Ami a Bibliából kimaradt – Pompor Zoltán recenziója a Könyvhétben

A keresztyén egyház korai időszakában sokféle hagyomány élt egy időben, a párhuzamos történetek jól megfértek egymás mellett. Az egyház erősödésével ugyanakkor elindult az a kanonizációs időszak, amely során az egyházatyák határozottan elválasztották a hiteles és az apokrif iratokat egymástól.

Mára a Szentírás tekintélye kikezdhetetlen, így olyan hangok is megszólalhatnak, amelyek arra biztatnak minden bibliaolvasót, hogy ismerje meg és kezelje helyén az apokrif iratok sokszínű, több évezredes szövegvilágát. Uwe-Karsten Plisch Ami a Bibliából kimaradt – A korai keresztyénség apokrif iratai című könyve megismerésre, kritikai gondolkodásra hívja mind a hívő, mind a Biblia világa iránt érdeklődő laikus olvasókat.

A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent kötet a kora keresztyén szövegeket (nem keletkezésük időrendjében, hanem műfajok szerint rendezve) tárja az olvasók elé: „Megbízható fordítások, hiteles információkkal bevezetve, hogy az olvasóknak olyan ismereteket közvetítsenek, amelyek segítenek saját véleményük kialakításában, és betekintést engednek a korai keresztyénség szellemi és irodalmi sokszínűségébe.” – olvashatjuk Plisch használati útmutatóját a kötet bevezetőjében. Érdekes vállalkozás ez a hit és a ráció összhangjának kialakítására. Valójában a hitnek nem a tudomány, hanem a hitetlenség az ellentéte, nagy baj lenne, ha hívő azért fordulna el Istentől, mert megismerkedett az apokrif iratokkal! Sőt, a megismerés mélyebb összefüggések megértéséhez is elvezethet!

Az apokrif iratok olvasása izgalmas szellemi kalandozás a Kr. u. 1. század világába: megismerhetjük az egymás mellett kialakuló írásbeli hagyományokat, azt, hogy a kanonizáció előtt az egyes keresztyén gyülekezetekben milyen szövegek éltek, hogyan próbálták – sokszor a tanítványok nevével hitelesítve – ezek tekintélyét megerősíteni. A könyv szerzője a Kr. u. 4. században élt Athanasius püspök húsvéti levelének bemutatásával a Biblia könyveinek kanonizációs folyamatába is bevezeti olvasóit, és akkor sem engedi el a kezét, amikor az egyes apokrif iratok szövegét mutatja be – rövid orientáló bevezetésekkel és szövegközi magyarázatokkal segít eligazodni az apokrif szövegek világában.

„Minden keresztyén apokrif irat része a korai keresztyénség irodalomtörténetének, és mint ilyenek, olvasásra érdemesek. […] Az apokrif szövegek ismerete gazdagítja az Újszövetség megértését éppúgy, mint a korai keresztyénségről szóló teológiatörténeti ismereteinket.” – vallja Plisch. A könyv segít abban, hogy átgondoljuk viszonyunkat az apokrif iratokhoz, a Bibliát naponta olvasó embernek is ezzel a nyitottsággal érdemes ránézni arra a szellemi sokféleségre, amelyet ezek a szövegek tárnak elénk.

Érdemes Plisch könyvével párhuzamosan olvasni – az ugyancsak a Kálvin Kiadónál megjelent – A bibliai apokrifek és a reformáció című kiadványt, amelyben Zsengellér József a bibliai kánon kialakulását a kezdetektől a reformáció koráig kíséri végig.

Pompor Zoltán

A cikk a Könyvhét című internetes könyves újságban jelent meg 2023.09.25-én.


Plisch, Uwe-Karsten
Ami a Bibliából kimaradt. A korai keresztyénség apokrif iratai

ISBN: 9789635585403
Fordító:
Szebik Imre
Formátum:
B/5
Méret:
150×230
Kötés:
kartonált, füles
Oldalszám:
180
Kiadás éve:
2023

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója