Hirdetés
MagyarEnglish

2017-ben hatvanéves a református Bibliaolvasó Kalauz

alt1938-ban kezdte kiadni Karácsony Sándor a bibliaolvasást segítő vezérfonalát, az ún. exodus Bibliaolvasó Közösségben. Karácsony Sándor 1952-ben meghalt, és a bibliaolvasó vezérfonal 1957-ben átkerült a Konventi Iroda Sajtóosztályának* gondozásába. Innen számíthatjuk tehát a református Bibliaolvasó Kalauz történetét. 

Az elmúlt hét évtizedben persze az olvasás rendszere némileg módosult, de a Karácsony Sándor-féle elvek megmaradtak: az ige úgy váljék mindennapi kenyerünkké, hogy közben azt a legkevésbé sem befolyásoljuk, manipuláljuk a saját gondolatainkkal. Nem mi keresünk alkalmas igéket a hangulatunkhoz, a gondjainkhoz, lelkivilágunk rezdüléseihez, hanem beleállunk egy kötött rendbe, amely a bibliai könyveket nagyjából mechanikus sorrendben elénk adja. Már Karácsony Sándor számára is fontos volt, hogy mindennap szólaljon meg az Ó- és az Újszövetség. Az Ószövetség mutassa meg, milyenek vagyunk mi emberek a magunk nyomorúságában, kisszerűségében és Isten elleni lázadásunkban, majd olvassuk el az Újszövetséget is, hogy az Jézus Krisztusra irányítsa a figyelmünket, és ezáltal hálára indítson, mindennapi útravalóval lásson el bennünket.

Címkék:

Még megrendelhetők a 2017. évi református évkönyvek!

Képes Kálvin Kalendárium 2017.
Bolti ár:  500 Ft
Internetes ár:
450 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba!

Képes Kálvin Kalendárium a 2017. évre
A Magyarországi Református Egyház évkönyve
A/5; 232 oldal; kartonált; 500 Ft

„Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." Ez a Pál apostol Rómaiakhoz írt leveléből (12,1–2) vett idézet áll a reformáció 500. évfordulójára megjelenő református évkönyv középpontjában.
Vladár Gábor pápai teológus rövid igemagyarázata mellett Fekete Károly és Steinbach József püspök, valamint Pásztor Dániel püspökhelyettes tér ki az ige egy-egy gondolatának aktualitására. Szabó István püspökkel, a Zsinat lelkészi elnökével Fekete Zsuzsa beszélget a reformáció örökségéről és a jelen egyházi feladatairól, fontos kérdéseiről; az egyházkerületi főgondnokokkal (Huszár Pál világi elnökkel, Adorján Gusztávval, Tőkéczki Lászlóval és Ábrám Tiborral) pedig Kiss Sándor interjúit olvashatjuk arról, hogyan élik ők meg „civilként", különböző szakmák területén és egyházi szolgálatukban református hitüket. Szűcs Ferenc professzor a megszenteltetés fontos református hangsúlyáról, Köntös László püspökhelyettes pedig a szüntelen reformáció gondolatának helyes értelmezése mellett érvel írásában. A 2017. évi kalendáriumban ezek mellett olvashatunk Luther Márton 95 tételéről, az 1567-es debreceni zsinat jelentőségéről, valamint Tompa Mihályról, Arany Jánosról, Áprily Lajosról és Szabó Magdáról is megemlékezünk. A Hajdú Zoltán Levente által megfogalmazott imádságok a minden hónapra választott bibliai igékhez kapcsolódva vezetik az olvasót végig az esztendőn.
Református egyházunk évkönyvében ezúttal is képes beszámolók segítségével tekinthetünk be egyházkerületeink, intézményeink (ezúttal az iszákosmentő misszió és a debreceni teológusok), és nem utolsósorban a gyülekezeteiben élő egyház életébe és missziójába.

Bibliaolvasó Kalauz a 2017. évre
Fr/5; 120 oldal; kartonált; 280 Ft

2017-ben hatvanéves a református Bibliaolvasó Kalauz. Történetéről egy korábbi bejegyzésünkben olvashatnak az érdeklődők: itt.

Reformátusok falinaptára 2017
540×450 mm; 95 Ft

Így szól az Úr!
A Bibliaolvasó kalauz vezérfonala a 2017. évre
A/6; irkafűzött; 16 oldal; 70 Ft

Címkék:

Életünk mércéje: a Szentírás

altA Szentírás önmagát magyarázza, világos és érthető – hangsúlyozza Pecsuk Ottó református lelkipásztor. A Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkárával és a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusával a reformáció korában elsőként megfogalmazott alaptételről, a sola Scriptura (egyedül a Szentírás) elvéről beszélgettünk.

– Honnan ered a sola Scriptura elv, és mi a jelentése?
– Az öt sola – sola Scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus és soli Deo gloria – arra utal, hogy a reformáció leszögezett néhány sarokpontot, és ezzel vissza akarta terelni a középkori egyházat a keresztyén hit igaz formáihoz. A Szentírás vált a mércévé, és ez indította el a többi sola felé a reformátorokat. A sola Scriptura elvét hagyományosan Lutherhez kötjük. Fontos tisztázni, hogy az „egyedül a Szentírás" kifejezés nem a legjobb fordítás, hiszen nem értelmezhetjük úgy, hogy a protestáns egyházak a Szentíráson kívül semmilyen más ismeretforrást nem fogadnak el. Inkább azt jelenti, hogy a Szentírásból önmagunkkal és a hittel kapcsolatban nyert ismeret minden más további megismerésünk mércéje.

Címkék:

Bibliaolvasó élet – Beszélgetés Nagy Tiborral

altÖtvenhárom évig volt rendszeres szerzője és szerkesztője a református Bibliaolvasó Kalauznak Nagy Tibor lelkipásztor, akivel életéről, szolgálatáról és a Biblia olvasásáról beszélgettünk.

– Sok meg­bízatást kaptam egyházi elöljáróimtól, ezek között említem meg a hétéves esperességet Kecskeméten és a tizenhárom éves főjegyzőséget a Dunamelléki Egyházkerületben. Hittel vallom, hogy minden szolgálatért, feladatért egyedül Istené a dicsőség! – mondja a lelkipásztor.
– Mióta olvas rendszeresen Bibliát?
– Lelkészcsaládban születtem és nőttem fel. A Sárospataki Református Gimnáziumban érettségiztem. Így kezdettől fogva a Biblia közelében éltem. 1946 karácsonyán Füzérradványba készültem legációba. A saját prédikációmat akartam elmondani, ezért kezdtem tanulmányozni a Szentírást. Azóta kis szüneteket kivéve naponkénti bibliaolvasó vagyok.
– A Bibliaolvasó Kalauznak elindulása óta szerkesztője. Hogyan kezdődött ez a szolgálat?

Címkék:

Zsebünkben a Bibliapp

altMit tanított Jézus az adományozásról? Hogy is volt ez a tevével és a tű fokával? Mit üzen a számomra ma Isten? – mostantól bármikor és bárhol fel tudjuk lapozni a Bibliát, elolvashatjuk a napi bibliamagyarázatot, valamint kereshetünk a református hitvallásokban, ehhez pedig mindössze egyetlen ingyenes applikációt kell letöltenünk mobil eszközünkre.

Elkészült a Bibliapp, a Magyarországi Református Egyház hivatalos mobil alkalmazása – jelentették be a Reformátusok Szárszói Konferenciáján augusztus 25-én, szombaton. Az okostelefonokra, tabletekre telepíthető program nem az első magyar nyelvű keresztyén applikáció, ám az egyetlen, amelyik

· 2 magyar nyelvű bibliafordítás és
· napi igemagyarázat mellett
· a Heidelbergi Kátét és
· a Második Helvét Hitvallást is magában foglalja.

Nemcsak a napi csendességünkben lehet hasznunkra, de segítségével könnyen utánanézhetünk egyházunk tanításának egy-egy minket érdeklő kérdésben, és a vonatkozó bibliai szakaszokat is egy kattintással elérjük. Az alkalmazás tovább bővülhet a jövőben, ha elkészül az új református énekeskönyv, azonban addig is igazán hasznos útitárs és iránytű lehet a mindennapok forgatagában.

A már említett kereszthivatkozásokkal átszőtt komplex program létrejöttét hosszú évek fordítói munkája előzte meg: a Heidelbergi Káté 2013-as mai magyar nyelvű fordítása után a reformáció tavalyi emlékévére megújították a Második Helvét Hitvallás szövegét is. Az applikációban a református egyház által hivatalosan is elismert két bibliafordítás – a Károli-féle és a 2014-ben megjelent revideált új fordítás – közül választhatunk, míg a napi igeolvasáshoz a Kálvin Kiadó gondozásában évente megjelenő Református Bibliaolvasó Kalauz igemagyarázatai szolgálnak vezérfonalként.

A Biblia mindenkié – valljuk, ezért az alkalmazás ingyenesen letölthető – androidos eszközökre a Google Play áruházból, Apple termékekre pedig az AppStore felületéről.

Telepítés után még le kell töltenünk az említett szövegeket (szintén ingyenesen), hogy később internet-hozzáférés nélkül is használhassuk, bárhol is legyünk: templomban, gyülekezeti táborban, tömegközlekedési eszközön vagy épp vízparti nyaraláson.

Az alkalmazást a Google és az Apple fokozatosan teszi elérhetővé a felhasználóinak, azért ha nem találják a Bibliappot, néhány órával később térjenek vissza a webáruházba. Az alkalmazást folyamatosan tökéletesítik, bármilyen visszajelzést örömmel fogadnak a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány e-mail címére ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ).

MRE Kommunikációs Szolgálata

Kép és szöveg: reformatus.hu

Címkék:

Kiemelt ajánlatunk

Bolti ár:  2 200 Ft
Internetes ár:
1 870 Ft
Megtakarítás: 15%



Akciós ajánlat

Bolti ár:  1 900 Ft
Internetes ár:
950 Ft
Megtakarítás: 50%

Partnereink

Hirdetés