A Kálvin Kiadó idén is támogatta a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány tanszergyűjtését.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány idén nyáron is meghirdette „Radírozzuk ki a különbségeket” című tanszergyűjtési kampányát annak érdekében, hogy minél több rászoruló család számára könnyíthessék meg a tanévkezdést. A kezdeményezés célja, hogy 1358 (az MRSZA adományvonalának telefonszáma) diákot segítsenek iskolatáskával és tanszerekkel. Ebben az esztendőben kiemelten figyelnek a református nevelőszülői hálózatban cseperedő fiatalokra.
Az Alapítvány munkatársai és önkéntesei augusztus során nemcsak áruházi gyűjtéseket tartottak Budapesten és az ország nagyvárosaiban, hanem irodáikban, raktáraikban folyamatosan fogadják azokat a tárgyi adományokat is, amelyeket a jószívű adakozók a gyermekeknek szánnak.
Ehhez a nagyívű programhoz csatlakozott támogatóként a Magyar Olvasástársaság is: 5 könyvkiadóval - Móra Kiadó, Geopen Kiadó, Pagony Kiadó, Kálvin Kiadó és Harmat Kiadó - együttműködve mesekönyvek, ifjúsági regények, ismeretterjesztő olvasmányok is kerülnek idén a tanszercsomagok mellé, hogy az olvasás élményével gazdagodjanak a családok.
Kiadónk gyermekeknek és fiataloknak szánt kötetei közül a Felhők szigete, az Ércíj, a Pecúrok és az Egy focista naplójából című regényeit ajánlotta az ifjú olvasók figyelmébe.
A könyveket Pompor Zoltán, a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) elnöke adta át a Szeretetszolgálatot képviselő Szilágyi Kinga szociális és adománykoordinációs szolgálatvezetőnek. „Az iskolai teljesítményt nagyban befolyásolja a családi háttér. Hazai és nemzetközi kutatások mutatják, hogy azok a gyerekek, akiknek naponta 15 percet mesélnek és vannak saját könyveik, azok lényegesen jobb szövegértéssel rendelkeznek és jobban szerepelnek az iskolában. Fontosnak gondoltuk, hogy ezen az úton is eljussanak azokhoz a gyerekekhez a színvonalas, nekik szóló könyvek, akiknek szülei nem engedhetik meg, hogy könyvet vásároljanak” – mesélt az együttműködés céljáról a Magyar Olvasástársaság elnöke.
Bízunk abban, hogy a támogatott diákok örömmel és haszonnal olvassák majd a köteteket!
A cikk az MRSZA Facebook oldalán 2023.08.21-én megjelent tudósítás alapján készült.