Új lelkész érkezik Bivalyosra, egy távoli poros falucskába. Kristófot a templomkertben találja, épp „a tilosban” focizik. Az eldugott labdának kilátszik a fele, amit a lelkész észre is vesz. Megmutatja focitudását (dekázik, brazil kört csinál), Dinyó (ez Kristóf beceneve, a Ronaldinhóból rövidült le) meg csak ámul.

Másnap az iskolában elmeséli a focizó papot, persze senki sem hisz neki – csak később, mikor már a saját szemükkel látták. Megkérdezi őt Lapát (Kristóf egyik barátja), hogy focizhatnának-e továbbra is a templomkertben. Amikor ugyanis a tiszteletesnek megmutatják a libalegelőnek használt focipályájukat, teljesen elhűl. Így aztán a tettek mezejére lépnek: elkezdik rendbe tenni a pályát. Majd megtartják az első edzéseket, amelyeken – egyebek mellett – taktikai tanácsokkal is ellátja őket a lelkész. Edzői tevékenységének híre gyorsan terjed, és egyre többen bekapcsolódnak a régi focipálya alkalmassá tételébe is.

A jó humorral átszőtt könyvben végigkövethetjük, hogyan fejlődik a csapat (nagy vereségek után, egy-két kisebb döntetlenen át) a nagy győzelmek felé. A kölyökcsapat egyre jobb teljesítményt nyújt, és már erős csapatokat is legyőz. A sikerek pedig közösséggé formálják a játékosokat, egyre nagyobb a szurkolótáboruk is.

Dinyó családja először nem gondolja, mennyit ki tud hozni a csapatból a tiszteletes. (A fiút az apja sokat piszkálta, gúnyolódott vele, az édesanyja viszont látott valami tehetséget benne.) És a lelkész nem csak edzi, hanem folyamatosan próbálja tanítani is őket – idéz a Bibliából, példákat mond nekik. Kristóf megtudja, hogy nincs megkeresztelve; a lelkipásztor hatására eljár az istentiszteletre, majd (nővérével együtt) megkeresztelkedik.

„A játékot is, az életet is csak komolyan véve érdemes csinálni” – Dinyó naplója sok hasonló, a lelkész szájából elhangzó, motivációs erővel bíró bölcsességet rögzít. Aki végigolvassa (nem kell hozzá sok türelem, mert olvastatja magát), megtudhatja a csapat és az edző egymásra találásának végkifejletét is.

Kis Lázár Bence