A Könyvek 2. Erőm és énekem (1Sám–Énekek)

Különleges formában vehetik kezükbe a Biblia szövegét azok, akik csak most ismerkednek a Könyvek Könyvével, és azok is, akik már jól ismerik azt. A hagyományos kiadások vers- és fejezetszámozása, valamint rövidebb szakaszai helyett nagyobb fejezetekben olvashatók a Szentírás könyvei, hogy a magunk tempójában, beosztásában, illetve nagyobb szövegösszefüggésekben olvashassuk az új fordítású Biblia (RÚF 2014) érthető, szabatos és mai magyar nyelven megszólaló szövegét. A könnyebb megértést segítik a nagyobb egységek fejezetcímei, valamint az egyes könyvek előtt olvasható rövid, tartalmi bevezetések is.
A négyrészes sorozat mindegyik kötete olyan, mint egy-egy „nagyregény”, amely együtt rajzolja meg Isten „nagy történetét”. Ez a teremtéssel kezdődik, és Izráel, Jézus Krisztus, majd pedig az egyház történetén keresztül eljut az új teremtés csodálatos látomásáig, amelyben Isten új eget és új földet ad a hozzá visszatérő embernek.
Az Erőm és énekem címet viselő, második kötet Sámuel első könyvétől Eszter könyvéig tartalmazza a Biblia további történeti könyveit, amelyekben a letelepedett és magának királyt választó Izráel történetétől eljutunk a babiloni fogságig és az onnan való visszatérésig, az ország újjáépítéséig. Emellett Jób könyvétől a Zsoltárokon át az Énekek énekéig a költői és bölcsességirodalmi írásokat is ebben a kötetben olvashatjuk.

Vajon elbeszélhető-e az ember története Isten történeteként és – ami ugyanaz – Isten története az ember történeteként? Bizonyára erre a kérdésre született válaszul a Biblia, az Örökkévaló megszólalásait és csöndjét dokumentáló könyvek tüneményes gyűjteménye. Nemcsak írás, hanem beszéd, és nemcsak szöveg, hanem hang is.

Visky András

Ha egy történet színes, izgalmas, ütős, szívszorító, fordulatos és felkavaró, akkor érdemes újra meg újra elmesélni. Akárhányszor. Kisboltban, utcasarkon, templomban, kocsmában, oviban, asztalnál, erdőben, tengeren, hegycsúcson. Bárhol. Márpedig a Könyvek története ilyen. Isten beleszeret az emberbe, akit alkotott. Sok-sok kaland, csalódás és ármányos fordulat után találkoznak, egészen közel kerülnek egymáshoz. És aki igazán szeret, mindent odaad a másikért. Az életét is. Mert a Könyvek a mindent feláldozó életről szólnak. És többek, mint betű, mert ha szívünkben csíráztatjuk ezeket a szavakat, akkor mi is belépőt nyerünk az Életbe. Nem csak egy hétvégére vagy egy évre. Hanem örökre.

Lackfi János

 

7 990 Ft
6 792 Ft
ISBN: 9789635585151
Formátum:
B/5
Méret:
154×230 mm
Kötés:
keménytáblás, védőborítóval
Oldalszám:
800
Kiadás éve:
2022

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

A könyvek 1: Kezdetben


...a Magyar Bibliatársulat revideált új fordítású Bibliája

(RÚF 2014), Bevezető: Pecsuk Ottó
Budapest: Kálvin János Kiadó, 2022
ISBN 978-963-558-514-4

Martin Buber Biblia-fordítását mindig öröm kézbe venni. Íme: Im Anfang schuf Gott den Himmel und die Erde. Die Erde aber war Irrsal und Wirrsal. Finsternis über Urwirbels Antlitz. Braus Gottes schwingend über dem Antlitz der Wasser. Gott sprach: Licht werde! Licht ward.
S ebben a fordításban nem csak az a jó, hogy a fordító, a héber nyelv szerelmese az eredeti nyelvet hagyja megszólalni, hanem a „hebraica veritas” még a formára is rányomja bélyegét! Hiszen az eredeti szövegben nincsenek fejezetek, versek, számozás nélküli folyamatos szöveg van előttünk. Ezeket csak évszázadokkal később, a verseket a 13. században, a fejezeteket a 16. században adták a szöveghez! Persze ott a petúmáh/szetúmáh, de az a kultuszi használat miatt van, nem tartalmi tagolása a szövegnek.
Ezért hatott rám újszerűen a RÚF 2022-es kiadása, amikor kézbe vettem. Íme: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.
Nemcsak a külső, hiszen könyvészeti remeket kap az olvasó: keménytáblás fűzött kiadás, a papírborítón és a könyvjelzőn ugyanaz a motívum – Lente István az Ashmole Bestiary-t használta fel mesterien –, hanem a belső is. A számozás nélküli szöveg újszerű, az ember gyorsan elfelejti, hogy egy évezredes vallási iratot tart a kezében, aminek minden sorát tengernyi irodalom idézi. János 3,16, 1Mózes 1,1 stb. – nem! Egy folyamatos szöveg van előttünk, amiben a tördelés ugyan jelzi a nagyobb szakaszokat, de ez a Biblia nem az a Biblia, amit eddig megszoktunk. Kicsit olyan találkozás volt ez, mint amikor a Héber Bibliát olvasom. A forma újszerű kapcsolódási lehetőséget hordoz magában. A négyrészes sorozat mindegyik kötete olyan, mint egy-egy „nagyregény”, amely együtt rajzolja meg az emberiség és a választott nép történetét. A „Kezdetben” című első kötet Mózes első könyvétől fogja át Rúth könyvéig a Biblia eseményeit. Mintha csak egy Böszörményi Gyula sorozat első letehetetlen kötetét tartanám a kezemben.
Nagyszerű választás volt az is, hogy a belső fülszöveget Visky András és Lackfi János írta. Miért ne ajánlhatná ezt a könyvet is valaki? S miért ne lehetne az a személy egy kortárs író, költő? Mindkét referenst sokra tartom és olvasóik közé tartozom, de ha nem így lenne, akkor is találóak soraik. Hasznos az a pár oldal is, amit az olvasónak címez a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó. Nem haszontalan arra buzdítani az olvasót, hogy keressen közösséget, ahol az olvasottakat megbeszélheti.

Summa summarum, értékes kiadás született, amit mindenkinek lelkesen ajánlok!

Egeresi László Sándor

Megjelent a Theologiai Szemle folyóirat 2023/3. számában (Új folyam LXVI)

Kevesebb

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója