Az eljövendő világ erejével e világban
Lenkeyné Semsey Klára

Az eljövendő világ erejével e világban. János leveleinek magyarázata

Az eljövendő világ erejével e világban. János apostol leveleinek magyarázata

A könyv szeretné közkinccsé tenni János leveleinek magyarázatát olyan formában, hogy azoknak is segítséget tudjon nyújtani, akik bibliai ismereteiket kívánják gyarapítani, hitüket erősíteni, vagy meg akarják ismerni annak a hátterét, a keresztyénség számára meghatározó, Jézus Krisztus által elindított, és az apostolok, illetve tanítványi körük által hagyományozott irodalmat. A magyarázat rövid egységekre tagoltan adja az eredeti görög nyelven írt szöveget, annak magyar nyelvű fordítását és a szöveg elemzését, valamint tartalmi összefoglalását. Ezt követi a meditáció. A meditációt János első levelének perikópáihoz a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárai készítették, a második levélhez a szerző, a harmadik levélhez pedig Lenkey István paksi lelkipásztor. Ahogy János levelei mögött ott volt egy tanítványi kör és sok gyülekezet, sok keresztyén ember tettekben megnyilvánuló szeretete, úgy most Jézus Krisztus egyházában ma is hat az a láthatatlan, de megtapasztalható energia, amely nemcsak hozzá köt bennünket, hanem egymáshoz is. Az, hogy ez a kötet így elkészülhetett, sok jóakaratra, tettekben megnyilvánuló szeretetre volt szükség. "Remélem, hogy örömöm sokak örömévé lesz János leveleinek olvasása és magyarázata során, és az eljövendő világ jó légköre úgy hatja át az olvasót, hogy az széles körben termi jó gyümölcseit Isten dicsőségére, egyházunk épülésére, és merem remélni, hogy a körülöttünk lévő világ javára is." (Dr. Lenkeyné Semsey Klára)

2 500 Ft
2 125 Ft
ISBN: 9635580363
Format:
B/5
Binding:
keménytáblás
Publication date:
2005
Pages:
336
Dimensions:
168×238 mm

Academic

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary