A szerző nagy léptekkel járja végig a kétezer éves történet első felét. A keresztyénség üldözésével kezdi, ami háromszáz évig tartott. A szenvedések ellenére a Krisztus egyháza erősödött, létszámban is gyarapodott. Voltak azonban világító fáklyák. Augustinus, Észak-Afrika püspöke (4–5. sz.), Bonifácius, a germánok térítője (8. sz.), I. István királyunk (11. sz.), Assisi Ferenc Itáliában (13. sz.).

Mivel az egyház letért a Krisztus útjáról, az előreformátorok, Wycliff János és Husz János a Biblia igazságára hivatkozva támadták az akkori egyházat (15. sz.). Majd a szerzetes Luther Márton Németországban, a francia Kálvin János Svájcban hirdette a hit általi újjászületést a reformáció megindításával. Hatásukra Európa csaknem valamennyi országában a Biblia alapigazságaihoz igyekeztek visszatérni olyan személyek szolgálata által, akik a hit példaképei lettek.

Eszmélt azonban az elvilágiasodott római egyház is. Legelszántabb harcosai a jezsuita rend tagjai voltak. Jelszavuk: „A cél szentesíti az eszközt.” A céljuk pedig az erőszakos visszatérítés volt az egyetlen üdvözítő egyházba. Az ellenreformáció révén beszélünk hazánkban a gályarabok szenvedéséről, Franciaországban a hugenották üldözéséről, Hollandiában a spanyolok öldökléséről.

Az 1600-as években a protestáns országok vezetői a harmincéves háború küzdelmeiben szövetkeznek az ellenreformáció erőszakos fellépésével szemben: nálunk az erdélyi fejedelmek, a svédeknél Gusztáv Adolf, az angoloknál Cromwell Olivér.

A 17. században világító fáklyaként tartjuk számon hazánkban Árva Bethlen Kata, Szikszai György, Ráday Pál állhatatos küzdelmét az Ige igazságáért. A 19. században az elesett protestáns egyház külföldi útkeresői voltak: Raikes Róbert, a vasárnapi iskola megszervezője, Wichern János, a belmisszió atyja, Williams György, a KIE alapítója, Mary Jones, a Brit és Külföldi Bibliatársulat ihletője, Liwingston Dávid, a külmisszió ébresztője. Hazánkból a 20. században Molnár Mária a pápuák között szolgált. Albert Schweitzer Afrikában gyógyított és prédikált, T. Kagawa Japánban végzett missziói munkát. Nálunk a 20. században a hit példaképe volt Török Pál, Szabó Aladár, Kiss Ferenc, Ravasz László.

Sok névvel találkoztunk ebben a könyvben, bár nem mindenkit említettem név szerint. Nem szóltam Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonyról s a kevésbé ismert nevű Durand Máriáról, aki hitéért tizenhat éves korától harmincnyolc éven át volt francia börtönben. Szabadulásakor ötvennégy éves volt.

Az említett személyek közös tulajdonsága, hogy szerették és követték az élő Krisztust. Az ő nevéért tudták vállalni a szenvedést is. Így lehettek a hit példaképei.

Szombathy Gyula