Livingston, James C.

Bevezetés a vallástudományba (Sapientia)

Sapientia Könyvek sorozat

Miért tartjuk ma különösen fontosnak és aktuálisnak a vallástudomány tanulmányozását? James C. Livingston angolszász egyetemi világban méltán népszerű bevezető tankönyve öt pontban válaszol e kérdésre:
• Ahogy az embert biológiai szempontból, politikai szereplőként vagy esztétikai érzékkel megáldott teremtményként vizsgálat alá vesszük, olyan vallásos lényként is joggal érdeklődhetünk iránta, akinek természetéhez tartozik a sokféleképpen megnyilvánuló vallási tudat.
• Gyakran azért alakul ki bennünk szűklátókörű és etnocentrikus hozzáállás, mert a vallásosságot kizárólagosan azokkal a hagyományokkal azonosítjuk, amelyekbe beleszülettünk, és amelyekhez érzelmileg kötődünk. A vallástudomány olyan ismeretanyagot nyújt, amely által felülkerekedhetünk az emberiség történelmének vallástörténeti dimenzióját illető tájékozatlanságunkon.
• Könnyen elfeledkezünk arról, hogy csak az utóbbi időkben – és csak a világ szekularizálódott régióiban – törekszünk arra, hogy szétválasszuk egy társadalom vallását és kultúráját. Minden történelmileg jelentős kultúra eredetileg vallási eszméktől, kötődésektől és reményektől inspirálva öltött formát. A vallástudomány hozzásegít ahhoz, hogy megismerjük saját kulturális gyökereinket.
• Globalizálódott környezetünkben fontos, hogy megtanuljunk empátiával közeledni azon hitrendszerek felé, amelyektől első pillantásra idegenkedünk. A vallástudomány a vallási sokféleség analízisével hozzásegíthet minket ahhoz, hogy közelebb jussunk többpólusú, globális világunk összetett folyamatainak megértéséhez.
• Amennyiben emberhez méltón szeretnénk élni, minden erőfeszítést meg kell tennünk azért, hogy alapvető meggyőződéseinket felelős tudatossággal vegyük birtokba. A vallástudomány hozzásegíthet saját hitünk vagy életfilozófiánk tágabb összefüggésbe helyezéséhez, elmélyítéséhez.

4 990 Ft
4 491 Ft
ISBN: 9786156277022
Format:
B/5
Dimensions:
170×240 mm
Binding:
Keménytáblás
Pages:
576
Publication date:
2021
Translator:
Lukácsy Dorottya

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary