Siba B., Szabóné László L., Pángyánszky Á. szerk.

Együtt a hit útján. Gyülekezetpedagógiai kézikönyv

Gyülekezetpedagógiai kézikönyv

A keresztségben Isten gyermekeivé és egyháza tagjaivá fogad bennünket. Ez az Istenhez tartozás minden keresztyén ember számára az egész életen át tartó, a hit útján járó tanítványi identitás ajándékát és felelősségét jelenti. Isten közösségbe hív bennünket az úton velünk együtt járókkal, akikkel felekezeti hagyományaink vagy személyes döntésünk alapján az elhívottak közösségében, az egyházban és a gyülekezetben az emberi élet egészét felölelő életszakaszokban és a legkülönbözőbb életfeladatokban, de mégis egy cél felé haladunk.

A gyülekezetpedagógia feladata ennek az összetartozásnak a tudatos művelése. Könyvünk a gyülekezetben folyó olyan pedagógiai tevékenységek elméleti és gyakorlati kérdéseit taglalja, amelyek Jézus missziói parancsa alapján mindegyik korosztály megszólítását célul tűzik ki. Tudatosan szeretnénk szakítani az egyházainkban fennálló, tudattalanul is működő gyakorlattal, hogy a katekézist, s így a gyülekezetpedagógiai munkát csak a gyermekekre, legfeljebb a fiatal korosztályra értjük. Élethosszig tartó tanítványságra (tanulásra és tanításra) kaptunk elhívást Krisztusban, melynek színtere az egész élet. Az egyház ennek egy részéhez, a gyülekezetben történő tanuláshoz teremthet közösségeket és adhat segítséget.

3 300 Ft
2 805 Ft
ISBN: 9789635584284
Format:
B/5
Publication date:
2019
Binding:
kartonált
Pages:
400
Dimensions:
158×235 mm

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Tanítványok vagyunk, nem kész keresztények.


Pángyánszky Ágnes evangélikus lelkésszel, az Együtt a hit útján című kötet társszerkesztőjével Galambos Ádám készített interjút az Evangélikus Élet magazin számára.

Bővebben

Együtt a hit útján címmel nemrégiben gyülekezetpedagógiai kézikönyv jelent meg a Kálvin Kiadó gondozásában evangélikus és református szerzők tollából. A kötet az egyes korosztályok életkérdései felől mutatja be a gyülekezeti tanítás lehetőségeit, és a gyakorlatban alkalmazható kérdéseket is kínál. Egyik szerkesztőjével, dr. Pángyánszky Ágnes lelkésszel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetőjével beszélgettünk.

– Református és evangélikus szerzők közös munkájának gyümölcse a kötet. Mit tudunk egymástól tanulni?

– Együtt éljük meg a Krisztushoz tartozást, azt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ez egy hangsúlyos üzenete a könyvnek. Közösen fedeztük fel, hogy a jelenlegi magyarországi helyzetben az egyházainkban nagy szükség van a gyülekezetpedagógia megerősítésére. Ez a tapasztalat és felismerés indította el a folyamatot, hogy közösen nézzünk szembe a jelen kor gyülekezetpedagógiai kérdéseivel, és együttműködve jelentessük meg a most közreadott gyakorlati kézikönyvet. Bár egyes írások esetében érződhet a felekezeti sajátosság, mégis, mindenki számára ismerős helyzetekre keressük a válaszokat.

– A kötet példája az evangélikus és a református teológiák együttműködésének is.

– Valóban, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pápai Református Teológiai Akadémia és az Evangélikus Hittudományi Egyetem munkatársai a könyv szerkesztői. A szerzők pedig az egyházi felsőoktatáson túl a szolgálatok széles spektrumát lefedik: gyülekezetben, kórházlelkészként, cigánymisszióban és másutt működő lelkipásztorok is vannak közöttük.

– A kötet elméleti alapját Németh Dávid és Szabó Lajos professzorok tanulmányai adják. A további fejezetek – szerzőpárosok munkái – korcsoportok szerint dolgozták fel a gyülekezetpedagógia lehetséges megközelítését. Miért tartották fontosnak, hogy az egyes korosztályok életkérdései felől mutassák be a gyülekezeti tanítás lehetőségeit?

– Többféle megközelítés adta volna magát, végül az élethosszig tartó tanulás szempontja mellett döntöttünk. Amikor gyülekezeti tanításról beszélünk, akkor többen először gyermekfoglalkozásokra, a konfirmandusok oktatására gondolnak – mintha mindezeket követően nem lenne fontos a tanítás. Izgalmas kihívás volt azon elgondolkodni, hogy ha életciklusokra bontjuk egy ember életútját, akkor miként jelenik meg az egyes életkorokban a tanítás lehetősége. Meg akartuk mutatni, hogy az ember életében a tanítás minden életkorban meghatározó lehetőség lehet.

– Az egyes korosztályok speciális érdeklődési területe, megszólítási módja rávilágít arra, hogy egy személy nem tud minden korosztályhoz megfelelően szólni. Milyen gyülekezeti hálózat szükséges ahhoz, hogy a kötetben foglaltak élő gyülekezeti modellé váljanak?

– Annak ellenére, hogy korosztályi megközelítés szerint tárgyaljuk az élethelyzeteket és az életciklusok megközelítési lehetőségét, ezt egy gyülekezet és egy lelkész szempontjából intergenerációs megközelítésnek, azaz generációk közötti tanulásnak látom. Amikor az óvodások, iskolások vagy a fiatal családosok korosztályával foglalkoztunk, akkor mi magunk is éreztük az összefüggéseket. Fontos meglátni, hogy például egy családos istentiszteleten nemcsak egyetlen korosztályt szólítunk meg, hanem több generáció felé tudunk evangéliumi üzenetet közvetíteni. Ugyanakkor be kell vallani, hogy egyetlen lelkész sem tud minden generációhoz odafordulni, minden generációt tanítani. A lelkésznek azonban lehetősége van arra, hogy olyan gyülekezeti munkatársi csapatot építsen ki és koordináljon, amely a tanítás területén meg tudja valósítani az egyes modelleket. Legyenek olyan elkötelezett emberek, akik vállalnak tanítói feladatokat is! Ez azt is jelenti, hogy a tanítókat is képezni kell. Ezt a gyülekezetek életében nagyon szép feladatnak látom. Építő és jó, ha minél több ember felkészül a tanítás szolgálatára.

– A harmadik évtized életkérdései és a kisgyermekes szülők katekézise címet viseli az a tanulmány, amelynek ön és Siba Balázs a szerzője. Hogyan lehet a talán legleterheltebb és legtöbb kihívással szembenéző korosztályt megszólítani?

– Valóban, a fiatal felnőtteknek ma nagyon sok a feladatuk, számos szerepben kell helytállniuk. Szembe kell nézniük a felnőttkor, a család, a munkahely adta feladatokkal, és ezek igen nagy koncentrációt igényelnek. Pozitívum, ha valaki azt mondja valamire, hogy „nincs időm”, mert ez azt is jelenti, hogy felfedezi: valaminek a hiányát éli meg. Ebben a hiányhelyzetben az ember keresi azokat a válaszokat, amik megerősítik őt az egyes szerepeiben. Fontos, hogy az egyháznak legyen ereje és kreativitása megteremteni azokat a helyzeteket, amelyekben elkezdődhet egy beszélgetés. Tudjon kérdezni az egyes ember, aki elfoglalt, de szeretne jó szülő lenni, ugyanakkor munkájában előrelépni, aki szeretné megvalósítani önmagát. Fontos, hogy ott legyünk, és minderről beszélgetni tudjunk vele. Ennek a gyakorlati megvalósítását segíti az egyes fejezetek végén összegyűjtött élethelyzeti kérdések gyűjteménye. Ebben javaslatokat is adunk arra, hogy milyen módon lehet az egyes életszakaszokhoz tanítási módot hozzárendelni.

– Sokakban él a spirituális éhség, az egyháztól mégis távol maradnak. Hogyan lehet a keresőket megszólítani, hogy részeseivé váljanak a gyülekezet megtartó közösségének?

– A lelkiség kérdése erősen meghatározta a munkánkat. A tanításhoz az is szükséges, hogy legyen, aki vágyik arra, hogy ismeretet szerezzen. A tapasztalható spirituális éhségre az őszinte és emberi odafordulás az első válasz. Nem tekintek semmit előfeltételnek, hanem meglátom az emberben a kérdezőt és a keresőt. Mellészegődöm, „útra kelek vele”, és bízom az Isten segítségében: hogy lesz módom elmondani, számomra mi a fontos, mi az, ami engem megtart. Gondoljunk az emmausi tanítványok történetére! Mindenkiben ott vannak a kérdések, ott van a megmagyarázhatatlan, amire nem találja a választ. Isten nem kíván tőlünk többet, mint hogy azt mondjuk el, mi az, amiben mi megtaláltuk az életünk értelmét.

– A kötet másik központi kérdése a tanítványság. Mit értsünk ezen?

– A tanítványi létben benne van, hogy nem „kész keresztényként” látjuk magunkat, hanem úton lévő embereknek. Olyannak, aki tanulni akar. A tanítványi lét szemlélete szorosan hozzátartozik az Istenről szóló tanulás folyamatához.

– A kötet gyakorlati kézikönyv. Kiknek ajánlja?

– Ha valaki a saját korosztályának a fejezetét elolvassa, akkor valláspszichológiai szempontból nagyon érdekes kérdésekről szerezhet ismeretet, olyanokról, amik önreflexióra is lehetőséget adnak. A könyvből az érdeklődő megismerheti, hogy a különböző életkori helyzetekhez miként kapcsolódhat a tanulás folyamata. Kötetünkkel elsősorban a gyülekezeti katekétikai munkát kívánjuk erősíteni, így minden fejezetben hangsúlyos, hogy miként lehet a megállapításokat az egyes gyülekezetekben megvalósítani. A teológiai oktatáson túl a lelkészek számára is inspiráló lehet, de minden gyülekezeti szolgálónak gyakorlatias és hasznos olvasmányává válhat.

– Tervezik-e, hogy folytatva az egyetemek együttműködését, további köteteket is készítenek?

– A könyv előzménye egy konfirmációval kapcsolatos nemzetközi kutatás volt. Ebben a témakörben már születtek publikációk. Folytatni szeretnénk az együttműködést. Azon gondolkodunk, hogy a következő kötetben nem korosztályi alapon vizsgálódva, hanem egyes élethelyzeteket körüljárva próbálunk meg a gyülekezetpedagógia feladataira reflektálni.

GALAMBOS ÁDÁM
FOTÓ: MAGYARI MÁRTON

Megjelent az Evangélikus Élet 84. évfolyam 25–26. (2019. június 30. – július 7.) számában.

Kevesebb


Az egyetemekről vissza a gyülekezetekbe


Fabiny Tamás az "Együtt a hit útján" című kötet bemutatóján elhangzott könyvajánlója

Bővebben

„A gyülekezetpedagógia a gyakorlati teológiának régi-új résztudománya. Régi, mert a katechetikai tradícióból nőtt ki, és a gyülekezetben folyó tanító-nevelő feladatokat tartja szem előtt, egyszersmind azonban új is, mert e feladatokat a teológiai indíttatásokon túl pedagógiai felelősséggel kívánja tervezni és megvalósítani.” (Németh Dávid: Mi a gyülekezetpedagógia? 11. o.)

A gyülekezetpedagógia régi és új tudomány egyben. Érdemes tehát áttekintenünk, hogy az egyház honnan érkezik meg korunk nagy kihívásaihoz a gyülekezetépítés pedagógiai dimenziója terén.

 

A tanítás szerepe a zsidóság életében

 

Az előzmények között a tanításnak a zsidóság életében betöltött szerepét érdemes egészen vázlatosan áttekinteni. Itt olyan fogalmakat említhetünk, mint a bölcsesség és a tanítás. A tanításban egyaránt megvolt a jelentősége a szóbeliségnek, benne a memoritereknek és idővel az írásbeliségnek, ahogyan a zsidó kisfiúkat a szent szövegek alapján olvasásra és betűvetésre tanították. A „Beszéld el fiaidnak!” imperatívusza hosszú nemzedékek számára meghatározó volt. Említhetjük a tanházak jelentőségét is, amelyek a zsidó háború után virágoztak igazán. Közismert tény, hogy a zsidóság – az ószövetségi zsidóságot beleértve – egyik legfőbb éltető eleme az áldozatbemutatás volt. A templomban nemzedékek láncolatán keresztül zajlott a Tóra által előírt kultusz, amelynek letéteményese a papság volt. Krisztus után 70-ben aztán radikálisan megváltoztak a körülmények. Ekkor rombolták le Titus római hadvezér – későbbi császár – seregei a jeruzsálemi templomot. A „Miért pusztult el Jeruzsálem?” kérdésre zsidó bölcsek a következő tanulságos válaszokat adták: „Mert az emberek nem mondták egymás szemébe hibáikat”; „Jeruzsálem azért pusztult el, mert elhanyagolták a gyermekek iskoláztatását.”

A tanulás kötelességét jelzi ez a rabbinikus axióma is: „Kövek helyett eszmékből épül föl a szentély, nem a templomhegyen, hanem a nép lelkében.”

Nem a templom alapkövének lerakása volt tehát az igazán nagy esemény, hanem Ezsdrás tevékenysége, hiszen ő volt az, aki a Tórát újra tanította a zsidóságnak. A tóratanulást még a szentély építésénél is nagyobbra tartották: „Akiben tudás van, mintha az ő idejében építették volna fel a szentélyt” – mondták.

A következő két mondás pedig nem egyszerűen szellemes, hanem roppant tanulságos és előremutató: „Rablást követ el, aki tanítványaitól megtagadja az oktatást”; „Sokat tanultam tanáraimtól, még többet a kollégáimtól, de legtöbbet a tanítványaimtól.” Azt hiszem, sokan megerősíthetjük e mondat igazságát: diákjaink jól feltett kérdései és általában a nyílt beszélgetések igen nagy mértékben inspirálhatnak mindannyiunkat.

Hadd idézzem azt a – természetesen fiktív – párbeszédet, amelyet még Johánán ben Zákkáj folytatott Vespasianussal.

„– Én egy várost kérek tőled, császár. Jabne városát. Hadd telepedjek le ott, és hadd tanítsam a zsidó tudományt.

– Jabne a tied – mondotta a hadvezér.

És ezzel eldőlt a zsidóság sorsa.

Másnap bevették Jeruzsálemet.

Jabne megmaradt és felépült.

Jabne győzött, Jeruzsálem megbukott.

Miért Jabne és miért nem Jeruzsálem?

Mert Jabne több, mint Jeruzsálem.

Jeruzsálemet el lehet foglalni, Jabnét soha.

Jeruzsálem csak egy van. Jabne lehet száz, lehet ezer, lehet százezer, ahol zsidó csak él, tanul és lelkesedik. Jeruzsálemhez nem lehet kötni a zsidóságot; ha a zsidók elhagyják Jeruzsálemet, akkor az többé nem az övék. De Jabnét vihetjük magunkkal, ahová megyünk, ahová elszór a sors.

Jeruzsálemet katonák védik, Jabnét tudósok. Jeruzsálemben harcolnak, Jabnéban tanulnak.

Jeruzsálemben paloták jelentik a zsidóságot, Jabnéban könyvek.

Nem Jeruzsálem, hanem Jabne. A zsidó várost Jabnénak hívják.”

Azért idéztem ilyen hosszan ezt a szakaszt, hogy megértsük, milyen sokat jelentett a zsidók számára a tanulás. Nem kevesebbet, mint a túlélést. A jövőt. Ezért azt is vallották, hogy „nem szabad az iskolás gyerekeket megzavarni még a szentély felépítése miatt sem”. Gondoljunk bele: bár a zsidóság számára óriási traumát jelentett a templom elpusztulása, azt később már nem építették újra, Izrael állam újraalapítása után sem. Egy másik korabeli bölcsesség pedig így fogalmaz: „A világ az iskolás gyerekek lehelete miatt marad fenn.”

Hadd zárjam ezt az első részt egy kiemelkedő zsidó tudósra, a Bar Kochba-felkelés idején mártírrá lett Rabbi Akibára való utalással. Ő negyvenéves koráig írástudatlan volt. Akkor felesége biztatására határozta el, hogy tanulni fog. „Rabbi, taníts a Tórára!” – kérte a zsinagógában. Természetesen az alef-béttel, a zsidó ábécével kellett kezdenie. Feljegyezték, hogy a palatábla egyik végét ő fogta, a másikat a kisfi a. Akiba aztán a zsidóság egyik legnagyobb tanítója lett. Sorsa – mai kifejezéssel – a life-long learning szép példája.

 

A tanítás szerepe az Újszövetségben

 

Jézus ízig-vérig tanító volt. Már tizenkét éves korában is azzal tűnt ki, hogy a templomban ő tanította a bölcseket. Később a keresztséget elrendelő mondata így folytatódik: „…és tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” Jézus tanított hegyen és csónakban ülve, rekkenő hőségben a kútnál, vagy éjnek évadján, amikor Nikodémus ment hozzá.

A feltámadott Krisztus mennybemenetele előtt megjelent követőinek (a „tizenegynek”), és feladattal bízta meg őket. Ezt a keresztelés alapítási igéjeként szoktuk emlegetni, vagy másképpen a „missziói parancsként”. Ha megnézzük Mt 28,18–20 perikópáját, akkor egy nagyon érdekes nyelvi sajátosságra lehetünk figyelmesek (vö. theologia grammatica est): az egész szakaszban egyetlen imperativusban, azaz felszólító módban álló igealak van, ez pedig az, hogy „tegyetek tanítvánnyá” (μαθητεύσατε). Az összes többi ige – „elmenvén”, „megkeresztelvén”, „tanítván” – participiumként, melléknévi igenévként mintegy a „tanítvánnyá tételnek” alárendelve jelenik meg. Úgy is mondhatjuk, hogy annak mikéntjéről szól.

Nem véletlenül hívjuk tehát Jézus követőit tanítványoknak, akiknek nem egyszerűen útközben, az ókorban szokásos peripatetikus módszerrel, hanem állandó életközösségben adta át az ismereteket és a legfontosabb normákat. A reformációi tematikus évek sorában a 2015-ös év „Tanítványok vagyunk” jelmondata is azt jelenti, hogy nemcsak az iskolában, az egyházban és egyéb fórumokon kell tanulnunk, hanem mindenekelőtt Jézustól, mégpedig tőle is úgy, hogy folyamatos sorsközösségben vagyunk vele. Ezért aztán a gyülekezetpedagógiában és az egyházi iskolákban különösen is figyelnünk kell a lelki tényezőkre. Az ismeretek közlésén túl a Jézussal való személyes kapcsolatot is fontosnak kell tartanunk. Erre azonban csak az képes, aki maga is hitben él. Mindezt persze nem lehet erőszakkal, legkevésbé képmutatóan, hanem csakis hiteles személyes példaadással végezni. Ezért a lelkészek és tanárok is tanítványok lehetnek.

Nagyon örvendetes és nagy jelentőségű, hogy az Együtt a hit útján című kötet szerzői és szerkesztői épp a krisztusi tanítványság gondolatát állítják a kötet középpontjába. Ez nemcsak abban látszik meg, hogy a könyv külön fejezetet szentel a tanítványság kérdésének Szabó Lajos professzor avatott feldolgozásában (Tanítvánnyá tétel, 365–394. o.), hanem abban is, hogy már magának a gyülekezetpedagógia fogalmának a definiálásakor is a tanítványság gondolata jelenik meg a leghangsúlyosabban. Egészen odáig, hogy a didaktika fogalma helyett Németh Dávid professzor a „matétika” fontosságát emeli ki:

„A valláspedagógiában a holland teológusra, Gijsbert D. J. Dingemansra hivatkozva Norbert Mette tette ismertté a matétika fogalmát azzal a felszólítással, hogy a »Mit kell hinni?« kérdése mellé egyenlő súllyal kellene felvetni a »Hogyan lehet Krisztus tanítványává válni?« kérdését is. A fogalom által jelzett szemléletváltásnak – ha valahol – a gyülekezetpedagógiában hatalmas jelentősége lenne. Itt ugyanis sohasem az oktatás értelemében vett tanításról, hanem mindig közös tanulásról, dialógusba ágyazott igazságkeresésről és a hit közös megéléséről van szó. Ilyen értelemben a gyülekezetpedagógiának egyáltalán nem didaktikára, hanem csak matétikára van szüksége.” (37. o.)

Kívánatos az is, hogy a gyülekezeteinkhez kapcsolódó egyházi iskolákban a különféle szaktárgyakat – így például történelmet – tanító kollégák folyamatos kapcsolatban legyenek az iskolalelkésszel és a hittantanárokkal, mint tanítvány a tanítvánnyal. Utóbbiaknak is szükségük van a szakmában való jártasságra, ezért az egymásrautaltság kölcsönös.

A Jézustól való tanulásnak van egy egészen személyes vonatkozása. A tanítványok egyszer így lépnek Mesterükhöz: „Taníts minket imádkozni!” Imádkozni is tanulni kell, tanulni lehet. Az evangéliumokból elénk táruló tanulási modelleket megtaláljuk az Apostolok cselekedeteinek könyvében és a levelekben is. Pál apostol is vérbeli tanító volt: aki szóban és írásban rendszerezte tanítását, tanítványokat gyűjtött össze, nevelt fel és bocsátott ki, illetve tanuló közösségeket hozott létre.

 

A tanítás szerepe a reformáció korában

 

Luther egyrészt az otthonokban, másrészt az iskolákban való tanulás jelentőségét hangsúlyozta. Az előbbit akkor kezdte szorgalmazni, amikor egyházlátogató útjai során feltárult előtte, hogy az emberek mennyire szegények az ismeretben. Ekkor írta a Kis, majd a Nagy kátét, azzal a bevezetéssel, hogy „a családfő így tanítsa az ő háza népét”. A Kis és a Nagy káté tehát méltán nevezhető az első protestáns gyülekezetpedagógiai „projektnek”, hiszen céljuk az volt, hogy az újonnan formálódó protestáns gyülekezetekben a hitismeret egyre erőteljesebben jelenjék meg. Az otthonokban, családi körben – vagy éppen a gyülekezetben – való tanulás mellett komoly szerepet játszottak az iskolák is. Luther a Keresztyén iskolák állítása s fenntartása ügyében című iratában így fogalmaz: „…mi örömest akarunk gondoskodni a mi gyermekeinknek nem csupán hasáról, hanem lelkéről is.” Ez ma is az egyházi iskolák feladata: gondoskodni a diákok lelkéről is.

A reformáció a korábbinál szélesebb alapokra helyezte a népművelést. Luther vetette fel először a kötelező elemi népoktatás bevezetését. Ennek megfelelően a protestantizmus nem tekintette az oktatást kizárólag az egyház, benne pedig a hierarchia ügyének. Az iskola nemcsak ecclesiasticum, hanem politicum is lett – vagyis az iskolaügyben fontos szerephez jutottak a világiak. Az egyházat azonban még nem szorította ki a világi hatalom, hanem a kettő egyensúlyban volt: az iskolák kormányzásában a világi és az egyházi rend egyaránt részt vett. De az iskola végső célja a vallásos nevelés volt. Luther szerint az iskola segít védekezni az ördög áskálódásai ellen.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem campusán jól megfér egymás mellett Luther – meglehetősen túlméretezett – szobra és egy kisebb, ám jelentős mellszobor Melanchthonról. Utóbbi nem egyszerűen praeceptor Germaniae volt, de – tágabb értelemben – egész Európa, azon belül pedig Magyarország tanítómestere is. Luther már közzétette kilencvenöt tételét, amikor ő huszonegy éves professzorként Wittenbergbe került. 1518. augusztus 29-én tartotta székfoglaló előadását De corrigendis adulescentiae studiis (A diákok tanulmányainak javításáról) címmel.

Luther és Melanchthon helyzetükből adódóan a hangsúlyt eleinte az egyetemi oktatásra tették, Luther egyházlátogatói útjai után azonban kifejezetten hangsúlyozták az otthoni és az egyházközségekben való tanulás fontosságát. Ebből a felismerésből született meg Luther Kis és Nagy kátéja, amelyeknek jó teológiai alapot adott, valamint elmélyített Melanchthon Loci communese.

 

A gyülekezeti tanítás szerepe a mai protestáns közösségekben

 

A Siba Balázs, Szabóné László Lilla és Pángyánszky Ágnes által szerkesztett, Együtt a hit útján című kötet is ebbe a bibliai – ó- és újszövetségi – és reformátori hagyományba illeszkedik, felvállalva a biblikus normativitás és protestáns igényesség örökségét.

A kötet, ahogy az imént már utaltam rá, egyszerre régi és új. Régi, hiszen ahogy láttuk, az az alapvető keresztény küldetéses célkitűzés motiválja, hogy mind többen legyenek Jézus Krisztus elkötelezett tanítványaivá a gyülekezeteinkben. Régi azért is, mert illeszkedik abba a reformátori programba, amely fontosnak tartotta a gyülekezeti tagok hittudatának és a hitről való tudásának a megerősítését, az egyetemes papság elve alapján is. A kötet minden lapján átsugárzik az az elkötelezettség, amely a mai gyülekezetek tagjai számára is ezt a programot kívánja megvalósítani. A könyv ugyanakkor nagyon is új.

Nemcsak azért, mert nem is olyan régen jött ki a nyomdagépek alól, hanem megközelítésében és még formátumában is. A gyülekezetpedagógia elvi alapvetését tárgyaló fejezet után az egyházunk életében jelen lévő korosztályok életkori, lélektani és szociológiai sajátosságait veszi sorra a könyv, és kínál elméletileg megalapozott gyakorlati-didaktikai – vagy ahogy hallottuk: matétikai – segítséget a gyülekezetpedagógiai munkához. A kötet örvendetesen használja fel a legújabb kortárs valláslélektani, valláspedagógiai, gyülekezetpedagógiai és általában: gyakorlati teológiai felismeréseket, és széles körben mutatja be azokat. Ebben az értelemben erőssége a kötetnek az interdiszciplinaritás, hiszen a teológia, a pszichológia és a pedagógia folyamatos, gyümölcsöző dialógusának vagyunk tanúi a kötet lapjain.

Az Együtt a hit útján című kötet nemcsak tartalmában, hanem megjelenési formájában is friss és új: a könyvészetileg nagyon szépen megszerkesztett kötet nemcsak beszél a pedagógiai célkitűzések megvalósításának a fontosságáról, hanem példát is ad ezek módszereihez. Az igényes folyamatos szöveg olvasását jól eltalált kiemelések és hasznos diagramok szakítják meg, nagyban erősítve a kötet használhatóságát. Különösen hasznos, hogy az egyes fejezetek végén kérdéssor segíti az adott részben foglaltak feldolgozását, amely szinte kínálja, hogy ez a kötet a lelkészképzés, a lelkésztovábbképzés és hittantanár-, vallástanárképzés standard munkájává váljék a közeljövőben. A fejezetekhez kapcsolódó impozáns magyar és nemzetközi szakirodalom-lista is hozzájárul, hogy valódi kézikönyvként lehessen használni a kötetet. Ezt segíti a részletes név- és tárgymutató is.

Az Együtt a hit útján még egy értelemben is régi és új egyben. Hiszen nem titok, hogy a gyülekezetpedagógiai munka széles körben való kidolgozásában és magyarországi megismertetésében kimagasló szerepet játszott az utóbbi évtizedekben Szabó Lajos professzor és az általa létrehozott szellemi műhely. Hasonló szerepet tölt be a református egyház teológiai munkájában az utóbbi évtizedekben Németh Dávid professzor, aki a valláspedagógia és a gyülekezetpedagógia legújabb irányzatainak szintén avatott szakértője és sok tekintetben úttörő munkát végző magyarországi megismertetője. Az előttünk álló kötetnek is meghatározó szerzői ők, úgy is mondhatjuk, hogy a gyülekezetpedagógia „nagy öregjei”. A kötet szerkesztői azonban immár az ő tanítványi körükből kerültek ki, akik bekapcsolódtak ebbe a munkába, és részben már – az evangélikus Hittudományi Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán – át is vették tőlük a stafétabotot. Örvendetes látni – és a most megjelent kézikönyv ennek a jele –, hogy Szabó Lajos és Németh Dávid több évtizedes munkájának beérett a gyümölcse, és íme, tovább folytatódik az a teológiai munka és tovább terjed az a teológiai szemlélet, amelyet ők kezdtek el s amelyet ők képviselnek. S miközben még sok hasonló tanulmányt várunk a „nagy öregektől”, nyugodtak lehetünk afelől, hogy a gyülekezetpedagógia ügye jó kezekben van. Külön öröm a számomra, hogy ez a kötet az ökumenikus összefogás újabb gyümölcse, hiszen református és evangélikus szerzők közös munkája.

Korunk egyszerre a tudás felértékelődésének és a tradícióvesztésnek is a korszaka. Meg vagyok győződve, hogy a keresztény egyház egy olyan tudásnak – ahogy a régiek mondták: „üdvösséges ismeretnek” – van birtokában, amely a ma embere számára is létfontosságú. Azonban minden generációnak kreatívan újra kell alkotnia a tradíciót, és ehhez elengedhetetlen, hogy minden generáció újratanulja a keresztyén hit alapjait. És ahogy ez a kötet is üzeni a számunkra, nem elvont ismeretanyagként, hanem az életet alapvetően meghatározó hitismeretként, amely az aktív tanítványi léthez, Jézus Krisztus követéséhez vezet.

Ma, amikor sokat beszélünk a kereszténység megőrzésének fontosságáról, meg vagyok győződve, hogy az európai kereszténység jövőjének megőrzése érdekében tett legfontosabb lépés éppen egy ilyen kötet megjelenése. Hiszen Európa csakis annyiban és annyira lesz keresztény, amennyiben és amennyire a benne élők élete a krisztusi minőség, az igazi tanítványság, a Krisztus-követés jegyeit mutatja fel. Ez a kötet ehhez segít közelebb bennünket, s mindazokat, akiknek nem csak lózungok szintjén fontos, hogy generációnkban és a jövő nemzedékeiben is élő, örvendező és minőségi, Krisztus-központú gyülekezetek éljenek itt, Magyarországon.

Ezért ajánlom jó szívvel az Együtt a hit útján című kötetet minden lelkipásztornak és valláspedagógiával foglalkozó szakembernek, hogy kézikönyvként legyen a keze ügyében a könyvespolcán.

 

A könyvajánló elhangzott az Együtt a hit útján című kötet bemutatóján, a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday Kollégiumában, 2019. május 8-án.

Nyomtatásban a Lelkipásztor Evangélikus Lelkészi folyóirat 2019/11. (94. évfolyam) számában jelent meg.

Kevesebb

Academic

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary