Csizma az asztalon

Tüdős Klára az 1960-as évek végén vetette papírra emlékeit, azzal a céllal, hogy életével számot adva tanúbizonyságot tegyen mások számára is Isten szeretetéről. Visszatekintve életének fordulópontjaira maga is megdöbben azon, milyen sok ponton helyezte tenyerére sorsát a Gondviselő. Hogyan tette a reménytelen helyzeteket gyümölcsözővé, hogyan pótolta ki azt a keveset, amivel nekikezdett egy-egy nagy vállalkozásnak, s adott a reméltnél is sokkal többet. Mindehhez persze szükség volt arra is, hogy a saját céljai helyett mások életének segítése kerüljön gondolkodásának középpontjába. A két világháború között második férje, Zsindely Ferenc államtitkár, később miniszter mellett olyan egzisztenciát tudott kialakítani, amely biztonságot nyújtott számára: főúri szalonok kedvelt vendége volt, divatbemutatókon az általa tervezett ruhakölteményekkel kápráztatta el a nézőket, visszatekintve életére azonban mégsem ezeket a pillanatokat tartja a legtöbbre. Nagyobb hatással voltak rá a Pozsonyi úti református gyülekezetben elhangzott prédikációk, és egy apró, törékeny asszonytestvér, Pilder Mária hiteles szavai. Az Evangélium teljesen újrahangolta életét, az elvetett mag bőséges termést hozott: a második világháború zűrzavaros éveiben Istenhegyi úti villájuk kapuját megnyitják a menedékkérők előtt, Klára maga is éjjel-nappal mos, főz, takarít, hogy gondoskodjon a rászorulókon. De ugyanilyen izgalmas a Nőszövetség alapításának leírása is, azokban a legendás időkben hol autón, hol szekéren járták az ébredő gyülekezeteket, hogy Isten igéjének erejével adjanak bátorítást a világháború borzalmaitól megtépázott lelkeknek.

A Csizma az asztalon a huszadik század első fele magyar történelmének hű tükre. Az életrajzíróval együtt az olvasó is az események forgatagába kerül, csak kapkodjuk a fejünket: egyik pillanatban még a kor színházi világáról szóló apró anekdotákon szórakozunk, nem sokkal később pedig már Teleki Pál öngyilkosságával vagy a nyilasok kegyetlenkedéseivel szembesülünk. A sodró lendületű könyv bizonyosságtétel Isten mindenhol jelenlévő szeretetéről. Zsindelyné Tüdős Klára visszaemlékezésében a Szentlélek működésének nyomát keresi és leli meg az életében, és hirdeti mások számára is: az Úr csodásan működik!

Pompor Zoltán

A recenzió a Könyv7 online felületén jelent meg 2024.10.02-án.

Mi visz rá egy, a hatalommal járó előnyöket élvező asszonyt arra, hogy a megszállás idején ne csak kényelmét adja fel, de szabadságát, sőt, életét veszélyeztetve gondoskodjon kiszolgáltatott, halálos veszélybe került embertársairól? Tüdős Klárát istenélményéből táplálkozó hite indította mások megsegítésére. Ez a hit más tettekben is megnyilvánult. A második világháború után a házaspár istenhegyi villája a református egyház közösségi életének fontos helyszíne lett, ahol rendszeresen tartottak konferenciákat. Klárának, aki egy időben az Országos Református Nőszövetség elnöki tisztségét is betöltötte, legfőbb támasza a rendíthetetlen Pilder Mária volt. Az eredetileg 1970-ben készült, ám sokáig kéziratban maradt visszaemlékezésében az egykori nagyasszony róla és számos más társáról, egyházi emberekről, politikusokról, közéleti személyiségekről, művészekről a legmelegebb szavakkal emlékezett.

A Csizma az asztalon, e vékony kis kötet lapjain nemcsak a békeévek és a háborús esztendők eseményei elevenednek meg, hanem az '50-es években a kitelepítéssel kezdődött és Zsindely 1963-as halálával lezárult majd' másfél évtizedes lellei száműzetés időszaka is megelevenedik. Tüdős Klára mély, megingathatatlan hite abban is megnyilvánul, hogy a legsötétebb évek történései kapcsán is Isten kegyelmét emeli ki. Pártállástól, politikai hovatartozástól függetlenül mindenkiben az embert látja meg elsőként. Furcsa lehet egy, a korábbi rendszer által kegyelt hívő asszonytól dicsérő, sőt, egyenesen hálás szavakat olvasni például Bereczky Albert vagy Apró Antal vonatkozásában, ám ennek is megvan az oka.

A könyv őszinte vallomás és kitűnő korrajz egyben. Sajátos nézőpontból ismerhetjük meg például a tragikus sorsú miniszterelnök, gróf Teleki Pál halálának lehetséges okait, miközben írásában a szerzőnek a néprajz, különösen a népművészet iránti érdeklődése mint munkásságára jelentősen ható tényező is nagy hangsúlyt kap. A mű keletkezésének körülményeit és korábbi kiadásait Dizseri Eszter ismerteti a rövid, de részletes Előszóban.

Eddig is terveztem elolvasni Zsindely Ferenc: Miniszter a frontvonalban című naplóját, de felesége kis kötetét ismerve jóval előrébb került a listámon. Kíváncsi vagyok, ő hogyan élte át az 1941-1946 közötti történéseket, és miként jelenik meg memoárjában Klára alakja.

A kötet adatai: Zsindelyné Tüdős Klára: Csizma az asztalon. Harmat Kiadó - Kálvin Kiadó, Budapest, 2024.

A cikk Váczi Márk tollából az iro-olvaso.blogspot.com oldalon jelent meg 2024. december 27-én.

Első olvasásra talán furcsa cím ez egy életútnak. Arra, hogy miért választotta, ő maga adja meg a választ. „Valaki, aki ismerte régi, művészi és nagyvilági életemet, s mondjuk így: nagy múltamat, most pedig hallott bizonyságot tenni, azt kérdezte tőlem: »mondd meg nekem, hogy került a csizma az asztalra!«”.

Mindjárt írása elején elhatározta, hogy az igazat, és csakis az igazat fogja leírni. S valóban, ha sorait olvassuk, szinte megelevenednek szemünk előtt az események a maguk valójában. Nem titkolja el, hogy az a jómód, amibe ő beleszületett, s amivel apja elhalmozta, nagyvilági életet biztosított neki, amiben nem szerepelt az Isten szolgálata, sőt kezdetben egy teljesen más utat, más életcélt és foglalkozást képzelt el magának, amibe családja keményen szólt bele, belekényszerítve egy általa nem kívánatos házasságba. Átélte a hazájától való elszakítottságot, megtapasztalta a jólétet, de a nélkülözést és a kudarc ízét is. Hamar megtanulta, hogy céljai elérése végett akár családjával is szembe kell szálljon. Leányát nagynénje kezeire bízva Budapestre költözött, hogy dolgozzon, tanuljon és megvalósítsa álmait. Ezeknek az éveknek a viszontagságai, nehézségei, kudarcai, sikerei elevenednek meg a könyv fejezeteiben. De az is, hogy sosem adta fel, aminek köszönhetően a második világháború előtt hazánk egyik ünnepelt divat- és jelmeztervezője, illetve az első filmrendezőnője lett. Terveihez és azok megvalósításához második férje, Zsindely Ferenc nyújtotta a biztos anyagi, társadalmi és érzelmi hátteret.

A két világháború között olyan elismertséget szerzett magának, amit kevesek mondhattak el önmagukkal kapcsolatban. Elismert szalonok vendége volt, az ő általa tervezett ruhákból divatbemutatókat szervezett, saját szalont nyitott. Könyvében – bár beszél róluk – mégsem ezek kapnak nagy hangsúlyt, sokkal inkább azok a momentumok, amikor az Ige közelébe került akár a pozsonyi úti istentiszteleteken, akár más alkalmakon. Sok nagy nevet és pozíciót betöltött emberrel ismerkedett meg a politika, az irodalom, az egyház stb. területén. Ez utóbbiak közé tartozott Ravasz László, Bereczky Albert, Muraközy Gyula, Pilder Mária. Különösen Pilder Mária volt a későbbiekben nagy hatással rá, amikor bekapcsolódott a magyar református nőszövetségi munkába.

Könyvében nem beszél megtéréséről, de valami hasonló mehetett végbe benne azon a debreceni nőszövetségi konferencián, ahol elsőként kellett beszédet mondjon a Kistemplomban. Erről a pillanatról így írt: „És egyszer csak hallom, hogy valaki az én hangomon beszél, de teljesen mást, mint amit én megírtam. Különös egy bűnvallás volt az és valami csudálatos öröm afelett, hogy – megbocsáttattak az én bűneim…” Mindenképpen ez volt a fordulópont az életében, amikor Isten teljesen újrahangolta az életét. Azokat az ambíciókat, energiát, lendületességet, kitartást, amit a divat, a ruhatervezés, a filmvilág irányába fordított, most az Isten szolgálatába állította. Lehetősége nyílt arra, amiért korábban haragudott az egyházra, hogy nem teszi meg, és a Jó hírt bezárta a templomba. „Kényelmesen várja, hogy meglátogassák saját otthonában, s nem bánja, hogy a látogatók száma fogy. Haragudtam, hogy azt a nagyhatású eszközt, amit a színpad és a film, értetlenül, lustán átengedi a Sátánnak…” A színpadi tapasztalattal rendelkező számára megnyílt az Isten színpada.

Nem tagadta, hogy semmi ismerete nem volt a nőszövetségi munkáról. Mindez megváltozott, amikor kitört a második világháború. A kötetből megtudjuk, hogyan lépett át a szalonok és a művészet világából a gyakorlati segítségnyújtás terepére. Úgy robbant be a nőszövetségi munkába, hogy szinte nem is érkezett még önmagával sem tudatosítani, hogy ő már azt a tevékenységet végzi, amire annak idején felkérték. Újságot szerkesztett, meglátta a menekültek nyomorát, szállást, mosakodási lehetőséget, ételt, italt intézett számukra. Bevonta a környezetében lévő asszonyokat, akik szolgálatnak tekintve a legalantasabb munkát is szívesen csinálták. „Na egyszerre tudtam már, mi a Nőszövetség” – írta ekkoriban. Hatalmas családi villájuk sok zsidó család számára jelentett menedéket az üldöztetés idején. Otthonukból kibombázott embereknek, menekülőknek nyújt férjével együtt menedéket – politikai meggyőződésükre való tekintet nélkül. Emberfeletti munkát végeztek. Éjjel-nappal tevékenykedett, nem vonva ki magát egyetlen munkafolyamat alól sem. Budapest ostromának borzalmai közepette sem riadt vissza semmitől, miközben megtapasztalta, hogy házukat Isten oly mértékben oltalmazta, hogy sem nekik, sem az ott lakóknak hajuk szála sem görbült, miközben a környező ingatlanokat sorra bombázták le, rabolták ki. Nyomorúságos körülmények között vészelték át a háborút, az ostromot, a német, majd az orosz megszállást. De sosem panaszkodott. Ezeknek az esztendőknek a viszontagságai, illetve azok a szó szerint megtapasztalt csodák, amiket megélt és megéltek, magukkal ragadják az olvasót. Csakúgy, mint azok a sorok és fejezetek, amelyekben a háború befejeződése utáni időkről ír. Nőszövetségi munkájának olyan időszaka ez, amikor Pilder Máriával bejárták az egyházmegyék gyülekezeteit hol szekéren, hol vonatok tetején, hol autón, hol gyalog, és megtapasztalták a háború borzalmai által megtépázott asszonyok evangélium- és bátorításéhségét. Rendkívül tanulságosak azok az események, alkalmak, amelyek ezekről a találkozásokról adnak számot. Sok pozitív és időnként negatív tapasztalatot szereztek.

Közben otthonukat – azon túl, hogy az egyházra íratták – konferenciaközponttá alakította, hogy új reményt adjon a veszteségeket szenvedett asszonyok százainak. Istenhegyi Otthon – ezt a nevet adta a központnak, amely 50 éven keresztül működött. Leírta, hogy el is adhatták volna, mert álomösszeget ajánlottak nekik, amelynek a kamatából szépen élhettek volna Svájcban, de nem ezt választották. Sosem várt senkitől elismerést, hálát. Később kiderült, hogy hálát csak Istentől várhatnak. Amikor megszületett a döntés a kitelepítésükről, az egyház nem tett semmit. Kitelepítése után is a Gondviselésbe vetett bizalommal nézett szembe az újabb és újabb kihívásokkal, és fordult a nélkülöző emberek felé.

Múlhatatlan érdemei vannak a Magyarországi Református Egyházban, különösen is a Nőszövetségben végzett munkájáért. Olyan odaadás, olyan példanélküli elszántság, akarat, ami jellemezte munkáját, amikor a lelkészek is sokszor tanácstalanok voltak, kevés akadt ezekben a nehéz években. Abban, hogy a Nőszövetség képes volt megéledni, szolgálatot teljesíteni, Isten alkalmas eszközként használta fel őt, aki sohasem az akadályokat nézte, hanem azt, hogy hogyan lehet azokat legyőzni és folytatni az utat.

Aki kezébe veszi Zsindelyné Tüdős Klára írását, megtapasztalja, hogy nem lehet letenni és abbahagyni az olvasását. Ugyanis olyan szemléletes módon ír, hogy mi magunk is szinte részesei leszünk az eseményeknek. Fejezetről fejezetre ismerjük meg a kort és benne őt, aki egyik pillanatban még éli a gazdag polgárok jómódú életét, a kor színházi világáról elmélkedik, nem sokkal később pedig Teleki Pál öngyilkosságáról és nyilasok kegyetlenkedéseiről beszél, miközben emberi életeket ment, oltalmaz, menedéket biztosít, élelmet szerez. Majd arról ír, hogy mennyire kézzelfogható az isteni gondviselés, és átéli férje Istenhez fordulását. Érezte az idők jeleit, hullatott könnyeket, viselt gyászt, de még a leglehetetlenebb, legkiszolgáltatottabb helyzetben is ki tudta mondani: legyen meg az Ő akarata.

Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik szeretik az igazságot az életről, a hitről, egy női sorsról, az egyházról és a világról Magyarországon. Mert nem csupán egy életút fogalmazódik meg ebben az írásban, hanem egy autentikus kordokumentum is azokról az évtizedekről, amelyekben Zsindelyné Tüdős Klára élt és munkálkodott.

Végül még egy idézet tőle, amelyet élete vége felé megfogalmazott. „Egy csacsi kislány, aki nőszövetségi munkám legelején titkárkodott mellettem, a gyermekek bölcsességével azt mondta egyszer nekem, mikor először járt nálunk az Istenhegyi úton: »Klára néni, én ilyen szép helyet még sohasem láttam, s azt hittem, borzasztó volna egy ilyen gyönyörű helyen meghalni – ha az ember nem tudná, hogy ez a sok szép annak az igazinak csak a csorba tükörképe.« Szívemből az a gyerek kivette az elmúlás fullánkját, s valami zengő sugárzást érzek, ha arra gondolok, hogy az igazi jót, szépet, amit Isten elkészített az Őt szeretőknek, nemsokára színről-színre láthatom.”

Bátoriné Misák Marianna

A recenzió a Sárospataki Füzetek 2025/4. számában jelent meg.