Istendicsőítés énekkel és élettel
Kis Médea

Istendicsőítés énekkel és élettel. A református spiritualitás forrásai

Kis Médea könyve a himnológia tárgykörébe tartozó, de számos interdiszciplináris kérdéskört is felvető szaktudományos dolgozat. Példaadó kísérlet a teológia és a pszichológia közötti olyan őszinte párbeszédre, amelyben nincsenek már eleve „eldöntve tényleges erőviszonyok”. És mégis – csak egy picikét a tudományos kvalitásokért, és még inkább azok ellenére – mindenkinek melegen ajánlható, akit érdekel a keresztyén hit mai útkeresése. Mert a könyv végső, igazi célja a magyar református spiritualitás újjáéledésének szolgálata az egyházi éneklés kiszikkadt hagyományának mély megértése által. Kis Médea nemcsak szerteágazó témakörök szakirodalmát dolgozza fel – egyébként kiváló minőségérzékkel –, hanem a szó legnemesebb értelmében teológiát művel. Végig – de joggal református sajátosságnak tekinthető módon talán leginkább az ószövetségi vonatkozásokról szóló részekben – érezhető, ahogy eleven élményként belülről is rekonstruálja a legmélyebb spirituális-lelki összefüggéseket. Ez és csak ez teszi lehetővé, hogy értelmes összefüggésbe rendeződjenek, sőt életre keljenek a holt adatok. (Zalatnay István)

2 700 Ft
2 295 Ft
ISBN: 9789635581894
Format:
B/5
Dimensions:
150×230 mm
Binding:
kartonált
Pages:
264
Publication date:
2012

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Istendicsőítés énekkel és élettel


Kálvinista Szemle, 2013/3. szám

A cím olvastán és a könyvborító láttán a könyvet kézbe vevő érdeklődő első benyomása az, hogy himnológiai tárgyú tartalommal találja magát szemben, ha belelapoz. Így is van, ám még sincs teljesen így: szerteágazóbb, a gyakorlati teológia több diszciplináját és a pszichológia felségterületét érintő, sokkal komplexebb munkával ismerkedhet meg.

Kis Médea átdolgozott doktori értekezésében a címe második eleme is hangsúlyossá válik: Isten dicsőítése a teljesen nyilvánvaló, ám mára egyre inkább kuriózummá váló éneklésen túl akkor teljesedik ki, ha az élettel való dicsőítése is megvalósul.

Bővebben

Munkája elején az istendicsőítés fogalmát ekképpen rögzíti: „Isten hangjára válaszoló emberi hang, Isten orcájára tekintő emberi arc, Istenre mutató életstílus. Az a hajlandóság pedig, amit ennek érdekében megvalósít a református gyökereivel e világban felnövekvő keresztyén ember: a református spiritualitás. Odafordulás Isten felé, készség a válaszra, hitelesség az emberek előtt. Isten iránti attitűd és egyéni sajátosságok folyamatosan harmonizáló együttese, melyek emberi közösségben – szeretetkapcsolatban, családban, gyülekezetben, nemzetben, nemzetközösségekben – fejlődnek ki és értelmezhetőek.”

A szerző szerint tehát a dicsőítés megjelenési formája az engedelmes élet. A megvalósításán fáradozó, ezért önmagán dolgozó keresztyén a könyv forgatásával bizonyára nem kerülheti el, amit a szerző óhajként és bátorításként megfogalmaz a majdani olvasó irányába, azaz: „…gondoljon újra már lezártnak tekintett kérdéseket, és nézzen szembe ezúton felismert dilemmákkal”.

S ha így történik, a rendkívül gazdag, túlnyomórészt magyar és német nyelvű – különböző teológiai diszciplínákba tartozó és pszichológiai szakirodalmat (s azon túl akár esszéisztikus írásokat, szociológiai, néprajzi tanulmányokat) felvonultató munka elérte a célját: forrhat bennünk a sok új ismeret, és segíthet azt is megmutatni: hol tart református spiritualitásunk, mit miért teszünk, avagy nincsenek-e esetleg a forrásaink eldugulva.

A. Kis Béla

Kevesebb


Istentiszteletünk és életünk megújulásának forrásai


Szűcs Ferenc recenziója az Igazság és élet 2014. 2. számából (371−373. old.).

A református istentisztelet teológiájáról magyar nyelven évtizedek óta nem jelent meg monográfia. Számos tanulmány, konferenciai anyag jelzi ugyanakkor, hogy az istentisztelet olyan központi része az egyházi életnek, amelynek megújulása nélkül nincs egyházi megújulás. Kis Médea ezt az igen gazdag irodalmat is értő módon dolgozta fel könyvében a még bővebb külföldi forrásmunkákkal együtt. A Szerző doktori disszertációként benyújtott és megvédett munkája kiállta a tudományos megmérettetés próbáját, emellett különös értéke, hogy átdolgozott formában meg tudta őrizni az olvasmányosságot és közérthetőséget is. Ezért lehet hasznos és nélkülözhetetlen olvasmánya nemcsak lelkipásztoroknak és egyházzenészeknek, hanem mindenkinek, akit egyházunk „jövőképe” érdekel. Jóllehet a könyv cantus firmusa a himnológia, az olvasó hamarosan észreveszi, hogy ennél itt jóval többről van szó: az egész istentiszteletről és az evangélium kommunikációjáról. Arról, hogy mi csendül ki templomainkból, mennyire hiteles és vonzó az üzenet, amit szóval, énekkel és élettel hirdetünk.

Bővebben

 

Talán egyedül a magyar nyelv istentisztelet szava fejezi ki leginkább azt, ami az egyház kultuszában történik: az istendicsőítést. Isten dicsőítése, mint „az Isten hangjára válaszoló emberi hang, Isten orcájára tekintő emberi arc, Istenre mutató életstílus” (11. o.) az a szent dialógus, amely mind a Szentírásnak, mind Kálvin teológiájának vezérmotívuma. Ezt a bibliai teológiai forrást mutatja be a könyv első része. Meglepő módon mégsem a kultuszi, papi hagyománnyal kezdi elemzését a Szerző, hanem a prófétasággal. Korábban − különösen a protestáns szakirodalomban − szokás volt ezt a két tisztséget egymással szembeállítani, a könyv azonban a szent hivatal és a karizma egymást kiegészítő vonását hangsúlyozza. Sokakkal együtt vallja, hogy az ének és zene olyan különös ősi nyelv, amely árulkodik egy korszak kultúrájáról, vallásáról, vagyis magáról az emberről. Kis Médea mégsem elégszik meg pusztán a jelenségek vizsgálatával, hanem ezek teológiai tartalmát és mélységét keresi. A megalapozott bibliai és rendszeres teológiai ismeret teszi a művet ízig-vérig református teológiai elemzéssé. Ez az elsődleges szempont megmutatkozik abban is, hogy bár a Szerző szakképzett pszichológus és mentálhigiénés szakember, a pszichológia mégsem játszik domináns szerepet, miközben szolid háttértudományként folyamatosan segíti a spiritualitás jobb megértését és megértetését. A két tudományterületnek ilyen harmonikus szimbiózisával ritkán találkozunk a hasonlóan kettős kötődésű szakembereknél.

Az újszövetségi istentisztelet bemutatásánál (62−87.o.) a Szerző hangsúlyozza, hogy a himnusz annak nem csupán egyik eleme volt, hanem a hitvallásnak és a tanításnak legősibb és legtisztább hordozója is. A keresztyén hitvallások (és dogmák) eredendően himnuszok voltak. Az ősegyház a dicsőítésben mondta el, amit Krisztusról és a Szentháromságról hitt és vallott. Ezzel a református énekeskönyvek mindenkori tartalmi kritériumát is meghatározta: az a jó énekeskönyv, amiből az egyház hite, hitvallása rekonstruálható, és nem az, amiben csak a gyülekezet (az ember) érzelemvilága tükröződik. Az ének ugyanis nemcsak lelkiállapotunkat fejezi ki, hanem mint az Ige visszhangja, változtatni akar minket.

Kis Médea ezzel nemcsak széleskörű tájékozottságáról, hanem bátorságáról is tanúságot tett. Abban a vitában, amely a dicsőítés műfaja körül folyik, egyértelműen a tartalom és művészi igényesség mellett foglalt állást, anélkül, hogy egyoldalúan elvetné az ifjúság új iránti fogékonyságát és a műfaji sokféleséget (225−227.o.). (Az egyházi éneket műalkotásként bemutató és értelmező fejezetek a magyar liturgikai szakirodalomból eddig hiányzó, újszerű témaként jelennek meg /179−189.o./) Külön színfoltjai a könyvnek azok az exkurzusként szereplő interjúk, amelyeket egykori mestereivel (Berkesi Sándor, Karasszon Dezső) folytatott a Szerző, de névtelen válaszolók vallomástöredékei is azt erősítették, hogy közösségi énekeink a legszemélyesebb lelkigondozás eszközeivé is válhatnak (177−179.o.).

Ez a lelkigondozói aspektus a könyv további értékét jelenti. Az istentiszteleten nemcsak Isten titka tárul fel az ember előtt, hanem az emberi lélek is megnyílik Isten előtt. A könyv második fele ezt az emberi aspektust járja körül. A pásztorálpszichológiai szempontok itt érvényesülnek leginkább, amelyből az is kitűnik, hogy az istendicsőítés nem azonos a dicsőség teológiájával (theologia gloriae), amit szembe lehetne állítani a kereszt teológiájával (theologia crucis). A mélységből kiáltó ember Isten nagy történeti tetteire emlékezve erősödik meg reménységében. Az ének és zene terápiás hatásának szakszerű leírását találjuk A gyógyító éneklés c. fejezetben (171−173.o.) , amely még egyetemesebb következtetésekig is elvezet: „a vallásgyakorlás … egyértelműen kimutatható védőfaktor” (235). Ennek a lelki immunitásnak ősi „oltó anyagait” kínálja az istentiszteleti kultusz, és segítik azok az ősi rítusok, amelyek sajnálatosan hiányoznak modern életünkből. Kis Médea könyve arról győz meg, hogy érdemes felfedezni ezt a tiszta forrást az egészségesebb lelkiség és élet érdekében.

Dr. Szűcs Ferenc (Budapest)

Kevesebb

Faith & Life

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary