Kálvin Kiadó - A szeretetmunkás

A szeretetmunkás

Evangélikus Élet 2013. február 3. szám

Jakab Miklós református lelkipásztor visszaemlékezései

Ha szó szerint vesszük, hogy a hit hallásból van, akkor mi lesz a siketek üdvösségével? Ha egy vak nem tudja olvasni a hagyományos Bibliát, hogyan tud naponta erőt meríteni az ige szavából? Ha egy néma nem tud szóval bizonyságot tenni az Isten megváltó szeretetéről, hogyan lesz képes másokat tanítvánnyá tenni?

A Szentlélek sugallatára nemcsak ezek a kérdések fogalmazódtak meg Jakab Miklós néhai református vak- és siketmissziós lelkipásztor szívében, de egész életét a fogyatékkal élők missziói szolgálatába állította. Az elmúlt esztendő november 12-én lett volna százéves – neki állít emléket a Kálvin Kiadó gondozásában napvilágot látott, Alkalmazkodó szeretet – Jakab Miklós vak- és siketmissziós lelkipásztor visszaemlékezései című könyv.

A kötet több egyszerű élettörténetnél. Nem is lehetne a gazdag földi pályát, lelkészi szolgálatot néhány oldalba összesűríteni. Inkább azt mondhatnánk, a tiszteletes tollba mondott emlékei betekintést engednek abba a lelki folyamatba, amely során az Úristen formálta és alkalmassá tette e nem mindennapi missziói ágak elindítására.

A gyógypedagógiát és pszichológiai tanulmányokat is végzett lelkipásztor 1938-ban kezdett el – ahogy ő nevezte – „különleges szeretetmunkát” végezni: szervezője és hat évtizeden keresztül szolgálattevője volt siket, vak, mozgássérült és egyéb fogyatékkal élő emberek lelkigondozásának. A siketek jelnyelve és a vakok által használt pontírás ismerete alapvetően segítette őt ebben az úttörő missziói munkában.

A kötet lapjain nemcsak Jakab Miklós életének és a missziói szolgálatának fontosabb mérföldkövei elevenednek meg, de kor- és egyháztörténeti adalékokat is nyújt a kiadvány azokhoz az évtizedekhez, amelyekben az állam oldaláról – és sokszor egyházi részről is – ellenállásba ütközött a fogyatékosügy. Őt minden nehézség ellenére egy gondolat vezérelte: a megváltás örömét minden áron átadni. „Tehát ha a hallássérült beszélő siket marad, és soha nem kapja meg a halálon inneni létben a hangzó beszéd hallásának ajándékát, akkor is az lesz a központi kérdés, hogy »Találkoztál-e azzal a Krisztussal, aki téged megváltott?«” – olvasható vallomása a könyvben.

Külön fejezet szól a siketvakok közötti szolgálatáról is. Jakab Miklós kiemeli Gyenge Imréné tanítónőt, aki idővel szinte teljesen megvakult, és elveszette a hallását is. Mégsem panaszra nyitotta száját, hanem elfogadta sorsát, és komoly missziói szolgálatot végzett.

Többek között vereseket is írt, amelyek azonban nem kerültek be egyházi lapokba. „Fájdalmas dolgok ezek – fogalmaz Jakab Miklós visszaemlékezésében –, és tünetei annak, hogy mennyire vagyunk lemaradva az empátia terén ezektől az értékes embertársaktól, embercsoportoktól, akiken keresztül Isten akar üzenni.”

A néhai lelkipásztort arra választotta ki Ura, hogy egy életen át ezekkel az értékes embertársainkkal foglalkozzon.

bodazs

Gyenge Imréné

Sorsom

Körém a csend ólomfalat von,

Ne értsem a táj hangjait!

Nem mond mesét vidám patakvíz,

Nem zsong madárdalos csalit.

Villám dübörg? Megráz a hang, de

Fülemben az csak mély moraj.

Szeretteim beszélnek? A szó alig

Több már, mint szél-sóhaj.