Az Urat keressétek, akkor élni fogtok!
Kálvin János

Az Urat keressétek, akkor élni fogtok! Magyarázat Ámósz könyvéhez

Kálvin János magyarázata Ámósz próféta könyvéhez

Kálvin 1558-ban magyarázta Ámósz próféta könyvét a genfi akadémián tartott előadásaiban. Ámósz a legharagosabb próféták közé tartozott. Egyszerű vidéki pásztorember volt, akit sértett a városi fényűzés, a léha erkölcsiség és a felszínes vallásosság. Különben is elítélte azokat a gazdag előkelőket, akik isteni törvényt és emberi jóérzést félredobva kiuzsorázták a szegény népréteget, közben pedig a kiválasztott nép öntudatával, hamis biztonságérzettel élték világukat. Ámósz próféta kegyetlen szigorúsággal állította eléjük a valóságot: Isten keze ott van fölöttük, de nem oltalomként, ahogyan elképzelik, hanem ítélő szigorúsággal. Kálvin különösen együtt tudott érezni a prófétával, és miközben elemezte a haragvó próféciákat, minduntalan rádöbbent és ráébresztett arra, hogy „manapság” is hasonlóak az emberek, a körülmények. Tárgyilagos magyarázata így lesz aktuális, mert amikor megidézi a hajdanvolt történetet, szembesíti vele az olvasókat „manapság” is, akár négy és fél évszázaddal később is.

1 500 Ft
1 275 Ft
ISBN: 9633009030
Translator:
Tóth Kálmán
Format:
A/5
Dimensions:
142×197 mm
Binding:
kartonált
Pages:
256
Publication date:
2002

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Academic

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary