Írd meg, amiket láttál
Czövek Tamás (szerk.)

Írd meg, amiket láttál. Hét lakótelepi gyülekezet

Magyarországon több mint kétmillió ember él lakótelepi lakásokban. Az egykor technológiai újításként létrehozott városrészek ma egyre több problémával küszködnek. Sokáig kívül estek az egyházak működési területén, templom és gyülekezet nélkül. Az elmúlt 20 évben számos missziói szemléletű lelkész fordult a lakótelepek felé és kezdett evangelizálni és közösséget építeni a toronyházak között. A könyvben megismerhetjük hét lakótelepi református gyülekezet születésének és növekedésének a történetét. Budapest-Gazdagrét, Budapest-Káposztásmegyer, Budapest-Rákoskeresztúr, Budapest-Őrmező, Pécs-Kertváros, Miskolc-Avas-Dél és Szigetszentmiklós-Újváros lelkészei és gyülekezeti tagjai vallanak arról, hogyan formálódott missziói szemléletük, munkatársi közösségük, és milyen sikerek és kudarcok között alakultak gyülekezeteik.

„Hét lakótelepi gyülekezetünk és annak vezetői minden hiányosságuk ellenére is Krisztus iránti hűségükről adnak számot, amikor az evangéliumot bevett és szokatlan módszerekkel képviselik és hirdetik lakókörnyezetükben. Reméljük, a gyülekezetekről szóló tanúság buzdítólag fog hatni más gyülekezetekre is. A Szentháromság Isten segítse gyülekezeteinket és vezetőiket a további hűséges, kitartó és leleményes tanúskodásban, egyházát pedig a helyes stratégia kidolgozásában és a helyes döntések meghozatalában.”

Czövek Tamás református lelkész, főiskolai oktató. Törökbálinton él feleségével és négy gyermekükkel, a gazdagréti gyülekezetben kisegítő beosztott lelkipásztor.

1 200 Ft
1 020 Ft
ISBN: 9789635581603
Format:
A/5
Dimensions:
142×197 mm
Binding:
kartonált
Pages:
192
Publication date:
2010

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Reformátusok Lapja 2012/35. szám


A Magyarországi Református Egyház 1992-ben alapította könyvkiadóját, a Kálvin Kiadót. A huszadik évfordulón az eltelt két évtizedre egy-egy jellegzetes, értékfelmutató, hitgyarapító könyv felidézésével emlékezünk – a Kiadó segítségével.

Bővebben

Bátor dolgot tett a Kálvin Kiadó, amikor 2010-ben közreadta az Írd meg, amiket láttál – Hét lakótelepi gyülekezet című könyvét. Sajnos e bátor tett mind a mai napig valódi visszhang nélkül maradt.

Mi haszna annak, ha egy gyülekezettípus létrejöttéről szóló könyvet bocsátanak a református olvasóközönség elé? Miért érdekelné egy egyutcás, szalagtelkes település elöregedő igehallgatóit és igehirdetőjét az, hogyan kell gyülekezetet építeni a kisvárosnyi embert elnyelő, nagyvárosi lakótelepeken? Egy új és nagy haszna és kihívása mindenképpen van ennek: ez a könyv nem az ember belső, lelki szobájának könyvespolcára való, egyéni csendességekhez. Ez a könyv presbiteri gyűlésekhez, terített asztalokhoz való, együtt gondolkozni tudó és akaró közösséget kíván, valamint azt, hogy újabb és újabb kötetek kövessék: születő falusi, kisvárosi, újjászülető hagyományos gyülekezetek híradásai saját életükről.

Nem győzelmi jelentés az Írd meg, amiket láttál, és nem is példatár arra, mit hogyan kell csinálni a biztos siker érdekében. A könyv szerkesztője, Czövek Tamás református lelkész, főiskolai oktató tárgyilagosan építette fel négy budapesti és három vidéki panelgyülekezet őszinte beszámolóit mindarról, milyen sikereik és kudarcaik voltak-vannak munkájuk során. A könyvben szereplő gyülekezetek mind az elmúlt három évtizedben fogantak, születtek és kezdték el az önálló életet. Ahogy egy nő és egy család életében, úgy az egyházi életben is felforgató jelenség a születés – de ez biztosítja az élet folytonosságát. A gyülekezetek, anyaegyházközségek küldetése, hogy felismerjék a Szentlélektől lett áldott állapotukat, és vállalják mindazt a konfliktust, ami két közösség szétválásával jár. Minderről őszintén írnak a kötet szerzői.

Az új gyülekezetek nem önmagukért jöttek létre: mindegyik legfőbb küldetésének tartja, hogy a panelrengetegben megkeresse és megtartsa, ami elveszett, közösséget kínálva mindazoknak, akik éhesek valamire. A kötet egyik legfontosabb üzenete: a misszió, az örömhír továbbadásának egyik fontos eszköze a közösség. „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” – mondja Jézus a tanítványoknak (Jn 13,35).

Remélem, a Kálvin Kiadó kötete nem marad visszhang nélkül. Fontos lenne, hogy lelkészkörök, falusi, szórvány, kisvárosi gyülekezetek lelkészei és gyülekezeti tagjai üljenek le rendszeresen egy megterített asztalhoz közösen gondolkodni, és keresni, hogyan érhetik el a környezetükben lévő elveszetteket Isten szavával. Azt is remélem, ha ilyen közösségek születnek, akkor hamarosan a Kálvin Kiadó újabb bátor könyvét ajánlhatom a témában az olvasóknak.

Bagdán Zs.

 

Kevesebb

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary