 


Fülöp-P. P. Anna cikke 2021. december 8-án jelent meg a reformatus.hu oldalon.