Megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett

Megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett

Református zsinati tagok az imádság erejéről és Isten hatalmáról az egyházban és a világban

A Magyarországi Református Egyház 1992-ben alapította könyvkiadóját, a Kálvin Kiadót. A huszadik évfordulóra megjelent kötetben református zsinati tagok vallanak az imádság erejéről és Isten hatalmáról az egyházban és a világban.

A keresztyén ember azért imádkozik, mert felismeri, elismeri és beismeri: mindenestül rászorul az élő Istenre. Az imádkozó keresztyén ember nem magában bízik, nem a maga feje után megy, hanem kéri, várja annak az Úrnak a beavatkozását, aki „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” (Ef 3,20). Annak a beavatkozását a magunk okozta válságok, krízisek, úttalanságok közepette, aki emberré lett értünk, meghalt és feltámadott az Írások szerint, és elküldte Szentlelkét. Az egyháznak – és hitünk szerint az egész teremtett világnak – ma sincs más esélye, mint őrá hagyatkozni. De ugyanilyen fontos, hogy hisszük: ez egy valós esély, hogy ebben, helyesebben benne érdemes reménykedni. Szükséges és érdemes megmaradni az ige és az imádság mellett. Legyen ez a kis kötet ennek tanúsága és erősítője.

990 Ft
842 Ft
ISBN: 9789635581955
Formátum:
A/5
Méret:
142×197 mm
Kötés:
kartonált
Oldalszám:
176
Kiadás éve:
2012

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Confessio 2012/3. szám


Református zsinati tagok az imádság erejéről és Isten hatalmáról az egyházban és a világban

A Magyarországi Református Egyház 1992-ben alapította könyvkiadóját, a Kálvin Kiadót. A huszadik évfordulóra megjelent kötetben református zsinati tagok vallanak az imádság erejéről és Isten hatalmáról az egyházban és a világban.

A keresztyén ember azért imádkozik, mert felismeri, elismeri és beismeri: mindenestül rászorul az élő Istenre. Az imádkozó keresztyén ember nem magában bízik, nem a maga feje után megy, hanem kéri, várja annak az Úrnak a beavatkozását, aki „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” (Ef 3,20). Annak a beavatkozását a magunk okozta válságok, krízisek, úttalanságok közepette, aki emberré lett értünk, meghalt és feltámadott az Írások szerint, és elküldte Szentlelkét. Az egyháznak – és hitünk szerint az egész teremtett világnak – ma sincs más esélye, mint őrá hagyatkozni. De ugyanilyen fontos, hogy hisszük: ez egy valós esély, hogy ebben, helyesebben benne érdemes reménykedni. Szükséges és érdemes megmaradni az ige és az imádság mellett. Legyen ez a kis kötet ennek tanúsága és erősítője.

 

Kevesebb


Kálvinista Szemle 2012/10. szám


Református zsinati tagok az imádság erejéről és Isten hatalmáról az egyházban és a világban – ezt az alcímet viseli a kiadó hasznos kezdeményezésének kézzelfogható eredménye arra nézve, hogy betekintést kaphassunk: milyen az imaélete a Magyarországi Református Egyház zsinati képviselőinek. Az apostolok cselekedeteiből kölcsönzött cím pedig arra mutat, hogy a tanítványok számának a növekedése szoros összefüggésben áll az imádkozással.

A Kálvin Kiadó a fennállása 20. évfordulójára megjelentetett kötettel az imádság fontosságára szerette volna ráirányítani a figyelmet, ezért a zsinati tagoktól kért olyan kéziratot, melyben elmondanák, mit jelent számukra az imádság. Harminchárom szív nyílt meg, harminchárom személyt indított a Lélek, hogy beszéljen életének erről a (bi-zonyos szempontból intimnek is mondható) területéről. Különböző megközelítések jellemzik a témát, más-más módon nyilvánult meg valamennyi szerző (bizonyságtételtől hivatalosabbnak érzett szövegig többféle típust találunk; vannak, akik egy imádságukat adták közre).

Bővebben

Az imádságról való elmélkedésekben üdén hat és az olvasó imaéletének bátorítását is szolgálhatja a vallomásos hangnem, amit elsősorban azok tudnak megütni, azoknak az írásaiból sugárzik, akik imádságos légkörben nevelkedtek, akikben erős nyomot hagyott az, hogy felmenőiket látták és hallották imádkozni, sőt együtt végezték ezt a „munkát”, folytatták ezt a „küzdelmet”. Mert „ha jól meggondoljuk, az igazi imádság maga is munka, az igazi imádság maga is küzdelem, olykor még véres veríték-cseppektől is kísérve, mint Jézus esetében a Gecsemáné-kertben” – fogalmaz Derencsényi István.

Érdekesek azok a meghatározások, amelyekkel a szerzők az imádságot próbálják meg definiálni: Isten jelenvalóságának átélése, „bemosakodás“ a szolgálatra, hallható bizonyságtétel, életünk megnyitása Isten előtt, pecsét a hiten, navigációs eszköz, vallástétel Isten előtt, az ember lelki immunrendszerének az energiaforrása, Isten országának a nyelve stb.

Nagyon jó, hogy a személyességen túl sok írásban érezni a közösségért vállalt felelősséget is. Szépen kidomborodik az a törekvés, hogy imaéletünkben mindenekelőtt a gyülekezeteink épülé-sét kell szem előtt tartanunk, amint Püski Lajos rögzíti a célt: „Ahogyan az apostolok sem vállalhattak fel személyesen minden szolgálatot az ősgyülekezetben, úgy mi is elsősorban azért imádkozzunk és azon munkálkodjunk, hogy legyenek megtérések. A Krisztus követőivé vált testvéreinket pedig igyekezzünk felkészíteni és szolgálatba állítani. A fogyatkozás, erőtlenedés olykor már kritikus állapotában is hasonló a feladata minden lelkipásztornak. Akkor maradunk meg, ha megmaradunk – különösen lelkészként – az imádkozás és az ige szolgálata mellett!”

A. Kis Béla

Kevesebb

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója