Imádság. Van, akinek könnyen megy, van, aki küszködik a szavakkal. Akad, aki szinte állandó kapcsolatban áll a Teremtőjével vagy megváltó Jézusával, másnak eszébe se jut, hogy megszólítsa őt.

Hajdú Zoltán Levente református lelkipásztor Előtted, Uram… – Imádságok című könyve tavaly jelent meg a Kálvin Kiadónál. A könnyen forgatható, egy kisebb táskában vagy egy nagyobb zsebben is elférő kiadvány hatvannégy verses imát tartalmaz.

A témák és tartalmak is azt mutatják, az ember önmagában milyen gyenge és esendő, az Úristen bűnbocsátó szeretete és kegyelme pedig mennyire végtelen. A szerző nem szégyelli bevallani, hogy a hit dolgaiban még egy lelkipásztornak is vannak harcai. Így válhat bátorítássá például az Éltető kegyelem című ima mindazoknak, akik kétségek között vergődnek.

 

Uram, megváltó Krisztusom!

Az életem, a hitem tele van

valami különös emberi kettősséggel.

Kereslek, és boldog vagyok,

amikor rád találok, amikor rám találsz

előled és önmagam elől rejtőzködő

mindennapjaimban,

de látod, milyen kétségek gyötörnek,

emésztenek ugyanakkor engem.

Félelmek és fájdalmak környékeznek,

gyengeség vesz erőt rajtam,

testi és lelki értelemben egyaránt.

 

Vergődök, csak vergődök ebben a kettősségben –

nélküled.

Kérlek, Uram, ölelj át, emelj fel, fogd meg a kezem!

Szereteteddel békíts meg önmagamban,

békíts meg önmagaddal és önmagammal.

 

Indíts el, mutass nekem utat, vezess!

Add, hogy a rád talált hit bizonyosságában járva, élve

mindenestől, aki vagyok, aki melletted, veled lehetek,

dicsőítselek és áldjalak téged!

Ámen.

 

Ahogyan Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a könyv ajánlójában írja: „Ezek az imádságok egyben verses meditációk is, egy-egy bibliai igét »magyarázó« áldott reflexiók, nyolc csokorba szerkesztve: a mélységet és őszinte indulatokat megvalló ember az Úrhoz igyekszik, hogy Krisztus közelében átélje a 18. zsoltár magaslatát, megtapasztalva a valóságos célokat és távlatokat, melyek nyomán azután Krisztussal éli meg a hétköznapokat, az ünnepeket és a közösségi lét megannyi formáját.”

 

Emlékezet

 

„Emlékezzetek csodatetteire…” (Zsolt 105,5)

 

Látod, Uram, mennyit panaszkodunk!

Szidjuk önmagunkat, szidjuk a másik embert.

Bosszankodunk, méltatlankodunk,

elégedetlenkedünk.

 

Pedig hányszor könyörültél már rajtunk!

Hányszor bebizonyítottad már kegyelmedet!

Hányszor mentettél már meg bennünket,

– legtöbbször önmagunktól…

Add, hogy tudjunk emlékezni csodáidra,

amelyekkel csendben végigkísérted eddigi életünket!

Add, hogy meg tudjuk köszönni,

hogy ahová nélküled jutottunk,

te még ott sem hagytál magunkra minket!

Ámen.


Imádság. Van, akinek könnyen megy, van, aki küszködik a szavakkal. Aki nem tudja, hogyan is induljon el e téren, bátran vegye kezébe Hajdú Zoltán Levente lelkipásztor könyvét.

Boda Zsuzsa
Evangélikus Élet 2012. március 11. szám