Az ókori Izráel társadalma
Kessler, Rainer

Az ókori Izráel társadalma. Történeti bevezetés

Ebben a kötetben Izráel társadalomtörténetével ismerkedhetünk meg. A szerző a bibliai választott nép politikai és társadalmi struktúráit írja le a hellenizmus koráig terjedően. Az ókori Izráel társadalomtörténete része a történettudománynak és a teológiának is: „A héber Biblia mint a zsidóság és a keresztyénség teológiai alapokmánya Isten történetét beszéli el ugyan, ezt azonban nem »mitikusan« teszi, a pogány istenségek történeteinek módján, hanem mint Isten történetét az emberrel, Istennek a maga népével, Izráellel való történetére összpontosítva. E nép története nélkül nem ismerhető meg Istennek e néppel közös története sem.”
„Izráel társadalomtörténete jelen feldolgozásának feladatát akkor tekintem teljesítettnek, ha azt háttérként és keretként értelmezik. Olyan keretként, amelybe »Izráel történetének« egyéb szempontú leírásai… beilleszthetők. És háttérül szolgálhat Izráel intézményeinek leírásához, valamint a bibliai könyvek nagy és kis címszavainak társadalomtörténeti megalapozásához, amelyeket társadalomtörténeti alapok nélkül az a veszély fenyeget, hogy ideológiává válnak, ahelyett, hogy felszabadító erőként hatnának.”

Rainer Kessler (szül. 1944) a Marburgi Egyetem nyugalmazott Ószövetség-professzora.

3 500 Ft
2 975 Ft
ISBN: 9789635581573
Translator:
Szabó Csaba
Format:
B/5
Dimensions:
150×230 mm
Binding:
kartonált
Pages:
288
Publication date:
2011

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Könyv az ókori Izráel társadalmáról


A Bibliai könyvek megértésének egyik fő akadálya az, hogy a mi világunk és a bibliai szerzők világa között széles szakadékok tátonganak. A biblia világától elválaszt bennünket a nyelv és a mögötte húzódó, számunkra idegen gondolkodásmód.

Bővebben

Elválaszt bennünket a földrajzi viszonyok és a kortörténeti események hiányos ismerete, vagy az ókori közel-keleti embernek a miénktől teljesen eltérő világképe. Az ószövetségi írásmagyarázat feladata éppen abban áll, hogy ezeket a szakadékokat áthidalja, és a bibliaolvasó embert elvezesse egy titokzatos, addig tán ismeretlen világba, ahol feltárulhat előtte a bibliai igék nyelvi, történelmi és kulturális háttere, s ahol egyszer csak minden – vagy legalábbis majdnem minden – elhelyezhetővé, érthetővé és világossá válik.

A megértés egyik ilyen akadálya az is, hogy Izráelben és Júdában egészen mások voltak a társadalmi viszonyok, mint a modernkori Európában. Hogyan épült föl akkor egy család? Kinek mi volt benne a szerepe? Hogyan viszonyult egymáshoz a nemzetség, a törzs és a nemzet? Mit gondoltak akkor a királyról? Hogyan folyt az igazságszolgáltatás? Röviden: Mi volt az a társadalmi miliő, amit a bibliai szövegek címzettjei és írásba foglalói teljes természetességgel feltételeznek, és a legtöbb esetben csak mellékesen említenek meg – de amit mi, mai olvasók, kénytelenek vagyunk nagy műgonddal utólag rekonstruálni, ha a bibliai szövegek üzenetét helyesen akarjuk érteni.

Rainer Kessler ilyen és hasonló kérdésekre kínál a könyvében feleletet. A mű a történelemtudomány egyik speciális területe, a társadalomtörténet szempontjából elemzi Izráel történetét. Ez a vizsgálati szempont egészen Max Weberig visszanyúló előzményekkel rendelkezik, ám az ószövetségi tudományokban, mindenekelőtt a kortörténeti kutatásokban, csak a ’90-es évek óta vált sokat ígérő, önálló módszerré, mára azonban már az ószövetségi írásmagyarázat fontos segédtudományává nőtte ki magát.

Néhány mondatot a szerzőről: Rainer Kessler 1944-ben született, és a ’70-es években doktorált Ószövetségből a Heidelbergi Egyetemen. Hosszú életrajzi kitérők után, 1987-től Frankfurtban volt teológiai oktató, majd 1991-től Frank Crüsemann asszisztense lett a Bételi Egyházi Főiskolán. Habilitációs értekezését is itt nyújtotta be, Izráel társadalomtörténete tárgyában. 1993-ban kapott meghívást Marburgba, ahol nyugdíjba vonulásáig ószövetséges professzorként működött.

Könyvének megírásához a közvetlen indíttatást az adta, hogy az RGG 4. kiadásának szerkesztőitől felkérést kapott arra: 90 sorban foglalja össze Izráel társadalomtörténetét. E rangos teológiai lexikon számára egy rövid szócikk elkészítése legalább annyi kutatást igényel – gondolta a szerző –, mint egy több száz oldalas könyv megírása. Kézenfekvőnek tűnt tehát, hogy Kessler a szócikkel párhuzamosan a témát egy monográfiában is feldolgozza. A könyv a darmstadti Wissenschaftliche Buchgesellschaft gondozásában jelent meg 2006-ban, majd óriási népszerűségének köszönhetően, 2008-ban már a második, átnézett kiadás is a piacra került. A könyvnek már megjelent egy angol nyelvű változata is, folyamatban van egy brazíliai, portugál nyelvű megjelentetése, de a Kálvin Kiadó jóvoltából immár a könyv magyarul is hozzáférhető.

A társadalomtörténet azokat az intézményeket vizsgálja, amelyek az emberi együttélés szervezett kereteit alkotják. Kessler művében mindenekelőtt a család, a törzs, a város, az állam és a Templom köré szerveződő gyülekezet kerül vizsgálódás alá. Írása mindezeken túl értékes adalékokat kínál például a nemek egymáshoz fűződő társadalmi viszonyáról, a szegények és gazdagok ellentétéről, az adósrabszolgaság társadalmi intézményéről, illetve az egyes társadalmi intézmények élén álló tisztségviselőkről. A társadalomtörténet tehát a klasszikus „bibliai régiségtan” örökösének, önállóvá fejlődött ágának is tekinthető: Kessler írása ezért naprakész információkkal egészíti ki a Keresztyén Bibliai Lexikon vonatkozó szócikkeit, vagy éppen a teológiai oktatásban Bartha Tibor „Az Ószövetség népe” című, többször megjelentetett jegyzetét.

Ugyanakkor Kessler e társadalmi intézményeket Izrael történetének fontosabb korszakaira lebontva elemzi, minden korszak előtt röviden bemutatva annak „esemény-történetét”. Tájékozottsága ezen a téren is imponáló: a bibliai régészet eredményeit ismeri, a biblián kívüli írott forrásokra rendre kitér, ám a bibliai beszámolók terén is alapos elemző munkát végez. Mivel a társadalmi struktúrák viszonylag lassan változnak, Kessler jogosan enged meg magának „egy bizonyos mértékű kontrollált bizonytalanságot az események és források datálásában.” (16. o.) A könyv így nem terheli az olvasót a bibliai források szerzőségével kapcsolatos irodalomkritikai rekonstrukciókkal, mint ahogy néhány vitatott történelmi dátummal kapcsolatban sem kell a pozícióját hosszasan bizonygatnia. Mindez sokat használ a mű olvashatóságának, és megakadályozza, hogy az olvasó elvesszen a részletkérdések között.

Mielőtt azonban Kessler belekezdene a társadalomtörténet korszakainak ismertetésébe, teljes 20 oldalon keresztül ismerteti kutatási módszerét és a bibliai szövegek történeti értékével kapcsolatos pozícióját (29–49. o.). Jól átgondolt módszertani döntései megóvják őt attól, hogy a bibliai beszámolók történeti értékét minimalizálja, illetve a régészeti és a biblián kívüli forrásokkal szemben alárendelt jelentőségűnek, vagy egyenesen mellőzhetőnek ítélje azokat. Bár természetesen Kessler is a történeti-kritika módszerével dolgozik, használva bibliai beszámolók összefüggésében a „fikció” fogalmát, műve mégis mentes minden túlzó és szélsőséges bibliakritikától. A szerző 1985 óta volt tagja annak a heidelbergi munkaközösségnek, amelybe nem csak exegéták, hanem a gyakorlati egyházi élet képviselői is bekapcsolódtak, és vitatták meg együtt a társadalomtudományi módszerekkel folytatott bibliakutatásnak a teológia egészére és az egyház életére gyakorolt, lehetséges hatásait. (Előszó, 9. o.). Talán ennek a munkaközösségnek is köszönhető, hogy Kessler a Biblia tekintélyével és történeti megbízhatóságával kapcsolatban számomra egy nagyon meggyőző pozíciót képvisel, elkerülve a szélsőségek csapdáját. Kessler műve a magyar könyvpiacon megfelelő ellensúlyát képezheti az utóbbi években a bibliai régészet és kortörténet terén megjelent, metodikailag kellően át nem gondolt, radikális, esetenként egyenesen szenzációhajhász munkáknak.

A könyv stílusa mind az eredeti németben, mind pedig a magyar fordításában kellően olvasmányos, az okfejtések könnyen követhetők. A fejezetek világos struktúrája segíti az olvasó tájékozódását a szövegben, az egyes fejezetek élére kiemelt tézis-szerű bevezetők, illetve a végére illesztett rövid összefoglalások pedig megakadályozzák, hogy elveszítsük az okfejtés fonalát. A szerző minden fejezet elején egy-két válogatott művet is ajánl további elmélyülésre. Jegyzeteit Kessler, angolszász mintára, a könyv legvégén, fejezetenként csoportosítva adja meg, ami az érdeklődő laikusok számára nagyban megkönnyíti a könyv olvasását. Bár a jegyzetek mennyiségében és terjedelmében Kessler nagy önfegyelmet gyakorolt, ezekből a kutatás legaktuálisabb eredményeiről és irodalmáról értesülhet az, aki vállalja a hátralapozást és a keresgélés külön fáradságát.

Összességében elmondható, hogy Kessler műve az ószövetségi társadalomtörténet egyik legfrissebb, minden szélsőségtől mentes, megbízható terméke.

A magyar kiadás Szabó Csaba tolmácsolásában jelent meg. Szabó Csaba gyakorlott szakfordító, akinek már több, kiváló német nyelvű szakmunka megjelentetését köszönhetjük. A fordítást dr. Karasszon István lektorálta: kettejük neve, szakmai tekintélye a fordítás minőségének biztos garanciája.

Rövid recenzióm végén hadd fejezzem ki elismerésemet mindazoknak, akik e mű megjelentetésében még szerepet vállaltak. Így mindenekelőtt dr. Galsi Árpádnak, a Kálvin Kiadó igazgatójának, aki felvette e művet a kiadó szakmai programjába. A remek választáson túl szívből gratulálok neki a könyv küldő megjelenéséhez is. Bíztatom a Kiadót, hogy a jövőben még sok, hasonlóan remek teológiai szakmunkával ajándékozza meg a Magyar Református Egyház szolgálattevőit, lelkészképző intézeteit, valamint a tudományos teológiaművelés felé is nyitott egyháztagjait.

A könyv olvasását – és megvásárlását is – mindenkinek szeretettel ajánlom.

Dr. Kustár Zoltán
Református Tiszántúl 2011/6.


Kevesebb


Az ókori Izráel társadalma recenziói


Kevesebb

Academic

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary