Bagdán Zsuzsanna

Az asszonyokat nem lehetett megszüntetni

Életutak és emlékképek a Magyarországi Református Nőszövetségből

A nők mindig is jók voltak a mesélésben. Ez is egy mesélős könyv – egy szervezetről, amely bőven kínál számunkra tanulságokat tagjai személyes történetein keresztül is. A kötet negyvenhét nő életútját foglalja össze, akik a maguk helyén, lehetőségeivel, stílusával építették – és sokan közülük ma is építik – Isten országát a református egyház egyik országos belmissziói szervezete, a Magyarországi Református Nőszövetség kötelékében.

A Magyarországi (korábban: Országos) Református Nőszövetség 2010-ben hozta létre az első elnökéről, Zsindelyné Tüdős Kláráról elnevezett díjat. Az elismerést azoknak a tagjaiknak adják át, akik több mint tíz éve végzett munkájukkal jelentősen segítették a szövetség céljainak elérését a keresztyén hit- és életvitel, az egyházi munka, a diakónia, a missziói munka és az evangéliumi szellemű közösség építése terén. Kiadványunkban a 2010 és 2019 között e kitüntetéssel elismert asszonyokat mutatjuk be.

A díjazottak élettörténetei nem csak a nőszövetségi tagoknak szolgálhatnak megerősítésül: hitvalló életük, a nehézségekkel való megküzdésük, egymás iránti szeretetük bárki számára iránymutató, jó példa lehet. A díjátadókon elhangzott laudációkból elénk tárul a Magyarországi Református Nőszövetség másképpen meg nem ragadható karaktere is, amelyben egyformán fontos a lelkiség, a megküzdés, az összefogás, a szeretetszolgálat, az imádság, egymás terhének hordozása és Krisztus irántunk való szeretete.

2 200 Ft
1 870 Ft
ISBN: 9789635584970
Méret:
A/5
Formátum:
142×197 mm
Kötés:
keménytáblás
Oldalszám:
248
Kiadás éve:
2021

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Az asszonyokat nem lehetett megszüntetni


Sütemények, csivitelés, kézimunkakörök – a nőszövetségi munka hallatán bevallom, sokáig a kosztümös filmekből ismert jelenetekre asszociáltam. Pedig a nők imádságos jelenléte és áldozatos, bátor szolgálata az egyházban mindmáig hegyeket mozgat meg.

Már hat éve tartott a második világháború, amikor az egyház akkori vezetői egyöntetűen úgy látták, itt az ideje az asszonyok színre lépésének. Ravasz László dunamelléki püspök két teljesen eltérő karaktert, Pilder Mária erdélyi diakonisszát és Zsindelyné Tüdős Klára divattervezőt, az első filmrendezőnőt, Zsindely Ferenc politikus feleségét kérte fel az Országos Református Nőszövetség elindítására. Feladatuk a gyülekezeten belüli és kívüli jószolgálati és női lelki munka megszervezése volt. Összefogás és szövetség – így kezdődött az a sokszor láthatatlan, ám nagy horderejű szolgálat, amelyet a nők egymásért, a gyülekezetekért és az elesettekért végeztek a huszadik században, és végeznek most is.

Bővebben

Bár a Nőszövetséget 1950-ben hosszú évtizedekre feloszlatta az akkori államhatalom, az asszonyokat nem lehetett megszüntetni. A rendszerváltás után újjászerveződő szövetség ugyancsak legendás vezetője, Pásztor Jánosné találó megjegyzése lett a Kálvin Kiadó gondozásában nemrégiben megjelent, a Magyarországi Református Nőszövetség történetéről szóló kötet címe is. Az egymásba szövődő életutak és emlékképek gyűjteményét Bagdán Zsuzsanna, a Reformátusok Lapja korábbi újságírója írta és szerkesztette. A kiadvány első felében a szövetség történetének élvezetes elbeszélését tárja elénk megrajzolva egy-egy nőszövetségi alak és megmozdulás érdekes vonásait és a korokon átívelő, ámulatba ejtő összefüggéseket is. A könyv második felében a Zsindelyné Tüdős Klára-díj díjazottjainak portréit olvashatjuk a díjátadókon elhangzott laudációk alapján. Ahogy Bagdán Zsuzsanna fogalmaz: életútjukból kirajzolódik a Nőszövetség hitvallása, szolgálata, mással össze nem hasonlítható jelensége református közösségünkön belül.

Csakugyan: krisztusi lelkülettel végzett munkájukba a lelkiélet megszervezése, a társadalmi szolgálat, a háború idején még az üldözöttek bújtatása is beletartozott. Ez bizony nem pusztán a szabadidő értelmes eltöltésére tett törekvés volt, hanem bátor és tudatos akciók sorozata, hogy betöltsék azokat a helyeket, amelyeket mások nem tudtak vagy nem akartak betölteni. Olykor persze a mindennapok csendes, imádságos munkájával. Ha az ember Isten képmására teremtetett, akkor ezek a lányok és asszonyok Isten szívéből tükröznek vissza valamit. Nemcsak a finom sütemények és a szegények iránti adakozókedv jellemezte és jellemzi őket, hanem a hit igazságainak mélyebb megértésére való törekvés is, ezért is szerveztek például maguknak bibliaiskolai képzést.

Bár a járvány miatt a Zsindelyné Tüdős Kláráról elnevezett, a Nőszövetség tagjainak szolgálatát elismerő díj tízéves jubileumáról csak otthonaikban emlékezhettek meg, a kötet méltó és hiánypótló összegzése annak a tevékenységnek, amelyről eddig nem hallottunk eleget, igaz, e tevékenység hiánya igencsak hangos lenne. Kiderül ugyanis, mennyiféleképpen lehet Istent szolgálni, a jóra igyekezni és egymást megbecsülni. Hogy az imádság hegyeket mozdíthat meg, az asszonyok odaadó törődése pedig sebeket kötöz be – nemcsak az árvákét és az özvegyekét, hanem akár a részekre szakadt egyháztestét is. Ki gondolta volna, hogy a nők imádságai jelenthették többek között a Kárpát-medencei egyesített református egyház létrejöttének egyik legfontosabb előkészületét? Bagdán Zsuzsanna nem kevesebbet állít, ezzel is rávilágítva, hogy a Példabeszédek könyvében megénekelt derék asszonynak a 21. században is vannak élő példái.

Valóban példaadók azok a nők, akik szövetségük létével is bizonyítják, hogy milyen az a testvériség, amely építőleg hat rájuk és környezetükre is. A szépség, a rendszerezettség, a bátor erőfeszítés, a legkisebbek felemelése és egymás méltánylása az élő Istenről szóló tanúságtételek.

Ahogy egy a könyvben idézett egyházi újságíró egyszer megjegyezte: ezek az asszonyok valóságos református titkosügynökök. Szerepük a szerző szerint ma, a világjárvány közepette még inkább látható és értékelhető, hiszen az elmúlt időszakban kiderült, hogy a hétköznapi tettek mekkora jelentőséggel bírnak egész társadalmunk számára. Egy, a mostanihoz fogható nehéz időszak persze nem ismeretlen az idősebbek számára, és a még korábbi elődök számára sem volt az. És ha számukra volt remény – márpedig történetük szálain ez ragyog át –, akkor számunkra is lehet.

A nők, akik egymás szövetségesei, hagyják, hogy Isten egybeszője őket mások javára is. Nagy távok leküzdésében vagy egy-egy általuk készített, meleg takaró ölelésében a szeretet válik kézzelfoghatóvá. A Biblia szerint az utolsó idők jele, amikor az sokakban meghidegül. Az ő puhaságuk viszont sok keménységnél szakításállóbb. Vajon becsüljük-e eléggé, amit az egyháznak és a világnak jelentenek? Tiszteljük-e bennük az isteni képmást? És merjük-e követni példájukat?


Jakus Ágnes


Parokia.hu

Kevesebb

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója