Miklya Zsolt (szerk.)

A Nap háza. Kortárs versek és mesék

Bertóthy Ágnes, Czuder Tamás, Fazekas Edina és Vincze Dóra rajzaival

„Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba” – mondta az öt lehunyt szemű madár. A Nap épp akkor húzta el felhőfüggönyét, hogy háza ablakán kikönyököljön, és tündökölve nézzen a világra. „Elengedtem a telet” – gondolta. S hozzátette: „Jó a hír, jó a hír, Isten hozott, gólyahír!”
Ha be szeretnél kukkantani a Nap házába, és ha a világ végi házhoz sem sajnálod az utat, lapozgasd ezt a könyvet. Versekkel, mesékkel, képekkel találkozhatsz, és vándorokkal, akik útba igazítanak: „Odanézz, a Nap gólt lőtt az ablak jobbfelső sarkába!”

A kötetben Békés Márta, Csukás István, Géczi János, Kiss Judit Ágnes, Kiss Lehel, Kollár Árpád, Marék Veronika, Mészöly Ágnes, Miklya Zsolt, Mosonyi Aliz, Sarkady Sándor, Tóth Bálint és Zelk Zoltán versei, valamint Bertóti Johanna, Lázár Ervin és Miklya Luzsányi Mónika meséi olvashatóak.

Legalább 20 példány megrendelése esetén 30% kedvezmény!

A Református Tananyagfejlesztő Csoport által fejlesztett kiadványok, digitális változataik, valamint a hozzájuk készült pedagógiai felhasználási javaslatok elérhetőek a reftantar.hu-n.

1 600 Ft
1 360 Ft
ISBN: 9789635584642
Format:
Fr/5
Dimensions:
140×185 mm
Binding:
kartonált, füles
Pages:
156
Publication date:
2021

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

A Nap világ végi háza


Olvasóvá nevelés vagy irodalomtanítás – korunk tantervi vitái az alsó tagozatos anyanyelvi nevelést sem hagyják érintetlenül. Míg az első álláspont képviselői azt vallják, hogy a betűk világába belépő kisdiák mindegy mit, csak olvasson, utóbbiak szerint a nebuló lehetőleg minél korábban ismerkedjen meg a nemzeti hagyományok képviselőinek (életével és) alkotásaival.

Bővebben

Amikor tankönyv, szöveggyűjtemény vagy iskolai használatra (is) szánt szöveggyűjtemény szerkesztéséhez lát valaki, alaposan meg kell fontolnia, hogy melyik álláspontot helyezi előtérbe. Napjaink kizárólagosságot kedvelő közbeszéde azt sugallja, hogy csak az egyik érv lehet helyes, mégis öröm látni, amikor két egymást látszólag kizáró álláspont összebékül egy értékes kiadványban.

A Nap háza a Kálvin Kiadó Református Tananyagtár sorozatában jelent meg. A sorozatmegjelölés ki is jelöli a kötet helyét: tankönyv-jellegű kiadványt vesz kezébe az olvasó. Ehhez képest meglehetősen kevés, mindössze 16 szöveg kapott helyet a Miklya Zsolt szerkesztette antológiában. A sokhangú kötet sokszínű képi világát négy kortárs grafikus-illusztrátor (Bertóthy Ágnes, Czuder Tamás, Fazekas Edina és Vincze Dóra) teremtette meg. A klasszikus és mai, magyar szerzők (Zelk Zoltántól és Lázár Ervintől Marék Veronikán és Csukás Istvánon át Kollár Árpádig és Békés Mártáig) közismert és újrafelfedezett, prózai és verses műveiből összeállított képes kiadványt azonban érdemes tágabb környezetében vizsgálni.

A könyvet végiglapozva azt tapasztaljuk, hogy a képek sokszor hangsúlyosabbak is, mint a szövegek. Ennek oka lehet, hogy a szerkesztő által jó szemmel kiválogatott művekhez nem klasszikus könyvillusztrációk, hanem animált hangoskönyvek készültek először. Ezek a hangalámondással, szövegfelirattal ellátott videók – a könyvhöz kapcsolódó további kiegészítő tartalmakkal együtt – elérhetők a Református Tananyagtárban. A mozgó képek statikus formája került be később A Nap háza című kötetbe megteremtve ezzel a lehetőséget arra, hogy a tanító választhasson – levetíti vagy felolvassa a szövegeket, esetleg a két formátumot összevegyítve egy 21. századi magyarórát tart a diákoknak, amelyben nem a kizárólagosság érvényesül, hanem helye van a könyvnek és a digitális eszközöknek egyszerre.
A felolvasásra, mesélésre 5 éves, egyéni olvasgatásra 9 éves kortól ajánlott könyv lírai hangvételű szövegei és gazdag asszociációknak teret engedő illusztrációi otthoni beszélgetésekre is lehetőséget adnak. S ha év végi jutalomkönyvként kerül az iskolatáskába A Nap háza, akkor a tantervben előírt (olvasóvá) nevelési célok is könnyebben teljesülnek.

Pompor Zoltán

Megjelent a Könyvhét kulturális magazin 2021. 2. (XXV. évf.) számában.

Kevesebb

Education

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary