Megmaradni és kiteljesedni. Reziliencia a lelkipásztori szolgálatban

„Úgy érzem magam, mint kevés vaj a túl nagy kenyéren.” Egyszerűen fáradt vagyok – ezzel A Gyűrűk Urából vett idézettel jellemezte az életét egy lelkipásztor a találkozóik egyikén, amelyek a könyv alapját képező amerikai kutatás fontos részét képezték. „Ez az életközeli, gyakorlati alkalmazást segítő kiadvány hétévnyi kutatást, teológiai, világi szakirodalmat, felnőtt tanulási elveket és biblikus teológiai szempontokat egyesít, hogy a lelkészeket, presbitereket, szolgálókat és gyülekezeti tagokat egészségesebb és gyümölcsözőbb szolgálathoz vezesse a gyülekezetekben” – fogalmaz Tasha D. Chapman, a könyv egyik szerzője a magyar kiadásban.

A közelmúltban több kutatás is kimutatta, hogy a lelkészek és a gyülekezeti szolgálatok vezetői hajlamosak a kiégéstől szenvedni. Mikola Borbála szakmai lektor szerint a kötet eddig nem látott léptékű és mélységű életmódkutatás alapján készült, amely nem kérdőívek adataiból, hanem több száz órányi személyes és kiscsoportos beszélgetésből állt össze, ahol a lelkészek a házastársukkal együtt voltak jelen és őszintén beszélgettek az életük és szolgálatuk nehézségeiről. A kutatócsapat elemezte a felvételeket abban a reményben, hogy megtudja, mi az, ami a lelkipásztorokat megtartja a szolgálatukban.

A lelkésztalálkozók öt témaköre a lelki formálódás, az öngondoskodás, az érzelmi és kulturális intelligencia, a házasság és a család, valamint a vezetés és igazgatás voltak. A kiadvány egyik sajátossága, hogy sok idézet olvasható benne lelkészektől, őszinte vallomások az érzéseikről, amelyeket az adott téma ébresztett bennük. A fejezetek végén felteszik azokat a kérdéseket, amelyek őszinte válaszadásra ösztönözik az olvasót.

Mikola Borbála a kutatás egyik meglepő eredményének mondta, hogy a lelkészeknek más hivatásokkal nem összehasonlítható próbatételekkel kell szembenézniük. Szolgálatuk rendkívül komplex, megterhelő és kihívásokkal teli, ezért fokozottan kitettek a kiégés veszélyének és a túlterheltségnek. Hozzáfűzte: nincs határa az elvégzendő feladatoknak. A lelkipásztori szolgálat szerteágazó, érteni kell az épületfenntartáshoz, a pályázatíráshoz, az adminisztrációhoz, de közben rugalmasságot is igényel. Mindegyik korosztály nyelvét beszélnie kell, nem ritka, hogy egy nap alatt temetés és esküvő is szerepel a szolgálati teendők között, vagyis érzelmileg is sokrétű életpálya.

Hogyan lehet hasznos egy Magyarországon szolgáló lelkipásztornak, gyülekezeti vezetőnek egy amerikai környezetben készült kutatás? – tesszük fel a kérdést. Mikola Borbála kifejtette: amikor az idézeteket olvasta, olyan érzése volt, mintha róla szólnának a vallomások. A könyv célja, hogy ízelítőt adjon a különböző megélésekből és gyakorlatokból, továbbá felvillantson megoldásokat, szintén tapasztalatokra építve.

A lelkipásztor kiemelte: a Gyökössy Intézet szervezte lelkésztovábbképzéseken alkalmaztak már feladatokat a könyvből. – Az egyik, amikor a Biblia alapján megfigyeljük azt, hogy Jézus hogyan sáfárkodott az emberségével. Például felismerhetjük azt, hogy nem önzés, ha elmegyek aludni, vagy kiveszem a szabadnapot, és ha a gyülekezet ezt nem jó szemmel nézi, akkor megpróbálom őket megtanítani rá, hogy ez az emberi mivoltunkhoz hozzátartozik. Számomra felszabadító volt az idézet: „Az egyház a tiéd, Uram, én elfáradtam, megyek aludni” – idézte fel az egyetemi lelkész. Kiemelt egy másik mondatot is a könyvből: „előbb bárány, aztán pásztor”. Úgy fogalmazott: amikor arról gondolkodhatunk, hogy ki vagyok én, az olyan, mint amikor a rendszert frissítjük. Ráébredhetek, hogy elsődlegesen Isten munkájára vállalkozom, az ő gyülekezetét szolgálom, ő a pásztor, én a munkatársa vagyok. Ennek felismerése felszabadító érzés, talán könnyebbé válik a teher viselése is – fűzte hozzá.

Nem volt még ilyen léptékű és mélységű kutatás, amely kimondottan azt a célt szolgálta, hogy segítsék a lelkészi hivatás megélését. Mikola Borbála beszédesnek mondta, hogy a kutatásra átszámítva 800 millió forintot költöttek. Hozzátetette: a könyv több szempontból is szokatlan. A magas szintű szakmai, kutatói tartalom ötvöződik a gyakorlatias szemlélettel. Nem egy elméleti, teológiai kiadvány ez a lelkipásztori szolgálatról, hanem életszerű, valódi, a gyülekezetek és a lelkészek hosszú távú és hathatós szolgálatát tartja szem előtt. Feltárja, hogy a lelkipásztorok milyen konkrét dolgokat tehetnek magukért, hogy meg tudjanak maradni a szolgálatban és egy kiteljesedő élet felé haladjanak.

Szintén a könyv előnyének mondta Mikola Borbála, hogy a szerzők az összeállításnál pedagógiai szempontokat is figyelembe vettek. A formátum ugyanis a mélyreható tanulást is elősegíti felnőttek számára. A reflexió talán nem annyira megszokott itthon, pedig a lelki formálódás útja, hogy a saját tapasztalataink, érzéseink, meggyőződéseink alapján végiggondoljuk életünk történéseit.

Mikola Borbála megemlítette, hogy a könyv egyik szerzője, Tasha D. Chapman 2014 óta tart a reziliencia témájában lelkészeknek szóló képzéseket Magyarországon, amelyhez ő is csatlakozott. A reziliencia szó a rugalmasságra utal, vagyis hogy a lelkipásztori szolgálat egyedülállóan nehéz kihívásai közepette hogyan lehetünk képesek egy életen át kiégés nélkül szolgálni. A reziliencia kulcsa, hogy a lelkész megemlékezzen arról: ő maga is először bárány, és csak utána pásztor.

Mikola Borbála hiánypótlónak tartja a könyvet, ezt mutatja az is, hogy nagy az érdeklődés a kiadvány iránt. A kutatócsapat frissítette az elmúlt két évben a felmérések eredményeit, sőt utánkövetés is zajlik a lelkipásztorok körében. Az egyetemi lelkész szerint a könyv és a benne felmerülő témák és kérdések gyülekezeti alkalmakon is hasznos olvasmányok lehetnek, hiszen az öngondoskodáshoz az is hozzátartozik, hogy segítséget kaphatnak a gyülekezetek felismerni: a lelkipásztor több, mint pusztán az elhívása és a betöltött szerepe, ő is véges emberi lény.

Ivády Zsuzsa cikke a reformatus.hu oldalon jelent meg 2025. augusztus 2-án.

A Gyökössy Intézet és a Kálvin Kiadó kiadásában, a közelmúltban megjelent könyv a visszajelzések alapján jól hasznosítható a mindennapi lelkipásztori szolgálatban, egyre többen olvassák és foglalkoznak a témával – mondta el személyes tapasztalatait Mikola Borbála lelkipásztor, a könyv lektora. Ugyan az eredeti kiadvány az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg, három ismert teológus szerző tollából (Bob Burns, Tasha D. Chapman, Donald C. Guthrie), jól alkalmazható a hazai közegben.

A tengeren túl azt tapasztalták az egyházi szereplők, hogy rohamos módon lépnek ki lelkipásztorok a lelkészi szolgálatból, a pontos okok viszont mostanáig rejtve maradtak. Létrehozva egy alapítványt és kitűzve azt a célt, hogy az egyház „jobban legyen”, ezen belül a lelkészek is jobban legyenek, átfogó kutatás kezdődött. Ennek folyamán több mint hetven pásztor életvitelét, környezetét, közösségét, családját térképezték fel, többek között azt a kérdést kutatva, mi hiányzik ahhoz, hogy mélyebb kapcsolódást tudjon kialakítani gyülekezeti közösségével, mitől válhatna szolgálata még gyümölcsözőbbé. A hiányok következménye az Egyesült Államokban tömeges kiégéshez, pályaelhagyáshoz vezetett. Ám mivel ebben igen összetett társadalmi folyamatok is szerepet játszanak, a könyv megírásához nemcsak teológiai és bibliai, hanem világi szakirodalmat is felhasználtak a szerzők, például andragógiai (felnőtt pedagógiai) ismereteket, neves professzorok tudását is beépítve.

„Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.” (Jn 15,7) – így búcsúzott Jézus tanítványaitól – idézte Galsi Árpád, a Kálvin János Kiadó igazgatója bevezetőjében az igei sorokat a könyv címére utalva.

A beszélgetésen kiderült, hogy Mikola Borbála több mint tíz évvel ezelőtt találkozott először a könyv szerzőivel és a témával egy külföldi ösztöndíjprogram folyamán. A kutatók akkor a vizsgálati tapasztalataikat elkezdték beépíteni az ottani lelkészképzés rendszerébe, amit első kézből ismerhetett meg a magyar lelkipásztor. Az eredményekben az volt a meglepő, hogy semmi új nem látott napvilágot, ugyanis a fordított életvitel, hogy ő akkor dolgozik, amikor mindenki más már nem, sokat taglalt témakör. Kérdés, a gyülekezeti tagokban ez mennyire tudatosult jelenség – fogalmazott Mikola Borbála. A meg nem értettség, az elszigeteltség érzése, az állandó segítő szerepben létezés erősen jelen van ebben a hivatásban, és együtt jár azzal, hogy a lelkipásztor nem tud magánemberként megjelenni – még a boltban sem. Amire viszont ennek kapcsán rávilágít a kutatás – és eddig hazánkban is keveset beszéltek róla –: ahhoz, hogy egy lelkész meg tudjon maradni a szolgálatban, szüksége van arra, törődjön a saját lelki életével. Teológiai értelemben tehát komolyan kellene venni az önmagunkkal való sáfárkodás felelősségét – hangsúlyozza a könyv lektora.

– Ez nagyon jó kifejezés, mert azt jelenti, Isten megbízott bennünket a sáfárkodással, mert megbízást kaptunk arra, hogy törődjünk magunkkal, sáfárkodjunk az időnkkel, a testünkkel, a pénzünkkel, a kapcsolatainkkal – emelte ki a lelkipásztor. Mindezt visszaigazolják a Gyökössy Intézet hivatásgondozás programjának keretein belül tartott képzések is, ahol rendszeresen elmondják a lelkipásztorok, hogy „többet kellene foglalkoznom azzal, hogy aludjak rendesen, egyek rendesen, kezdjek el sportolni, esetleg olvassak, például mást is, ne csak szakirodalmat”.

Az, hogy a szolgálattevők a lelkük mellett a testük egészségével kapcsolatban is tudatosabbak legyenek, egészen új keletű a magyar hagyományokban. Emlékezve a nagy öregekre – akikre generációk tekintenek példaképként, méltán –, nem éppen a sportos, fitt életmód az első, ami eszünkbe jut, hanem hogy ők nagyszerűek voltak és csak tették a dolgukat – hangzott el, miközben ma már kezdik megérteni a fiatalok, hogy az egészséges életmód is fontos tényezője a segítő munkát végző hivatásnak. Éppen ilyen irányított figyelemre lenne szükség a lelkipásztor házastársi és családi kapcsolataira is, hiszen igenis komoly odafigyelésre van szükség a sikeres családi élet megalapozásában egy olyan életvitel során, ahol a szülő a közös esti vacsorák és a hétvégi családi programok idejében van távol. Éppen ezért kérdezték meg a kutatásban résztvevő lelkipásztorok jóllétéről a házastársaikat is.

Az látszódott kirajzolódni: a gyümölcsöző gyülekezeti közösséghez bizony az is kell, hogy a pásztor otthon is jól legyen. A sikeres hivatás ötödik pillére pedig arról a tudásról való gondoskodás, ami egyfajta menedzsment szintű vezetéselméleti készséget tesz lehetővé. Hiszen a lelkipásztor szolgálatának legnagyobb része nem csak azzal telik, hogy emberekkel foglalkozik. Mert, mily meglepő – jegyzi meg szarkasztikusan Mikola Borbála –, gondoskodik arról is, hogy nyitva legyen az ajtó, hogy a szeretetvendégségre meg legyen terítve, utána ki legyen takarítva. Nem utolsósorban a lelkész egyben programszervező is, ezért a könyvben a vezetéselmélet legmagasabb szintű szakkönyveit egybedolgozták a református teológiai és biblikus szemlélettel, és hordozza az amerikai gyakorlatorientáltság látásmódját is – derült ki a beszélgetésből.

A magyar lelkipásztorok terhei és sajátosságai

Mikola Borbála abban az időben, amikor találkozott a témával, önmagán és gyülekezetén is látta azokat a működési problémákat, amelyek nehezítik a szolgálattevők életét, azóta viszont megerősödött abban, hogy az említett pillérekre való odafigyeléssel, számottevő változásokat lehet elérni.

– És mi a tapasztalatod, ezek közül a területek közül mi az, amivel a legtöbben küzdünk mi magyarországi református lelkészek, és mi az, amiben jól állunk? – tette fel a kérdést Galsi Árpád. Mikola Borbála szerint az Igével való kapcsolódásban kiemelkedőek a magyar lelkipásztorok, nemzetközi kitekintésben is. – E téren igen erős hagyományaink vannak: például az, hogy közösen olvasunk egyházilag, a Bibliaolvasó kalauz együtt olvasásával is közösséget alkotunk, hogy ez a formálódás közös nyelvezetet ad nekünk – szögezte le a lektor.

A magyar lelkipásztorok ugyanakkor sokszor jóval terheltebbnek érzik magukat, mint más országokban. – A mi életünk nem annyira kényelmes – fogalmazott Mikola Borbála. Sok lelkész gondol úgy gondterhelt pillanataiban az életére, hogy végül is, ha Krisztusban örök életem van, akkor ki kell bírni. Akkor fél lábon is kibírjuk. Innen pedig könnyen el lehet jutni odáig: ha fél lábon is kibírom, nem mindegy, hogy van a testem? Ebből következik számos, a friss felmérések szerint a lelkészek sokaságát érintő egészségügyi probléma, mint például a túlsúly, ízületi problémák, a szív- és érrendszeri betegségek és a depresszió. – De ha Krisztusban vagyok, akkor a mai napom is az örök életem egyik napja. Az elhívásunk az, hogy formálódjunk Isten lelkének munkája nyomán, formálódjunk Krisztus képében. Transzformálódjunk – zárta gondolatmenetét a szakember.


Az önmagunkkal való sáfárkodás teológiája

Az, hogy jól vagyok, a szolgálatomnak a része tehát? – kérdezte Galsi Árpád. Mikola Borbála szerint ez azért fontos sokkal inkább teológiailag, mint pszichológiailag, mert a lelkipásztor az Úristen eszköze, elhívása szerint ezt próbálja késszé tenni, hogy az Úrnak a szolgálatára oda lehessen szentelni.

A könyvbemutató tanulsága szerint a lelkipásztori hivatás akkor lehet igazán gyümölcsöző, ha annak csendes, sokszor láthatatlan alapjai – a lelki élet ápolása, a testi egészség, a kapcsolatok gondozása és a szolgálat vezetői oldalának tudatosítása – egyensúlyban állnak. A reziliencia nem különleges képesség, hanem ajándék és felelősség egyszerre: annak felismerése, hogy Isten nemcsak a szolgálatra hív el, hanem arra is, hogy a ránk bízott életet bölcsen kezeljük. A Megmaradni és kiteljesedni kötet ezért nemcsak egy újabb szakirodalom, hanem iránytű lehet mindazok számára, akik a mai próbatételek között is szeretnének hűségesen és örömmel szolgálni – úgy, hogy közben ők maguk is jól legyenek.

Emesz Lilla cikke a reformatus.hu oldalon jelent meg 2025. november 21-én.

– Hogyan jutott el a könyv Magyarországra?

– Mikola Borbála: 2011 és 2013 között az Egyesült Államokban tanultam a St. Louis-i teológiai szemináriumban, itt ismerkedtem meg a könyv szerzőivel – mindannyian ott tanítottak. Akkortájt alakították át a kutatási eredmények alapján a teljes egyetemi képzést, ezen belül a lelkészképzést, így adódott, hogy rajtunk, hallgatókon próbálják ki a könyvnek az első változatát. Tasha D. Chapmannel különösen jó barátságba kerültem; miután hazatértem, 2014-ben meglátogatott. Azon gondolkodtunk, hogyan tehetnénk a legtöbbet az egyház javára, hogyan hozzuk ki a legtöbbet ebből a kapcsolatból. Végül elindítottunk egy képzés-sorozatot, amely azóta is folyamatosan segítik a lelkészeket, és most, több mint tíz év múltán a könyv is megjelenhetett magyarul.

– Hogyan kapcsolódott be a képzésekbe a Gyökössy Intézet?

– Mucsi Zsófia: Már amikor három évvel ezelőtt elkezdtük újjászervezni a Gyökössy Intézetet a Református Egyházban, fontosnak gondoltuk, hogy ezt a jól működő programot felkaroljuk. A tavalyi évben három képzési alkalom és két csoportfolyamat volt. A képzések mellett pedig a Kálvin Kiadóval közösen belevágtunk a könyv lefordításába és kiadásába.

– Mi volt az az alapkérdés, ami elindította a könyv szerzőit, hogy ezzel a témával foglalkozzanak?

– Mikola Borbála: A kutatás célja az volt, hogy kiderítsék, mi segíti leginkább a lelkipásztorokat abban, hogy ne égjenek ki a lelkészi szolgálat során. Hét éven át tartott az a kvalitatív vizsgálat, amelybe előbb 73 lelkipásztort, majd a feleségeiket is bevonták, mivel rájöttek arra, hogy ez nem egy egyszemélyes történet. A kutatás fókuszában a jó gyakorlatok feltárása állt. Ehhez szükség volt megtalálni azokat a kiváló lelkészeket, akiknek valamilyen módon sikerült megteremteni azt a rezilienciát, lelki ellenállóképességet, amely minta lehet mások számára is. Folyamatosan beszélgettek velük, majd ezekből a beszélgetésekből 12 ezer oldalnyi átirat lett, a kutatás során ezt dolgozták fel és szintetizálták könyvvé. Akik részt vettek ebben a folyamatban, maguk is elmondták, hogy mennyire nehéz, hogy megmaradjanak a szolgálatban. Másfelől beszéltek arról is, hogy mi az, ami segített rajtuk, és valójában az derült ki, hogy a szolgálatban való megmaradást leginkább a beszélgetések segítették.

– Magyarországon ugyanaz a probléma, mint Amerikában, csak kisebb léptékben?

– Mucsi Zsófia: Mielőtt a Gyökössy Intézetben elindítottuk volna ezt a programot, én is elolvastam a könyvet. Nagyon meglepő volt számomra, hogy néhány apróságot leszámítva az egész hangulata és miliője egy magyar egyházi ember számára is ismerős és érthető. Talán annak köszönhető mindez, hogy ez is egy protestáns egyházban készült, és nagyon hasonlóak a lelkészi szolgálattal kapcsolatos problémák. Az elfáradás és a kiégés minden, emberekkel foglalkozó hivatásban jelen van, ez abból is fakad, mert egyszerűen a másikon van a fókusz, de eközben kimarad az a szegmens, hogy akkor velem mi van, én hogy vagyok.
Mikola Borbála: Segít a kulturális szakadék áthidalásában az is, hogy a lelkipásztorok saját szavai is megjelennek a szövegben, emellett folyamatosan felvetődik az a kérdés: és te, hogyan éled ezt meg? Nagyon sokat segít, hogy hallom a másik hangját, gondolatait, és az is, hogy magamnak is reflektálnom kell erre: mindez hogyan is van az én helyzetemben.

– A kérdések a könyv struktúrájában is benne vannak. Ezek szerint a kurzusok mellett az egyéni használat, az önálló reflektív tanulás is lehetséges?

– Mikola Borbála: A könyv felépítése leginkább azt veszi alapul, hogyan tanul a felnőtt ember. Tasha pedagógiából doktorált, azokat a módszereket vizsgálta, hogy egy felnőtt ember hogyan tud mélyen tanulni, úgy, hogy ez meg is maradjon. Tehát a könyv struktúrája, tagolása, a reflexióra lehetőséget adó kérdések mind-mind a tanulást segítik. Sokan vannak, akik egyénileg olvassák. Amikor megkérdeztem egyikőjüket, mit gondol a könyvről, meglepő módon azt válaszolta, hogy nem tudja letenni, mert annyira fáj, mert a valódi problémákat tárja fel. És persze van olyan is, aki egyedül kezdte olvasni, de hamar rájött arra, hogy érdemes mást is bevonni, és végül a feleségével közösen olvasták-beszélgették végig a könyvet. Szükség van arra, hogy közösen gondolkodjunk ezekről, mert a lelkészek nagyon elszigeteltek.

– Miben nyilvánul meg ez az elszigeteltség? Más ez a nagyvárosban és más vidéken?

– Mucsi Zsófia: A legtöbb vidéki településen egy lelkész van, de nem ritka az sem, hogy több másik település gyülekezetének is a pásztora. Ahhoz, hogy ellássa a feladatait, szoros időbeosztásban kell dolgoznia, így nincs ideje kapcsolódni a többi hasonló szolgálatban levővel. Azt sem könnyű megélni, ha a lelkipásztor a szolgálati helyére kerülve a gyerekkori közösségtől, családtól, barátoktól is elszakad. Ha nem tud a magánéletében egy támogató közeget építeni, akkor eléggé magára marad. Mi bátorítjuk a lelkészeket, hogy kapcsolódjanak egymáshoz. A csoportos beszélgetés abban is segít, hogy rácsodálkozzunk arra, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal, ami ugyancsak reményt adhat.

– A kiégés nagyon mai problémának tűnik. Lehet, hogy korábban is létezett ez a jelenség, csak nem vallotta be magának se a lelkész, hogy ő most kiégett, vagy valami problémája van?

– Mucsi Zsófia: Az emberekkel való foglalkozás dinamikájából fakad, hogy amikor valakiért szeretnénk tenni valamit, háttérbe szorítjuk saját magunkat. Ami azt is fogja jelenteni, hogy csak nagyon kicsit mutatom meg azt, hogy nekem mi fáj, nekem hol van a gyengeségem, mert az nem tartozik feltétlenül bele a kapcsolatunkba. Tehát, az egyháztagok sokszor csak azt látják, hogy a lelkész jól van. Amikor ők találkoznak vele, akkor ez így is van.
Mikola Borbála: A lelkészi szolgálat teljes embert igényel. És nincs olyan, hogy ki tudna lépni ebből. Ha az utcán megy, akkor lelkészként megy az utcán, mert bármelyik pillanatban ráköszönhetnek a gyülekezeti tagok. Vagy, ha találkozunk a lelkészünkkel a bevásárló központban, akkor elkerülhetetlen, hogy ott nagyon-nagyon hamar lelkigondozói beszélgetés alakuljon ki. Lelkészként fontos, hogy holisztikusan gondolkodjunk az életről: nekem is vannak testi és érzelmi szükségleteim, aludnom, sportolnom kellene. A könyv abban segít, hogy megtanít határokat szabni: nem vállalhatom túl magamat, emberek vagyunk, nem én vagyok a Krisztus. Nem én vagyok az, aki mindenkinek a problémáját megoldja, Jézus sem gyógyított meg mindenkit abban az időben!

– Megjelenik ez a téma lelkészképzésben? Teológiákon fogják tanítani ezt a módszert?

– Mucsi Zsófia: Minél korábban beleszoknak a fiatalok abba, hogy tudatosak legyenek a magánéletük és a hivatásuk kapcsolatának alakításában, illetve a saját rezilienciájukkal kapcsolatban, annál jobb. Mi a Gyökössy Intézetben alapvetően már végzett lelkipásztorokkal foglalkozunk, de nyitottak vagyunk arra, hogy segítsük, ha egy teológushallgató szeretne magával mélyebben foglalkozni. Kell egy pár év, amíg valaki megérzi ennek a jó ízét, és elkezdi gyakorolni, akár ezt a fajta gondolkodást, akár magukat gyakorlatokat. Minden életkorban és élethelyzetben egy kicsit más lesz az, hogy mit teszek a saját lelki rugalmasságom megőrzéséért.

– Hogyan tudja segíteni a gyülekezete a lelkészt abban, hogy több ideje legyen magára, a kapcsolataira? Vannak a könyvben erre is ötletek?

– Mikola Borbála: A könyvet azzal a szándékkal írták, hogy a gyülekezeti közösségek is hasznosítani tudják, hogy tudatosodjon bennük is, mit is csinál az a lelkész, akiről olyan keveset tudnak, vagy alig látnak bele az életmódjába.  Azzal, hogy meglátják lelkipásztoruk emberi oldalát is, jobban tudják támogatni őt a lelkész szolgálatában – mondjuk imádsággal.
Mucsi Zsófia: Van egy másik kapcsolódási pont is, ez pedig maga a reziliencia, vagy magyarosabban a rugalmasság. Ugyan ez a könyv most speciálisan a lelkipásztori szolgálatra fókuszálva szólaltatja meg a témát, de maga a reziliencia elsajátítása bármelyik egyháztag számára fontos a mindennapi életben. A mai világ tele van kihívásokkal, mind családi, mind egyéni szinten rengeteg olyan problémával találkozunk, amivel meg kell küzdeni. Komoly kérdés, hogyan lehet fenntartani ezt a rugalmasságot, hogy ebben a nagyon sokfelé elaprózódott világ gyors tempójában a lehetőségek bűvöletében ne égjünk ki.

Pompor Zoltán cikke a Könyv7-ben jelent meg 2025.12.02-án.