„A 450 éves Káté célja ma is az, hogy adjunk bátor visszhangot annak szavára, aki azt mondta: ’az én juhaim hallgatnak a hangomra’ (Jn 10,27).” (113.) Ahogy a Káté ad visszhangot Jézus szavaira, úgy ad a Vigasztaló ismeret című tanulmánykötet visszhangot a Heidelbergi Káté gondolataira. A kötet arra indít, hogy 450 éves hitvallási iratunk szavait újra meghalljuk, és saját gondolatokkal tudjunk rájuk felelni. A Káté szavaira ebben a kötetben kilenc teológus válaszol, és ezek a válaszok az olvasót is továbbgondolásra, akár megszólalásra késztethetik.

Hitvallási iratunk kerek évfordulóját nagyfokú érdeklődés kísérte. A 2013-as év a hitvallás éve volt egyházunkban, elkészült a Káté új fordítása, valamint megjelent Fekete Károly: A Heidelbergi Káté magyarázata. Hálaadásra vezető vigasztalás 129 kérdés-feleletben című kézikönyve is. E kötet szerkesztését Fekete Károly és Ferencz Árpád végezték, s maguk is tanulmányokkal járultak hozzá a kötethez. A Kátéra irányuló figyelem azonban nemcsak a jubileumnak köszönhető. A kötetben szereplő tanulmányok többsége megfogalmazza, hogy a Káténak a mára nézve is érvényes, aktuális mondanivalója van. Ezeket az időszerű üzeneteket tárták fel a tanulmányok szerzői.

A kötetet tartalmi szempontból két nagyobb részre lehet osztani, amelyekben a szerzők a Kátét mint szöveget és a Kátét mint eszközt mutatják be és értelmezik. Az előszóban és az azt követő négy tanulmányban a Káté jelentőségéről, ószövetségi és újszövetségi hátteréről, kiadástörténetéről olvashatunk tanulmányokat. A kötet második felében a Káté a missziói munka segítőjeként, keresztyén életre vezérlő kalauzként, „a gyülekezetek hitvallásaként”, hitre nevelő eszközként jelenik meg. E rövid felsorolásból is látható, milyen sokféle témához képes kapcsolódni a Káté ma is. Azonban a változatosság mögött ott az egységes mondanivaló: számos írás kiemeli a Káté krisztocentrikus voltát. A szövegekből kiderül többek közt, hogy a Káté az Ószövetség messianisztikus értelmezését követi, az embert a Jézus Krisztusban végbement megbékélés felől nézi, és nagy hangsúlyt kap benne a kérügmatikus funkció is. Ezzel összefüggésben a hitvallás szóteriológiai irányultsága is rendkívül fontos: a Kátét az ember üdvössége és megigazulása érdekli. A hitvallást ez az irányultság köti a ma emberéhez, hiszen a hívő ember mindenkor rákérdez az üdvösségére; ebben a kérdésben kínál útmutatást és vigasztalást a Káté.

Az előszó és az első tanulmány a Káté mai jelentőségéről beszél. Fekete Károly A Heidelbergi Káté teológiai jelentősége és mai aktualitása című ünnepi beköszöntőjében Pannenberg nyomán kiemeli: a szekularizmus és a fundamentalizmus közötti út az értelem és hit közötti szövetség megújításának az útja, s ezen az úton lehet mérföldkő a 450 éves Heidelbergi Káté. Németh Tamás A hitvallás mint alapvető tanítás régen és ma című tanulmányában hangsúlyozza, hogy a hitvallástétel nemcsak régi korok feladata, hanem a 21. századé is, hiszen a hitet minden esetben hitvallásnak kell követnie, különben elvész a tudatos hitbeli hovatartozásunk. A kötet egy másik írásában Németh Tamás mellett Szűcs Ferenc is felteszi a kérdést: szükséges-e új hitvallást alkotnunk? Mindkét szerző megfogalmazza azt a dilemmát is, miszerint egy új hitvallás talán egyházszakadáshoz vezetne, így a kérdésre nem kapunk választ, de a felvetés alkalmas a továbbgondolásra.

Az Ószövetség a Heidelbergi Kátéban címmel Karasszon István a Káté ószövetségi utaló helyeit vizsgálja sajátos módon: Heinrich Bullinger Summa christenlicher Religion című 1556-os munkájával veti össze a Kátét. Az összehasonlítás számos tanulsággal jár: az Ószövetség magyarázata a Kátén belül egyszerű, világos és közérthető, máig megőrizte tanulhatóságát. Bullinger műve inkább tekinthető kiegyensúlyozott bibliamagyarázati összefoglalónak, ám a Káté szerzőinek nem is volt szándéka, hogy a reformátorok mondanivalóját összefoglalja az Ószövetség tanításáról. A szerző arra jut, hogy a Kátéban felvázolt ószövetségi anyag kitűnően alkalmas későbbi teológiai tanulmányok alapvetéseként is.

Az újszövetségi utalások szintén lehetőséget adnak a részletesebb fejtegetésekre. Vladár Gábor A Heidelbergi Káté szentírás-használatáról ír, bizonyítva, hogy mennyire gazdag a Káté újszövetségi vonatkozásokban. Tanulmányának egyik kiemelkedő pontja az 1Kor 10,16–17 vizsgálata a Káté úrvacsorai szereztetési igéiben. Itt Melanchthon és Luther úrvacsora-értelmezéseit ütközteti a szerző, és megállapítja, hogy meghatározó jelentőségű az a gesztus, mellyel a Káté az 1Kor 10,16–17-et hozzáilleszti az úrvacsora szereztetési igéihez, hiszen ez a két vers adja a szereztetési igék hermeneutikai kulcsát. A Káté ezzel döntő jelentőségű munkát végzett a sákramentumtan, azon belül is az úrvacsoratan területén.

Nem kevésbé érdekes Fekete Csaba tanulmánya (Kérdések és kiadások – a Heidelbergi Káté múltja és jövője), aki számos problémát hoz szóba a Káté történetével kapcsolatban. Csak néhányat emelek ki a kérdéses ismeretek közül: nem tudjuk, melyik a Káté legelső kiadása (a világhálón is két első kiadás érhető el); a magyar fordító személye bizonytalan (Huszár Gál vagy Huszár Dávid); még nem tisztázott, hogyan tekintsük a Káté járulékait, például az imádságokat, pedagógiai jellegű gyakorlati tanácsokat, amelyek a különböző kiadások részeiként jelentek meg. E tanulmány arra figyelmeztet, hogy bár a Káté kapcsán sokan komoly kutatásokat végeztek a korábbi évszázadokban és a hitvallás évében is, ám még mindig elvégzendő feladat maradt a pontatlanságok, bizonytalanságok felszámolása.

A továbbiakban főként a Káté használatáról, alkalmazásáról olvashatunk. Gaál Sándor A Heidelbergi Káté missziológiai jelentősége ma címmel értekezik. A mai pluralizált társadalomban az egyházképnek egy folyamatosan változó közegben kell kirajzolódnia. A Káté számos kérdés-felelete segíthet az egyház jelenlegi önértelmezésének megalkotásában. Az 54. és 55. kérdés-feleletek az Isten eredeti tervéhez közelebb lévő egyház képét mutatják, és ennek a képnek a felvállalására buzdítanak. Az egyház lényegére különösen is az 54. kérdés-felelet világít rá, mely személyes hangon szólal meg, vigasztalást adó tartalommal. Ez a bensőséges és vigasztaló hangvétel lehet az egyház sajátja korunkban is.

Ferencz Árpád tanulmányának (A Heidelbergi Káté dogmatikai kézikönyv, vagy keresztyén életre vezérlő kalauz?) kulcskérdése a következő: „releváns-e és ha igen milyen mértékben a Heidelbergi Káté a mai reformátusság erkölcsi ítéletalkotási folyamatainak szintjén?” (87.) Az előző tanulmányhoz hasonlóan a szerző itt is egy kordiagnózist állít fel, majd azon gondolatok, problémák leltárát ejti meg, amelyek a Kátéban benne foglaltatnak. A tanulmány a Káté emberképével kapcsolatban fogalmaz meg lényeges megállapításokat: a Káté az embert kapcsolatra teremtett személynek látja, az ember elsődleges viszonyulása az Istenhez való viszony, másodlagosan és ebből következően az embertárssal való kapcsolat. A Káté ebben a kettős kötésben látja az ember szabadságának megvalósulását. A hitvallás nem kidolgozott és tézisszerű etikát kínál, hanem támpontokat; ezért a tanulmány végén a szerző arra jut, hogy a Káté több „csupán” dogmatikai kézikönyvnél, sokkal inkább olvasható keresztyéni életre vezérlő kalauzként.

Szűcs Ferenc A Heidelbergi Káté legújabb magyar nyelvű magyarázatairól értekezik. A kátémagyarázat a 20. század magyar kegyességi irodalmában igen gazdagnak mondható, két irányzat is adott ki kátémagyarázatot: a Sebestyén Jenő nevével fémjelzett történelmi kálvinizmus, illetve az ébresztő belmissziói irány is, emellett az iskolai hitoktatás részére is születtek magyarázatok. Szűcs hangsúlyozza a 400 éves jubileum hasznát, amely a káté magyarországi történetének és hatástörténetének feltárásában áll, és értekezik a jelen jubileum már látható hasznáról is.

A kátémagyarázatok 20. századi történetét a kátétanítás története követi, a két téma szoros összefüggésben van egymással. Jakab-Szászi Andrea tanulmánya – A Heidelbergi Káté a hitre nevelésben – felvet egy olyan kérdést, ami talán ritkán jut eszünkbe: miért jelent meg a Káté a gyermekek oktatásában is, holott nem gyerekeknek készült? A választ abban a jelenségben találja meg, hogy „a reformáció komolyan vette minden ember hitét” (117.), a reformátorok a gyermekek számára is meg akarták adni a lehetőséget arra, hogy a keresztyén vallás alapjait megismerjék, és ebben segített a káté. Napjainkban már nem szó szerint megtanulandóak a kérdés-feleletek, mint korábban, de a református kerettanterv szellemiségének egyik meghatározó eleme ma is a Káté.

Nemcsak a kerettanterv, hanem a mai gyülekezeti élet szellemiségének is alapvető része lehet a Káté. Fekete Károly a kátémagyarázatos istentiszteleti hagyomány felélesztésére és kátémagyarázatos intenzív kurzusok elindítására tesz javaslatot A Heidelbergi Káté szerepe a felnőttképzésben címmel, hiszen így a Káté nemcsak a konfirmandusok, hanem a felnőtt egyháztagok számára is elérhető közelségbe kerülne. Fekete Károly így fogalmaz: „Újra ki kell domborítani egyházunkban a tanító jellegű alkalmak jelentőségét, amelyeknek a gyülekezetépítés tartalmi cselekményeivé kell válniuk.” (144.) Ennek érdekében a lelkipásztorok gyakorlati útmutatást is kapnak a szerzőtől. A Pfalzi Egyház Rendtartása kilenc vasárnapon át javasolta lekciónak a Káté témaköreit; a tanulmány ennek alapján közöl egy kilencrészes felosztást, aminek nyomán intenzív kátékurzusokat lehetne tartani.

Jelen tanulmánykötet új mérföldkövet jelent a kátémagyarázatok történetében. Az itt közölt tanulmányok le is zárnak bizonyos kérdéseket, de újabb kutatások megalapozásaként is szolgálhatnak. Emellett a kötet alkalmas arra, hogy a hitoktatók, lelkipásztorok iskolai-gyülekezeti munkáját is segítse. S talán a legfontosabb, hogy a Káté mindenkor aktuális kérdésére – „Ha mindezeket hiszed, mi hasznát veszed?” – a tanulmányok érthető, adekvát válaszokat tudnak adni a hívő ember számára.

Lovas Anett Csilla
Theologiai Szemle 2014/2.