Hirdetés
MagyarEnglish
Károli Gáspár Újfehértón

altA gyülekezeti tagokat a 16. századba repítő, a magyar bibliafordítás megszületésének minden gyötrelmét, gyönyörűségét és a fordító alakját megjelenítő színdarab előadásával emlékezett a reformáció ötszázadik évfordulójára február 26-án és március 5-én az újfehértói gyülekezet. Tóth-Máthé Miklós Én, Károli Gáspár című monodrámájának pódiumjátékká alakított változatát a közösség tagjainak közreműködésével Kocsisné Vízi Margit drámapedagógus állította színpadra.

A rendhagyó megemlékezés vágya, az előadás ötlete 2016 tavaszán fogalmazódott meg az újfehértóiakban, a választás Tóth-Máthé Miklós egyháztörténeti drámái közül az Én, Károli Gáspár című alkotásra esett. – Hamar kiderült, hogy az eredeti műfaj nem valósítható meg a gyülekezeti tagok bevonásával, hiszen a címszereplő egyedül idézi meg élete utolsó szakaszának történetét. Így a szerző engedélyével a művet többszereplős pódiumjátékká írtuk át – emlékezik a kezdetekre Kocsisné Vízi Margit drámapedagógus, az előadás rendezője.
Baracsi István, a gyülekezet lelkipásztora korábban több kutatást végzett, sőt dolgozatot is írt Károli Gáspárról. Így őt kérték fel arra, hogy a bibliafordító reformátor kései utódjaként játssza el a címszerepet. – Talán ekkor dőlt el a vállalkozás sikere. Nála ékesszólóbban és hitelesebben senki sem tudta volna eljátszani a szerepet – vélekedik Kocsisné Vízi Margit, aki szerint a többi szereplő megtalálása már nehezebben ment. Végül a bő tízfős társulat mellett közreműködött a gyülekezet énekkara is, sőt a jelmezeket is egy gyülekezeti tag varrta meg a 16. századi viseletek előzetes tanulmányozása után.

Tűz és kereszt (Digimax-Network Kft)
Bolti ár:  3 500 Ft
Internetes ár:
2 975 Ft
Megtakarítás: 15%
Kosárba!

A darabot a református templomban mutatták be, az első bemutatón Gaál Sándor nyírségi esperes a nagy évfordulóhoz méltó eseménynek nevezte az előadást. A második bemutatón már jelen volt Csohány János egyháztörténész és a mű szerzője, Tóth-Máthé Miklós is, aki megragadónak nevezte a produkciót, jó szívvel ajánlva az eredeti műhöz hű feldolgozást más gyülekezeteknek is.

Megjelent a Reformátusok Lapja 2017. március 19-diki számában.

Tóth-Máthé Miklós történelmi drámáinak Tűz és kereszt című gyűjteményes kiadása, valamint Szabó András: A rejtőzködő bibliafordító – Károlyi Gáspár című életrajzi könyve megrendelhető webáruházunkban.

Címkék:
 

Hozzászólás

Név:
Hozzászólás:

Kosár

A bevásárlókosara jelenleg üres.

Szűrés szerzőre



Bejelentkezés






Fizessen bankkártyával

Internetes vásárlását bankkártyával is fizetheti!

A bankkártyás fizetésről, és a webáruház használatáról bővebb információt a "Használati feltételek" menüpontban talál.

Kiemelt ajánlatunk

Bolti ár:  1 000 Ft
Internetes ár:
850 Ft
Megtakarítás: 15%



Akciós ajánlat

Bolti ár:  1 900 Ft
Internetes ár:
950 Ft
Megtakarítás: 50%

Hírlevél feliratkozás

Kosár ajánlása

A kosár üres

Eseménynaptár

Augusztus 2017
H K Sze Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Partnereink

Hirdetés