Németh Tamás

A Szentháromság-tan Kálvin teológiájában

Ami Kálvin teológiájára általában igaz, igaz a Szentháromság-tanára is. Nem osztjuk azt a véleményt, hogy Kálvin kezdettől fogva lezárt teológiai rendszerben gondolkozott volna, hiszen ennek saját, fentebb idézett véleménye is ellene mond. Írásainak elemzése során figyelemmel lehet kísérni azt, hogy Kálvin viták tüzében és a Szentírás egyre mélyebb megismerése alapján lépésről lépésre többet fogadott el az óegyházi zsinatok dogmáiból, mert ráébredt arra, hogy ezek bibliai alapon, hitvallásképpen fogalmazódtak meg. Kálvin azt a páli elvet követte, hogy „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” (1Thessz 5,21). Csak azért pedig, mert az egyház tekintélye mögötte áll, nem bizonyos egy tan igazsága, de amikor kiderül, hogy az egész Szentírás áll mögötte, akkor igen. Kálvin számára így lett lépésről lépésre a Szentháromság-tan, a maga helyén, a reformált keresztyén egyház központi tanítása...

2 500 Ft
2 125 Ft
ISBN: 9789635584277
Formátum:
B/5
Méret:
165×238 mm
Kötés:
kartonált
Oldalszám:
276
Kiadás éve:
2019

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Ajánló az Igazság és Élet 2020/3. számában


"A Szentháromság számunkra végülis a színről színre látásig titok, s a hitvallásunk része marad. Mégis, amennyi az isteni kijelentésből megérthető e nagy titokból, azt Kálvin megpróbálja az első zsinatok hitvallásait újragondolva megfogalmazni."

Bővebben

„A Kálvin-kutatás adós maradt Kálvin Szentháromság-tanának átfogó elemzésével” – ez az állítás adja meg az alaphangját Németh Tamás: A Szentháromság-tan Kálvin teológiájában (Kálvin Kiadó, Budapest, 2019) című művének, s egyben magában foglalja azt a célt, amelyet a szerző maga elé tűzött. Szükséges a kutatás, hogy Kálvin biblicizmusából és hitvallásosságából „a mai protestáns teológia is visszataláljon a Biblia megértéséből adódó genuin hitvallásos teológiai megfogalmazásokhoz” (11. o.), hiszen itt a „keresztyén hit és tanítás magva a tét”. (50. o.)
Németh Tamás célkitűzésének megfelelően átfogó elemzést végez. Elsőként a Szentháromság-tannal, mint általános teológiai témával foglalkozik. Ó- és újszövetségi példákkal egyaránt alátámasztott bibliai alapozással mutatja ki, hogy már az első gyülekezetekben ismert volt a Szentháromság-hit, s felmutatja ennek a hitnek az alapvető jellemzőit. Részletekbe menő pontossággal, a korabeli szakkifejezések és szóhasználat precíz megvizsgálásával tekinti át azt az utat, amely során a Szentháromság az egyházban hitvallásból viták sorozatán át végül dogmává vált. Rámutat a filozófia és teológia szóhasználatának keveredése miatti félreértési lehetőségekre és arra, hogy a reformáció idején éppen ezek miatt lett vita tárgya újra a Szentháromság dogmája. E fejezetek nagy érdeme, hogy a szerző az óegyházi teológiai fejlődés áttekintése közben rendszeresen előreutal a reformátorok, illetve hitvallásaink álláspontjára. Ez az előretekintés nagyon hasznosnak bizonyul, mikor Kálvin teológiájáról van szó, aki folyamatos teológiai tanulmányok folytatása révén szert tett az egyházatyák műveinek ismeretére is (Tertullianus, Órigenész, Cyprianus, Cassiadorus, Khrüszosztomosz, Ambrosius, Augustinus), s ezeknek az ókori szerzőknek a gondolatai a könyv későbbi részében már ismerősek lesznek a figyelmes olvasó számára.
A szerző a bibliai, valamint óegyházi teológiai alapozás után áttekinti a Szentháromság-tan fejlődését a reformációig, s ezt követően tér rá Kálvin János Szentháromság-tanának bemutatására és elemzésére, melyet Kálvin életének eseményei, illetve megjelent műveinek tükrében tár az olvasó elé. Külön időrendi egységekben tekinti át az 1536-os kiadású Institutiot és a genfi szentháromságtani vitát, az 1539-es Institutiot és a János evangéliumához, valamint a Római levélhez írt kommentárokat, a genfi egyház második kátéját (1545) és az 1559-es Institutiot.
Külön fejezetet, viszonylag hosszú szakaszt szentel Kálvin János és Szervét Mihály kapcsolatának, s ezen belül Szervét Szentháromság-tanának. Kálvinnal való levelezései alapján alaposan és elfogulatlanul képes áttekinteni és értékelni Szervét gondolatait, s a Szervét-per anyagát is elsőrenden teológiai szempontból elemzi. Végül a Szervét követőinek és a kálvini teológiának az összeütközéseit tekinti át a Szervét halálát követő időszakban.
A mű végén kitekint a Kálvin Szentháromság-tanát ért 20. századi kritikákra, értékeli a „Kálvin, a Szentlélek teológusa” megnevezést (a reformátor teológiájában különös hangsúlyt kap a Szentlélekről szóló tanítás).
Kálvin János az Institutioban Isten megismerésének témájához (a hitről szóló részhez) csatolja a Szentháromság-tan tárgyalását. (88. o.) A Szentháromság szá-munkra végülis a színről színre látásig titok, s a hitvallásunk része marad. (98. o.) Mégis, amennyi az isteni kijelentésből megérthető e nagy titokból, azt Kálvin megpróbálja az első zsinatok hitvallásait újragondolva megfogalmazni; gondolatmenetében az Apostoli Hitvallás Szentháromság-tanát veszi komolyan (89. o.), a Krisztus személyét illető érvelésében pedig a khalkedóni dogmával azonosul (100. o.). A reformátor nem tűzi ki célul a Szentháromság bizonyítását, hiszen, amint említettük, az Isten kijelentését igaznak tartó ismerethez, a hithez köti annak elfogadását (96. o.).
Németh Tamás fontosnak látja megemlíteni, hogy Kálvin eredeti teológiai látása egyértelműen tetten érhető a Szentháromság-tan tárgyalása kapcsán: a reformátor nemcsak átveszi a korai zsinatok megfogalmazásait, hivatkozik valamely hitvallásra, magyarázza az Apostoli Hitvallást, vagy ismétli a vele kortárs reformátorok felismeréseit, hanem olyan bibliai helyekkel is alátámasztja mondandóját, amelyeket ritkán idéznek a Szentháromság-tannal kapcsolatban (101. o.).
Németh Tamás könyve könnyen olvasható – s bár nem tankönyv, de mégis –, jó pedagógiai érzékkel megírt mű, mely közben semmit sem veszít tudományos igényességéből. Vizsgálódásai végén a reformátor Szentháromság-tanának főbb tételeit például könnyen érthető és áttekinthető módon kilenc pontban összegzi. Kálvin János teológiájának általa bemutatott részéből, a feldolgozott életútból és művekből világosan kiderül, Kálvin nem volt zárt gondolkodású teológus: Istent akarta megismerni a kijelentés megismerésével és magyarázásával. „A Szentháromság valódi megértése távolról sem adódik pusztán a tantételek felmondásából és ismétléséből.” (107. o.)
Ez a megismerés tehát egy hosszú folyamat volt a reformátor életében, mely közben Kálvinnak csiszolódott a véleménye, és ha közelebb került az igazsághoz, „Isten igéjének tiszta ismeretéhez és magyarázatához” (66. o.), képes volt felülbírálni saját álláspontját. Németh Tamás könyvének nagy erénye, hogy az általános és a kálvini Szentháromság-tan alapos bemutatása és értelmezése mellett képes az olvasót is biztatni, hogy (akármelyik teológiai területen munkálkodjék is) elsőrenden a Szentíráshoz, s azután a hitvallásokhoz való rendszeres visszatéréssel „gyakorlati igeértés alapján s nem lezárt teológiai rendszerben” (244. o.) gondolkodjék.

Borsiné Tóth Cseperke (Pápa)

Igazság és Élet XIV. évfolyam (2020/3), 598-600. oldal

Kevesebb

Szakkönyv

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója